Ausztrália 1

Bocsánat a késésért, mindketten kicsit elfoglaltak voltunk. =D A friss készen van! Most tényleg ahogy meg lesz a 8 komi egyből felrakom. És egy embert csak egyszer számolok! =D

Rékámtól pedig bocsánat, hogy zsörtölődöm, nyűgös vagyok, és folyton rágom a fülét! :D KFN!!

Az estét végül Crisnél töltöttem, és Irina száműzve lett a ház másik végébe, az egyik vendégszobába. Azt hiszem elértem, hogy féljen tőlem. Hétfőn Cris vitt ki a reptérre, onnan pedig ő ment már edzeni, hiszen játszani akart a Lyon ellen.

Angliában szeles, hűvös idő volt, de nem panaszkodtam, hiszen ahogy hazaértem, csak lepakolni volt időm, tusolni, átöltözni és már mehettem is a gyárba.

Egész nap kipakoltunk, ami nekem rémálom volt, hiszen sokat kellett mászkálnom a fájós lábammal. Végül Ben előbb is küldött haza, hogy pihenjek.

A keddem, szerdám nyugisan, otthon ülve ment el. Megnéztem a Lyon elleni visszavágót, ahol a Real elég nagy fölénnyel nyert.

Akira is velem volt ebben a két napban, aminek örültem, hiszen nagyon szerettem a kiskutyám. Ő is aludt velem vagy éppen, ha hasizmoztam vagy a lábam tornáztattam, hogy be ne álljanak az izmok, mindig mellém telepedett és nézte, mit csinálok.

Gyorsan eltelt a szabadnap, és csütörtökön már mindenki ment dolgozni.

Hatalmas konténerekbe pakoltuk a felszerelést és a szükséges dolgokat. Mivel a lábam még mindig fájt, így én álltam a konténerbe és húzogattam ki a dolgokat, amik bekerültek.

Jól mutatja, mennyi cucc kell egy versenyre, hogy 18 oldalas lista volt nálam. De ez csak a kocsival és a boxokkal kapcsolatos dolgok voltak.

Péntek éjjel tizenegy felé sikerült mindent bepakolni és az utolsó konténer is elindult a reptér felé, ahol gépre rakják, és majd vár ránk, illetve a motorhome- összeszerelő brigádra Ausztráliában.

Szombaton pihentünk, és vasárnap reggel indult a gépünk Ausztráliába.

- Hát elkezdődik - dobtam le magam Mike és Sebastian közé a gépen. Most a pilótánk is velünk jött.

- El - vigyorgott a német. - Alig várom már.

- Ausztrália - gondolkodtam el. - A kezdést én is várom, de Ausztráliában mindig kicsit káosz van.

- Addig nem bánom a káoszt, míg mi nyerünk - magyarázott bele Mike.

- Egyet értek - bólogatott Sebastian.

- Remélem nem esős versennyel indítunk - sóhajtottam.

- Majd alakul - mondta nagy bölcsen a pilóta. Rámosolyogtam, ő pedig viszonozta.

Úgy éreztem magam, mint egy kiskölyök, aki alig várja, hogy végre karácsony legyen, és megnézhesse, mi várja a fa alatt. Lehet, hogy a Sebastianból áradó hasonló érzés ragadott engem is magával, vagy egyébként is ezt éreztem volna, nem tudom. Minden esetre húsz órán át elviselni Mike és Sebastian viccelődéseit katasztrófa lett volna, így félúton átültem Max mellé, aki Rockyval kártyázott. Bedugtam a fülembe az MP3-am és aludtam.

Mikor felkeltem, addigra már mehettem is vissza a helyemre, mert megkezdtük a leszállást.

- Persze, miért is ne szívózzanak velünk - morogtam az ausztrál repülőtéren, ahol tüzetesen átkutattak minket, még a bőröndöket is kipakolták.

- Nincs ezeknek jobb dolguk? - morogta Mike is. Mikor túljutottunk a határellenőrzéseken, egyből a hotelbe mentünk aludni, hiába aludta mindenki végig legalább a fél utat, 9 óra időeltolódás nagyon sok.

**

Hajnalban arra ébredtem, hogy csörög a telefonom.

- Igen? - vettem fel álmosan. Meg se néztem, ki hív.

- Szia, felkeltettelek? - hallottam Cris meglepett hangját.

- Hát normális emberek kedden, hajnali egykor alszanak - motyogtam álmosan.

- Ausztrália - nyögte. - Bocs, megfeledkeztem arról, hogy kint vagy. Itt délután négy óra van és még csak hétfő. Minden rendben?

- Persze, holnap rakjuk össze a boxot - meséltem, már valamivel éberebben. - Még a hotelben alszok, és a lábam is már sokkal jobb. Veled mi van? Lábad?

- Ki kell hagynom 2-3 hetet - sóhajtotta. Még a vasárnapi meccsen ment megint szét a lába, vagy még jobban. Elég fájdalmas arccal sántikált le a pályáról a második félidőben.

- Tehát nem játszol a válogatott meccseken? - kérdeztem.

- Nem, és 1-2 Real meccsen sem, de a BL-ben már szeretnék nagyon. - magyarázta.

- Hát remélem addigra helyrejössz. Majd ha haza értem pár napot, ha pont úgy van időd, tölthetnénk együtt - hümmögött egy sort a vonal másik végén.

- De most én megyek hozzád. Ki szeretnék menni egy MU- meccsre. - Izgatott lett egyből a hangja.

- Oké - nevettem fel röviden. - Ne haragudj, de lerakom, nagyon fáradt vagyok. Majd hívlak, vagy hívj.

- Rendben. - Hallottam a hangján, hogy mosolyog és ettől jobb kedvem lett. Elköszöntünk és kinyomtam a telefont. Odadobtam az éjjeli szekrényre és aludtam tovább.

Kedden már kimentünk a pályára körbenézni, szerdán pedig összeraktuk a boxot. Cris a hajnali ébresztés után otthon az egyik óráját valószínűleg beállította ausztrál idő szerint, mert onnantól kezdve úgy hívott, hogy mindig ébren voltam. Egyszer én kelltettem fel szegényt, pont edzés napon, de az teljesen véletlen volt.

Mikor eljött a csütörtök, csak akkor éreztem azt a gyomrot összeszorító, mégis pillangós érzést, hogy futam lesz. Végre elindul a szezon!

Átpakoltam a többi szerelővel a home-ba a cuccainkat, és kimentünk a boxba, már csapatruhában.

- Van valamim, ami még tökéletesebbé teszi ezt a hétvége kezdetet - jött be a boxba Ben. Érdeklődve fordultunk oda hozzá. Két kishangfalat és a zenelejátszóját hozta.

Vigyorogva dugta be, majd pötyögött egy kicsit, és megszólalt a "We no speak americano", ami nekünk egy volt a VB-cím dalával, hiszen tavaly minden futamon agyon játszották.

- Mai napig nem értem, miért ez a szám - nevetett Mike, de mindenki arcán egy hatalmas mosoly jelent meg. Táncikálva szereltük össze a kocsit, és mikor Sebastian is lejött hozzánk, nagy vigyorral dőlt a box falának.

- Kedvenc számotok lett? - kérdezte vigyorogva.

- Nem, engem igazából úgy Kanada óta idegesít - nevettem. - De most jó párszor végighallgatni. Remélem, idén találnak más számot.

- Majd kiderül - nézett fel Felix. - Ha nem, akkor óvást nyújtunk be az FIA-nak, hogy olasz számot játszanak már két éve - vigyorgott.

- Te mindenért óvást akarsz benyújtani - jegyeztem meg. Többen nevettek rajta. Felix mindig az FIA-hoz akart menni, míg Mike mindent saját kézzel akart elintézni George-dzsal együtt. Hamilton szabálytalankodását is ők akarták pár jól irányzott pofonnal vagy öklössel elrendezni. Mondjuk, mikor Webbert akartál elkapni, elsők között csatlakoztam hozzájuk.

Csütörtök késő délután elmentem sétálgatni a városba, de elég gyorsan a tenger mellett kötöttem ki. Leültem egy padra és néztem a vizet. A nagy semmi közepén van ez a kis földrész. Furcsa érzés, mégis jó volt ott üldögélni egészen addig, míg egy tenyér nagyságú pók el nem kezdett felém szaladni a padon. Visítva ugrottam fel és csak akkor vettem észre, hogy több is lehet ott, ahonnan az a rondaság jött, mert 4-5 pók mászkált a padon. Végigfutott a gerincemen a hideg. Elborzadtam, hogy én azon a padon ültem. Léptem egyet hátra, és a cipőm orrán egy nagyon ronda, nagyon nagy póktársuk csücsült. Azzal a lendülettel cipőstől rúgtam le a pókot a lábamról, és sikítva rohantam arrébb.

Megráztam magam, és próbáltam nem kiborulni. Jöjjön bármi, csak pókokat ne!

Remegő kézzel szedtem elő a telefonom, és tárcsáztam Maxot.

- MAX! - visítottam bele a telefonba, mikor felvette. - Pókok! - hisztiztem.

- Csapd le - mondta unottan kicsit.

- De nagy! És bazi ronda! - hisztiztem. - És sokan vannak! Ezek kinéztek maguknak! - hisztériáztam és szépen kiléptem a másik cipőmből is, hogy fegyverként használjam.

- Hol vagy? - kérdezte sóhajtva.

- Nem érdekel, hol vagyok - hisztiztem tovább. - Gyere értem! - visítottam mikor a pók oda ért hozzám, a homokba. Addig hátráltam, míg el nem merültem bokáig az óceán vizében. - Tanulj meg úszni, kis rohadék! - vetettem oda a póknak.

- Víz? A parton vagy? - faggatott. - Mondd már meg, hol vagy! - akadt ki.

- Gyere érteeeem! - visítottam mikor a pók egészen a vízig jött. - Te meg dögölj már meg! - néztem vádlón az állatra. - Valahol a tavalyi bulis helyünk mögött vagyok - próbáltam elmagyarázni merre talál meg. Egyből le is rakta.

- Na mi van, öcsi? - néztem a kis dögre. - Ússz ide, ha van merszed, de esküszöm, akkor addig ütlek, míg még a nyomod is eltűnik a homokban! - Kicsit vicces lehetett, hogy a vízben állok, és egy póknak magyarázok.

Addig álltam ott, míg Max oda nem jött, és arrébb nem hessegette a pókokat egy bottal.

- Mielőtt eljöttünk, szóltam, hogy a parfümöd itt hanyagold, rémlik valami? - adta vissza a cipőm.

- Őszintén szólva, nem - ráztam a fejem.

- Pedig direkt szóltam, hogy annak az édeskés, nektarinszerű izének az illata vonzani fogja az itteni pókokat és egyéb más fajokat is.

Visszamentünk a home-ba és az első dolgom volt kivágni a kukába a parfümöm, majd elmentem tusolni. Hisztisen feküdtem le este 8-kor aludni. Crissel beszéltem már aznap, így tudtam, hogy nem fog este, éjjel hívni. Így is kezdtem aggódni a telefonszámlám miatt. Bár kezdtem rájönni, hogy nem véletlen játssza Cris azt, hogyha hívom, nem veszi fel, és pár perc múlva hív vissza.

Igazából Cris egy mocsok. Úgy vezet az orromnál fogva, mint macit a méz.

**

Pénteken már kora reggel keltünk, egészen pontosan hatkor.

Felültem az ágyamban és két kézzel felnyomtam a felettem lévő ágy matracát a két léc között. Ez nekem jó nyújtózkodás volt, Mike pedig így tuti felébred. George halkan morgott valamit a felkelésről, én pedig az ágyam végében pihenő bőröndből a fáslit, melltartót, bugyit és az alsó ruházatot halásztam elő. A takaró alatt lerángattam magamról az alvós gatyámat és felvettem a bugyim, majd az alsó ruházat gatyáját is. Felkeltem és a fáslit Max felé nyújtottam. Átcseréltem a pólóm alatt gyorsan a melltartóm, és ledobtam az ágyra az alvós felsőt. Max mellém lépett és szorosan körbetekerte a mellem a fáslival, így kevésbé zavart és nem is fordult ki a melltartóból. Felvettem a testre simuló tűzálló felsőt, és betűrtem a gatyába. Felvettem a zoknim, amit kénytelen voltam a bokám fölöttig felhúzni, hogy bele tudjam gyűrni a gatya szárát. Csak utána ültem vissza az ágyra, hogy a hajam hátra fonjam jó szorosan. Kifestettem a szempilláimat vízálló festékkel és újból felkeltem a fekvőhelyemről, hogy az overálom is felvegyem. Beleléptem és a gumis boka részét gondosan elrendeztem, majd a cipőmet is felhúztam, ami tökéletesen passzolt rám, hiszen mindenkinek személyre szólóan volt cipő készítve.

A derekamnál megkötöttem az overáll kezeivel magamon és fogkefével kiindultam.

Megmostam az arcom, hogy teljesen felébredjek a fürdőbe, és fogat mostam. Visszavittem a szobába a fogkefém, és a zsebembe gyűrtem egy csomag rágót meg zsebkendőt. A nyakamba akasztottam a fehérarany nyakláncom, amin egy kereszt függött a monogramommal.

Fél 7-kor mentünk ki a kajáldába, de most csak hátul ültünk le. A felszolgálók és a konyhások akkor pakoltak még csak kifelé. Ők is hatkor keltek.

- Jó reggelt! - jött be egy kis kocsit maga előtt tolva Karin, mosolyogva.

- Neked is - vettem le a nevemmel ellátott tálcát, és leültem az egyik asztalhoz. Tina már felszolgáló ruhában leült velem szembe enni.

- Felix nem normális. Gyereket akar, érted!? - morogta.

- Reggel van Tina, ebédszünetben megdumáljuk, oké? - Ásítottam egyet.

- Rendben - bólintott. Mindenki néma csendben evett. A gyomrom görcsben volt, de tudtam enni. Már megtanultam begörcsölt gyomorral enni, ugyanis estem már össze futam közben, mert egész hétvégén nem ettem egy falatot sem.

Evés után Joe- val mentem át a boxba. Már rendesen volt rajtam az overáll, és a boksz belső felében a kispolcokról levettem a saját kesztyűim, fejvédőm, és bukóm, majd vissza is tettem és csak a kesztyűt vittem magammal. Még ráér az a fránya bukó. Átvették a srácok a kocsit, és felkészítettük a szabadedzésre. Egy kicsit aggódtam a KERS- rendszer miatt, de eddig úgy tűnt, felesleges az aggodalom. Leellenőriztem mindent, amit nekem kellett, és mire végeztem, már Sebastian is ott volt, és 15 perc volt vissza a szabadedzés kezdetéig.

- Tudom már a kocsi nevét! - jött oda büszkén. - Kinky Kylie lesz.

- Kinky Kylie - ízlelgettem. - Oké - vontam vállat. Hátramentem a raktárba és előszedtem a kis táblát. Átmentem az irodákhoz, és kinyomtattam a Kinky Kylie nevet. Visszaérve a boxba bekentem a kis táblácskát ragasztóval és rásimítottam a papírt. Oda tartottam a hűtőfúvókák elé, és bekapcsoltam az egyiket. Fél perc alatt rászáradt. Felragasztottam a digitális kijelző fölé a kocsiba, és ránéztem Sebastianra.

- Megfelel? - Elégedetten bólintott. Rámosolyogtam, ő pedig pici félmosolyra húzta a száját. Elmentem a bukómért és a tűzálló fejvédőmért. Megkezdődött a szabadedzés.

**

Mikor mindenki ebédszünetre indult, mi még a kocsi körül pakolásztunk és a kocsit készítettük elő a második szabadedzésre, csak utána mentünk mi is át enni.

- Na, most hallgatlak - ültem le Tina elé.

- Felix gyereket akar - mondta.

- Te szeretnél? - kérdeztem. Picit elgondolkodott és bólinotott.

- De nem férne bele az életvitelünkbe, és alig lenne otthon! - sopánkodott.

- Én úgy hallottam, hogy féltávnál valakit felhoznak a gyári gárdából közénk - mondtam. - Nem tartom kizártnak, hogy Felix már meglebegtette a felmondását Bennek. Egyik nap Barcelonába Ben elég ideges volt és azt pletykálják, hogy valaki elmegy tőlünk.

- Barcelonában kezdte el mondogatni - hümmögött.

- Ha gyereket akartok, vállaljátok be - vigyorogtam rá. - Szép kismama lennél.

- Gondolod? - pirult el.

- Tudom - nevettem rá és otthagytam. Hátra mentem enni a többiekhez.

Mielőtt visszamentem volna a kocsihoz, átmentem a szobába, hogy megnézzem keresett-e telefonon valaki, bár Cris még nagyban alszik, mert ott még hajnal van. Egy sms mégis várt.

„ Én most fekszem le, te meg már felkeltél, gondolom. Itt most van éjjel 11. Jó munkát. Vigyázz magadra! Majd megnézem, mi lett az eredmény. =) Hívj, ha végeztél! CR”

Mosolyogva dobtam le az ágyamra a telefonom, és mentem vissza dolgozni.

Egyik szabadedzésen sem nyertünk, de a szükséges adataink megvoltak a mérnökök szerint. És ha az isteni és tévedhetetlen mérnökök azt mondják, minden megvan, akkor minden megvan.

A második szabadedzés után Christian jött be hozzánk a boxba.

- Remélem idén is annyira jó munkát végeztek, mint tavaly - nézett végig rajtunk. - Bízom bennetek. - Erre már nekem is mosolyognom kellett.

- A mérnökökkel vigyázzon Főnök, évről évre egyre aljasabbak, és nagyképűbbek - szólt neki oda Mike. Christian vigyorogva nézett rá. Azért a tavalyi év komoly nyomokat hagyott az arcán. Pár évet öregedett a VB évében, az biztos.

- Mindig vigyázok velük - válaszolta Mike- nak és átment a home-ba.

Még összepakoltunk, lezártuk a boxot és mi is aludni mentünk.

Vacsi, fürdés, és lefekvés előtt felhívtam Crist, akit pont edzésről rángattam ki a hívásommal.

- Annyira nem fontos ám a szabadedzésen, hogy ki hányadik - magyaráztam neki.

- Tudom, hogy a verseny a lényeg, de jó érzés a szabadedzéseket is megnyerni, nem? - kérdezte vidáman.

- De - mosolyodtam el. - Hogy megy az edzés? Hogy van a lábad?

- Egyre jobban. - A hangja fáradt volt, tuti kora reggel óta edz. - És a te lábad?

- Nincs baja - vontam vállat, bár nem láthatta. - Még fáj, de már a járással nincs bajom.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd pici pillangókkal a gyomromban feküdtem le aludni. Holnap már időmérő.