2011 Red Bull Racing VB
2011 Sebastian Vettel VB
2011 Csillogó Árnyék Év
FELKERÜLT A 47. BEFEJEZŐ FEJEZET és 397 KOMMENTÁRT ÉRT MEG AZ OLDAL!

2011. június 28., kedd

Az a fránya büntethetőség :D

Ladies and gentlemen! (már ha van egyáltalán olyanunk xD)

Tök jó, hogy én is bele tudok piszkálni az oldalba.:D Gooff szerintem nem számított arra, hogy ilyen aljas célokra is fel fogom használni eme jogosultságomat.

DE.

Muszáj közölnöm, hogy 18 évvel ezelőtt világra jött egy később irdatlanul nagyszájúvá váló, ámde borzalmasan szeretnivaló kislány, hatalmas tehetséggel, és gőgicsélve követelte magának a teret a világegyetemben. Bizony áám, csajok, Varga "Gooffy" Virág ma betöltötte tizennyolcadik, nagykorú életévét!! Mostantól büntethető (fajtalankodásért és közszeméremsértését is,ezt ne felejtsd el! :D)

Szóval szerintem az egész bagázs nevében mondhatom, hogy BORZALMASAN BOLDOG, NEVETÉSEKBEN GAZDAG ÉLETET ÉS TIZENNYOLCADIK SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK! Találkozz idén Ramossal, Casillassal és Ronaldóval,sőt, nyalogasd végig mindegyiknek hasi kockáit és egyéb testrészeit is! :D

És nem, nem kívánok neked Sebastian Vettel VB címet. Azt majd megteszik a Vettel- szurkolók. :D

IMÁDUNK!

 a konfliktusos


Ui: Ha törlöd ezt a bejegyzést,akkor a leszármazottaid mind malacfarokkal jöjjenek a világra.

2011. június 27., hétfő

Kanada - Európa 1

Hát itt a fejezet!! =)


Eltaxiztam Crishez, és már lazán besétáltam. A ház csendes volt, csak a hálóból szólt halkabban a zene.

Beléptem Cris szobájába, és elmosolyodtam, ahogy láttam, hogy a nyaralásra pakol.

- Szia – sétáltam oda felé, és megöleltem. Visszaölelt, de el is tolt magától.

- Szeretném, ha visszamennél Angliába – mondta a ruháit pakolászva.

- Miért? – kérdeztem vissza. Földbe gyökerezett a lábam. Mit tettem vajon ezúttal?

- Azt szeretném, ha befejeznénk ezt a kapcsolatot – nézett rám. Ezt ő már eldöntötte. A lábaim nem bírtak volna már sokáig el. Leültem az ágyára.

- Mit akarsz ezzel elérni? – kérdeztem. Le voltam sokkolva.

- Szerintem egyértelmű – nézett a válla fölött rám.

- Szerintem nem – vágtam rá.

- Nem engem szeretsz – fordult vissza a gardróbjához. – Több időt töltesz vele, többet beszélgettek. Ha velem vagy, akkor is máshol jársz gondolatban.

- Kiről beszélsz? – játszottam az értetlent.

- Vettelről – húzta el a száját. – Még a Danival való találkozásod sem mondtad el nekem. Ő biztos tud róla. – Lehajtottam a fejem, hiszen igaza volt. Nem mertem Crisnek Danit elmondani, Sebastiannak viszont igen.

- Cristiano – sóhajtottam fel. – Sajnálom – nyögtem ki.

- Nem te döntöd el, hogy kit szeress – vont vállat. Laza akart lenni, de annyira már ismertem, hogy tudjam, fáj neki a dolog.

- Téged is szeretlek – suttogtam. Oda jött elém.

- Tehát szereted – sóhajtott fel. – Lehet, hogy szeretsz, de nem osztozom azon, ami az enyém. Vele főleg nem.

- Nem akarlak elveszteni – csordult ki egy könnycsepp a szememből. Éreztem, ahogy a lelkem megkeményedik. Mintha végleg bezárkózott volna egy fal mögé és még én sem tudtam, mit érzek igazán.

- El fogsz – ült le mellém. – Remélem nem várod el, hogy barátok legyünk ezek után.

- Miért most? – kérdeztem ránézve.

- Mert nem bírom veled – vallotta be. – Nem bírom tovább kezelni a pesszimizmusod.

Annyi mindent szerettem volna a fejéhez vágni, de nem tudtam semmit felhozni. Az emlékek és minden érzés eltűnt bennem. Mintha valaki kiradírozta volna őket belőlem.

Felkeltem, és kikerülve otthagytam. Felvettem a vállamra az utazóm, és kimentem a házból. Nem fájt az elvesztése. Nem volt semmi érzelem.

Annyira a gondolataimba merültem, hogy már otthon feküdtem a kanapén egy bús Akirával a földön fekve, mikor magamhoz tértem. Először nem értettem mi rántott vissza a földre. Aztán észleltem a telefonom csörgését.

- Szia! – köszönt bele vidáman Sebastian. – A szülinapomat Kimi egy nagy bulival akarja megünnepelni. Reméltem, hogy el tudsz jönni.

- Szia – szólaltam meg rekedten. Nagyot dobbant a szívem, de az érzésem még mindig sehol sem voltak. – Ha mondasz egy helyet és időpontot, szívesen elmegyek.

- Július másodikán valamikor délelőtt érkezz, és azt tudod, hogy hol lakom. Majd megyünk innen Kimihez – magyarázta vidáman. Elmosolyodtam a lelkesedésén.

- Rendben, de addig még úgyis találkozunk – jegyeztem meg. Valencia jön. Pont egy spanyol pálya. Csodálatos. Most először fordult elő velem, hogyha a következő futamra gondoltam, nem zsongtam be. Nem akartam elmenni. Nem akartam Spanyolországban lenni.

- Persze, persze – mondta szórakozottan.

- Mi a jókedved oka? – faggattam.

- Jön Hannah egy hétre – újságolta. Elhúztam a számat.

- Hát jó pihenést – reagáltam le. – Mennem kell, ne haragudj, millió dolgom van itthon.

- Bocs, ha feltartottalak – szabadkozott egyből.

- Rád mindig rádérek – ahogy kimondtam, már bántam.

- Én pedig rád, Hugica! – nevetett. Nem tetszett, hogy a húgának titulált. Két okból sem.

- Idősebb vagyok nálad, Sebastian – morogtam. – Neked még csak most jön a tejfogad – piszkáltam.

- Nővérem már van. Kettő is – morogta. – Hagylak, nem tartalak fel.

- Jól van. Szia! – megvártam, míg ő is elköszön, és kinyomtam a telefont, majd ledobtam az asztalra és visszafeküdtem a kanapéra.

**

Kedden reggel bementem a gyárba, mellettem pont elsuhant Mike. Mire utána szóltam volna, már a lépcsőn rohant felfelé.

Lementem a szerelőgödörbe, ahol nagyban folyt még a kipakolás.

- Hát te? – nézett rám Ben.

- Jöttem megnézni mi van, és jelentkezni, hogy jövök a héten melózni, ha kell – vontam vállat. Furán nézett kicsit rám, de nem tett megjegyzést.

- Szerdán, csütörtökön és pénteken zárva lesz a gyár főépülete – magyarázta. – Tehát szabis lesz az összes főépületben dolgozó.

- Hogy-hogy? – vontam össze a szemöldököm.

- Rágcsáló- és bogárírtás lesz – forgatta meg a szemét. – Valamelyik irodában találkoztak egy csótánnyal, és a karbantartók szerint egerek is vannak. Így Horner kötelező szabadnapot adott.

- Oké – mondtam semlegesen. Semmi nem bírt kibillenteni a semmilyen hangulatomból. – Segítsek kipakolni?

- Vedd át – adta a kezembe a papírt. Általában én szoktam a leltárt írni, míg a többiek kipakolnak, de mostanság átvette tőlem Ben, mert inkább szabadnapot adott mindig, hogy Crissel lehessek.

A srácok elég furán néztek rám, mikor meglátták, hogy én vagyok ott és nem Ben, de szerencsémre senki nem tett megjegyzést.

Legalább 3 órája lehettem ott, mikor Sebastian bejött a kétszárnyú ajtón.

- Lezárták a szimulátort! – jött oda hozzám panaszkodva.

- Neked nem otthon kéne lenned, pihenni és Hannah- t kényeztetni? – érdeklődtem.

- Neked nem nyaralni kéne Ronaldóval? – kérdezett vissza. Felhúztam az egyik szemöldököm és visszafordultam a lapomhoz.

- Ezt megbeszéltük – bólintott. Nem volt igazán jó kedve. Inkább tűnt morcosnak és kicsit talán hisztisnek, mivel minden bemászkáló szerelőnek elpanaszkodta, hogy nem tud szimulátorozni.

- Nem akarsz inkább hazamenni? – vetettem fel, mikor már kezdett idegesíteni.

- Nem – vágta rá.

- Összevesztél az otthoniakkal? – faggattam. Rám nézett a kék szemeivel.

- És te miért is nem vagy Madridban? – egyből ráérzett, hogy tud eltéríteni.

- Megbeszéltük – mondtam ezúttal én.

- Még szimulátorozni se tudok – morgott. – Legalább adjatok itt munkát – nézett rám.

- Odacsoszogsz szépen a falhoz, leveszed azt a nagy dobozt, és szétválogathatod a csavarokat – mondta neki Max, aki bent állt az ajtóban. Várta, hogy a többiek hozzák a cuccokat, amiket egyből az elzáróba pakoltak.

- És erre miért van szükség? – érdeklődött a német értetlenül.

- Azért, hogy messze legyél tőlem, és ne halljam, hogy 23 éves létedre óvodás kislányként nyávogsz –vágta Sebastian fejéhez.

- Nem is kell szétválogatni, igaz? – nézett rám, mikor Max bement a kamrába.

- Nem hát! – vigyorodtam el.

- Max kicsit mintha ingerlékeny lenne – jegyezte meg halkan.

- Tudod mit, Sebastian? – néztem rá. – Száguldásra vágysz?

- Igen! – vágta rá.

- Menj szépen akkor fel a szobádba, készülj össze úgy, hogy máshol éjszakázol és 3 nap múlva este érsz vissza – magyaráztam neki a pillanatnyi ötletem.

- Nincs kedvem menni sehova – húzta a száját.

- Csak csináld, megjön a kedved, hidd el – löktem meg az ajtó felé. – Fél óra múlva végzek, a bejáratnál várj meg.

- De hova megyünk? – tárta szét a kezét.

- Nem tudom – vontam vállat. – Pakolj fürdőgatyát is!

- Kocsival megyünk? – kérdezett még rá. Elvigyorodtam. Felnevetett és már ki is ment az ajtón.

Ahogy végeztem, már siettem is kifelé. Sebastian a kocsimnak dőlve várt.

- Ülj be – nyitottam ki és már be is dobtam magam.

- Tényleg nem tudod hova megyünk? – kérdezte.

- Most hozzám – fordultam rá a gyárból kivezető útra. – Összeszedek én is valamennyi cuccot, és kiderül.

- Oké, ott ragadni sehol sem fogunk – dőlt hátra.

- Honnan veszed? – néztem rá.

- Pénz lesz nálam, és egy telefon, és jön a felmentő sereg – vigyorgott.

- Kire gondolsz? – ráncoltam a homlokom.

- Kimi, Tommi… - vigyorgott.

- Tomminak szóltál, hogy eltűnsz? – jutott eszembe a finn.

- Hogyne – bólintott.

Felsiettem a házba, és átvittem Akirát a szomszéd nőnek, hogy figyeljen rá. Összeszedtem egy rakat váltás fehérneműt, pár nyári ruhát, és pár pólót, meg két gatyát. Oda dobtam az egyik motoros felszerelésem Sebastiannak.

- Öltözz – vigyorogtam rá. – Bukót szépen itt fent felveszed, és le nem veszed, bárki kér rá.

- Ezért Christian elevenen megnyúzna – vigyorgott. Tetszett neki, hogy tilosba jár.

- Engem meg gondolkodás nélkül kirúgnának – vontam vállat. Lerángattam magamról a gatyámat, és leültem a fotel karfájára, hogy felvegyem a szűk motoros gatyám. Ahogy felkeltem, és felhúztam rajta a cipzárt, Sebastianra néztem, aki totál vörösen nézett engem. Találkozott a pillantásunk. Én elnevetettem magam, ő pedig még jobban elvörösödött. Lekaptam a pólóm is már csak azért is előtte, és átvettem egy atlétát, hogy arra vegyem rá a motoros kabátom.

- Sebastian, öltöznél? – érdeklődtem tőle vigyorogva.

- Neked mióta ekkorák a melleid? – kérdezte, de ahogy végigmondta rájött, mi csúszott ki a száján és már a füle is vörösödött.

- Mindig is ekkorák voltak, csak az overáll alatt le vannak nyomva – válaszoltam a kérdésére. Leültem a fotelbe, és néztem, ahogy kioldja az övét.

- Mit csinálsz? – nézett rám.

- Te végig nézted, ahogy átöltözöm, akkor én is végig nézem a te öltözködésed – vontam vállat vigyorogva. Tetszett, hogy ennyire zavarban van.

Nem kifogásolta, bár látszott, hogy szégyellős.

Ahogy lekerült róla a gatya, nem látványosan, de végignéztem rajta. A combján az izmok látszódtak, ahogy hajlongott a másik gatyáért. A boxerén át tökéletesen látszódott, hogy merevedése van. Próbáltam nem látványosan nyelni egyet. Ahogy megfordult a másik gatyáért, megnézhettem magamnak a fenekét is. Teljesen korrekt volt. Elgondolkodtam, hogy milyen lehet belemarkolni.

Majdnem sajnálkozva felnyögtem, mikor felkerült rá a motoros gatya, ami sajnos pasi gatya volt, így elég bő.

Jött a következő merénylet az idegeim ellen, levette a pólóját. Egyből hasonlítgatni kezdtem Cristianóhoz. Rájöttem, hogy míg a portugálnak kemény, már-már kényelmetlen és túlzó izmai voltak, addig a német pilótának lágyabb vonású hasa és mellkasa volt. Annyira szívesen végighúztam volna rajta a kezem, hogy milyen lehet a tapintása a fehér bőrének.

Mikor felkerült rá a felső, megint nyeltem egyet, hogy a kiszáradt torkom ellenére legyen hangom.

- Menjünk - keltem fel. Odadobtam Sebastiannak a hátizsákom. – Pakolj bele, ha tudsz.

Én addig bezárom a lakást.

Nem tudom, hogy csinálta, de bele tudott mindent pakolni a hátizsákba.

- Indultál már úgy el, hogy nem tudtad hol kötsz ki?- faggattam.

- Nem – rázta a fejét.

- Bukó, kesztyű – adtam a kezébe. – Nincs rád szabva, de talán túléled, Bajnok – piszkáltam.

- Neked is van személyre szabott bukód – jegyezte meg.

- Az más - vontam vállat.

Visszavettem még egy kicsit a bukót a kezéből, és belekötöttem a mikrofont is.

- De jól jön ilyenkor a Forma 1-es szerelőtudás – vigyorgott.

- Ha van MP-d itt, akkor itt a zsinórja a fülesnek – emeltem meg a fekete madzagot.

- És ha nem ilyen dugós? – érdeklődött. Már lent álltunk a garázsomba. Kinyitottam az egyik szekrényt, és az egyik vasdobozból dobtam oda neki átalakítót.

- Köszi – biccentett egyet. Gyorsan a saját bukómba is bekötöttem a rádiót, és rádugtam a saját lejátszóm.

Odamentem Sebastianhoz, és lehúztam a motoros kabát cipzárját. Meglepetten nézett rám. Leguggoltam előtte, és a mikrofon csatlakozójához hozzákapcsoltam egy gombot. Kisollóval kivágtam a kabát bélését, és áthúztam a zsebrészbe a gombot és akkor már a lejátszót is.

- Nem kelnél onnan fel, kérlek? – Felnéztem a kék szemekbe. A bukó már a fején volt. Akkor esett le, hogy milyen pózban vagyok. Nevetve álltam fel.

- Bocs – ráztam meg a fejem. Gyorsan megcsináltam magamnak is a kapcsolót, utána Sebastianhoz fordultam.

- Na szóval – vettem egy nagy levegőt. – Van mikrofon a bukódban, mint a Forma 1-esben. A zaj valószínűleg nem lesz annyira szűrve, de érteni fogjuk egymást, ha hangosabban beszélsz és nem motyogsz. Nem vagyok Rocky, aki megért, ha motyogsz – vigyorogtam. Jó kedvem volt a motorozás gondolatától, és talán attól, hogy Sebastian is itt van velem.

- Zenétől nem foglak hallani – kötekedett.

- Egyszerre a kettő nem működik – ráztam a fejem. – Vagy ez, vagy az. A rádió megszakítja a zenét.

- Ne kötekedjek egy szakértővel, mi? – kérdezte nevetve. Bólintottam, és felvettem én is a bukót.

Felültem a motorra, és megvártam, míg a német is felkászálódik mögém.

- Mondj egy útirányt! – mondtam neki már rádión.

- Passz – válaszolta.

- Akkor menjünk jobbra – fordultam rá az autópályára.

**

Csak akkor indultam meg az egyik motel felé, mikor már sötét volt, és Sebastian is megjegyezte, hogy szívesen pihenne.

Megálltam a bejáratnál, és levettem a bukóm.

- Te ne vedd le. Majd a szobában – figyelmeztettem. – Nem kell felismernie senkinek. Maradj itt.

- Nehogy már egy nő fizessen! – jött utánam.

- Jó, holnap meghívsz fagyizni! – forgattam a szemem.

- Tudok jobbat – láttam a szemén, hogy vigyorog. – Menjünk a kikötőbe, és hajózzunk ki.

- Eszednél légy, szerinted egyik percről a másikra adnak csak úgy nekünk egy kisebb hajót? – tártam szét a kezem. – Azt előre foglalózni kell.

- Most hol vagyunk? – nézett körbe. – Átjöttünk az szigetről az biztos – nézett körbe.

- Évry-ben vagyunk – válaszoltam. - Valahol Párizs alatt.

- Igen? – nézett rám döbbenten. – Hány órát jöttünk? – szedte elő a telefonját.

- Este hét fele indultunk – gondoltam vissza. Fájt minden tagom.

- Hajnali fél három van – nevette el magát. – Ez hihetetlen.

- Úgy tűnik igaz – nevettem. – Bár egy órával beljebb vagyunk időzónában már, azt hiszem – gondolkodtam el. – A Francia Nagydíj rendesen van közvetítve.

- Ez… hihetetlen. - hápogta még mindig.

- Na jól van, Bajnok, gyere és aludjunk – indultam meg megint a recepció felé.

- Várj – szólt utánam. – Menjünk holnap reggel Monacóba.

- Mert? – kérdeztem vissza.

- És akkor hagyom, hogy most te fizess – A kék szemek csillogtak. Valamit kitalált.

- Oké – vontam vállat. Nem faggatóztam, most jól esett a spontán döntéssorozat.

Bementem és kivettem egy kétágyas szobát. Szerencsére nem voltunk egy rossz szappanoperában, így volt dögivel szoba, nem csak egy franciaágyas.

- Gyere, Főnök, pihenjünk – mentem oda hozzá, mivel a motor mellett hagytam, hogy figyeljen rá. Odatoltam a motort a szoba ajtajához, és ott támasztottam le.

Bementem a szobába és vigyorogva néztem végig.

- Gondolom találkoztál már nagyobb luxussal is – néztem a pilótára. Azt hittem egy szájhúzást vagy valamit látok tőle, de egyből ledobta a bukót, és végigdőlt az ágyon.

- Fáj a combom meg a fenekem – nyögte.

- Ezt ne hangoztasd, mert azt hiszik, hogy letértél a hetero életvitelről – nevettem. Bevonultam a fürdőbe és gyorsan letusoltam.

A meleg víztől teljesen bekábultam. Kicsoszogtam törülközőben a szobába és végigdőltem az ágyon. Az sem érdekelt, hogy doh szaga volt az ágyneműnek. Magamra húztam a takarót, és az utolsó emlékem, hogy Sebastian ledobja a dzsekit és bemegy a fürdőbe.

**

- Te nem vagy normális! – néztem Sebastianra hitetlenkedve. Monacóban a tengerparton álltunk, és most én voltam döbbent, míg a pilóta csak vigyorgott. Egy fekete hajó mellett álltunk, és Kimi lazán sapiban és napszemüvegben vigyorgott ránk a fedélzetről.

- Ilyen a mesében sincs – nevettem el magam.

- Na mennyi eszem van – vigyorgott Sebastian.

- Maradjunk annyiban, hogy volt egy jó ötleted – vigyorgott Kimi. Én nevettem, Sebastian már kevésbé.

- Hááát…tudod Sebastian, minden álmom volt egy jóképű, gazdag pasi, aki ért a kocsikhoz, van esze – soroltam. – És még yachtja is van – vigyorogtam.

- Ez nem jött be, nem hittem, hogy rólam beszélsz – nevetett a német.

- Ki mondta, hogy azt akartam, hogy azt hidd? – néztem rá. – Kimi, a motorom fel tudjuk vinni? Nem akarom itt hagyni.

- Megoldjuk – legyintett.

- Péntek délután Angliában kell lennem – fűztem hozzá már a minibár mellett ülve.

- Jó lesz az szombat estének – legyintett Sebastian. – Majd beszélek Christiannal.

- Hidd el, kislány, elleszel velünk – vigyorgott rám Kimi. – Nem a focista pasiddal kéne lenned?

- Úgy döntöttem a pilóták jobbak - nevettem. Kimi helyeslően biccentett.

- Ti most egymással kezdegettek? – érdeklődött Sebastian.

- Nyugi, Kimi meglesz ma este, utána a tied vagyok – vicceltem. Sebastian nevetett, Kimi pedig csak mosolygott.

- Nem kapsz meg – néztem komolyan a finnre. - Feleséged van!

- Minden bizonnyal – vigyorgott el. – Nem kaplak meg? – kérdezett vissza. – Fogadjunk, hogy még a nyári szünetig kikötsz az ágyamban.

- Fogadjunk – bólintottam.

- Ha nyerek, abban a percben megszabhatom a teljesítendő feltételt – mondta némi gondolkodás után.

- Rendben, de ha én nyerek, a nyári szünetben három alkalommal megszabhatok neked valamit – gondolkodtam én is el. Már tudtam is mi lesz az a három.

- Akkor legyen nekem is három – bólintott.

- Sebastian, te vagy a tanú, hogy fogadtunk – nézett a németre.

- Oké –vont vállat. – Nekem nem mondjátok el, mit kéne a másiknak csinálni?

- Én biztos, hogy nem - vigyorogtam.

- Ez legyen meglepetés – húzta el az ajkát félmosolyra a finn.

Mi a tippetek Kimi és Barby mit találtak ki a másiknak( Kiminél főleg azaz egy, amire gondolt elsőnek)? Kimi ágyába kerül Barby?

2011. június 18., szombat

Kanada 1

*dobpergés* Ééés íme a friss! Bocsi a várakozásért, és remélem élvezni fogjátok! Én imádtam,mert aahh...*.* (a konfliktusos)

*???*
Egész megbeszélés alatt a német pilótát figyeltem. Valami baja volt.
Amint többen is távoztak a szobából, odamentem hozzá.
- Mi baja a regnáló Bajnoknak? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- A nők – morogta. Felkelt és ott akart hagyni.
- A barátnőd? – mentem utána.
- Hagyj békén, Lia – intett le.
- Nem hagylak! – vágtam rá. – Jövőre a versenymérnököd leszek, lehet, hogy még azelőtt. Ne zárkózz el előlem.
- Te is csak kelted itt a feszültséget! – vágta a fejemhez. Ideges volt. – Míg Barby nem fogad el, a szerelők nem fognak rád hallgatni. És Barby egyenesen utál.
- Nem érdekel, hogy ki utál és ki nem – álltam meg az összekötő folyosón. – Nem azon múlik a munkavégzés, hogy szeretnek-e. Tiszteljenek és kész.
- A tiszteletet errefelé ki kell érdemelni – magyarázta. – Még én se tisztellek, hogy bíznám rád az életem?
- Kötelességed a versenymérnökre hallgatni! – emeltem fel a fejem.
- Nem – vágta rá. – Nem vagyok kötelezve arra, hogy azt tegyem amit mondasz. Te vagy értem, nem pedig én teérted!
Döbbenten néztem utána. Nem így ismertem meg a médiából Sebastian Vettelt.
- Ne álmodj tiszteletről, ha még Sebastian is így beszél veled – hallottam egy kárörvendő hangot magam mögött. Sebastian sajtósa sétált el mellettem.
- Egy senki vagy a szerelők és a pilóta támogatása nélkül – magyarázta. – Hiába tisztelnek a mérnökök. Mindennek a pilóta és a szerelői a mozgatórugója. Higgy nekem, be kell vágódni az egyszem nőnél köztük. Ő lenne az első, aki nem szép szájat és nagy melleket lát csak benned, meg azt, hogyan dönthet meg.
- Tehát pajtikoljak egy olyan emberrel, aki megismerni sem akar, csak azért, hogy mások végig hallgassanak? – kérdeztem vissza.
- Nem kell pajtikolni – fordult vissza. – Nem barátkozni járunk a futamokra. Elég, ha eléred, hogy a szerelők ne utáljanak és tartsanak többre, mint egy ágybetétet.
- És mégis ezt hogy csináljam? – akadtam ki.
- Te vagy a versenymérnök. Ennél nagyobb dologból is ki kell tudnod mászni – vont vállat és otthagyott.
Átmentem én is a boxba. Seb és Barby a pultnak dőlve beszélgettek. Messziről ki lehetett szúrni, hogy a nő többet érez a pilóta iránt, mint barátság.
**
A héten próbáltam a mérnökökkel szólt érteni, de az lett mindig belőle, hogy bevágtam a mérnöki részleg ajtaját, és dühöngve sétáltam egy kört a pályán, vagy bezárkóztam.
Egyszerűen nem értettük meg egymást.
Pénteken éppen idegesen siettem át a boxon, mikor láttam, hogy Sebastian a pulton üldögél.
- Én leszek a versenymérnököd, és elvárom tőled, hogy 100% felett teljesíts, ahogy én is teszem – trappoltam oda elé. – Nem kívánságműsor ez, hanem Forma 1. Érthető voltam?
- Gondolom – vont vállat. Nem volt vitázós kedvében. Meglepve biccentettem egyet és fordultam meg. Guill ott állt mögöttem.
- Ha dacol, akkor olyan, mint a szerelői. Ezt átvette tőlük – mosolygott a versenymérnök. –Ilyenkor hagyni kell őket.
- Én megvívok minden a csatát, ha kell – morogtam oda és átmentem Hornerhez.
Az ebédszünet alatt is ott maradtam a pitwallon, és néztem ahogy a szerelők dolgoznak. Meg akartam magamnak nyerni minden ott dolgozó bizalmát. Még nem tudtam, hogy sikerülhetne. Horner csak sok sikert kívánt nekem, de ötleteket nem igazán adott. Azt mondogatja folyamatosan mindenki, hogy ha nem tudom őket az oldalamra állítani, akkor nem jó helyen vagyok.
Az ebédszünet vége felé átsétáltam a boxba és leültem a plexi elé, ahol talán nem leszek útban.
- Mit csinálsz itt? – kérdezett rá Ben. Elmosolyodtam, és próbáltam nem nevetni. Olajos volt a füle.
- Keresed a hibát a munkánkban? – vágta oda Mike. Ő volt az egyik, aki Barbyval fúj nagyon egy követ.
- Nem értek a munkátokhoz – néztem rá. – Nem tudnám egyikőtök munkáját sem megcsinálni. Csak ide ültem.
- És miért üldögélsz itt? – kérdezte Max felpillantva.
- Hol máshol legyek? – kérdeztem vissza. Próbáltam úgy forgatni mindent, hogy én nyerjek. Gyűlöltem veszteni, nem is nagyon ment.
- Mondjuk az ebédlőben – vágta rá Joe.
- Ha ti itt vagytok, és nem esztek, akkor én sem – vontam vállat.
- Jó húzás – jegyezte meg Barby. – Éhezem, mert ti is éheztek. Ez rohadt nagy hülyeség.
- Nem éhezem – mosolyogtam rá. – Figyellek titeket, hogy mennyire egy csapatként mozogtok már. Nekem is meg kell bennetek bízni, nem csak nektek bennem. Annyi a különbség, hogy én adok nektek esélyt, hogy megszerezzétek a bizalmam.
Faarcot vágtam, pedig szívesen vigyorogtam volna. Nyertem. Láttam Barbara arcán, hogy erre nem tud mit mondani. Tényleg nem adott esélyt.
- Menj enni – intett az ajtó felé. – Hozhatsz nekünk is – tette hozzá halkan, már a kocsira figyelve. Átmentem a motorhome- ba, és bent a belső étkezőben már ott volt 5-6 tálca, tele szendviccsel.
- Hát ez? – néztem a felszolgálónőre, aki éppen az egyik asztalt törölte le.
- Azokat a szerelőbrigádnak csináltuk – mosolygott. – De nem jöttek- vont vállat. Közben megszólalt a csengő, ami a második szabadedzést jelezte. Felemeltem az egyik tálcát, de a csaj kivette a kezemből.
- Nem lesz idejük enni már. Ne húzd vele az agyukat, hogy kirakod oda. Az FIA egyébként sem díjazná – rázta a fejét.
- Mennyi müzliszeletet pakoltatok be? – kérdeztem. Tudtam, hogy van jó pár, mert én azt eszem csak a futamhéten, és Horner már hozatott ide ki is nekem.
- 3-4 dobozzal van még – válaszolta.
- Kihoznál kérlek 2-3 dobozzal? – néztem rá kérlelően. Bólintott és már el is tűnt a raktárajtó mögött.
Kivittem a szerelőkben a dobozokat.
- Ez jó pár óráig éhség ellen – tettem le a 3 dobozt. – Gyorsan meg tudjátok enni, de teltségérzetet ad, bár nem igazán táplál – magyaráztam.
- Az FIA nem díjazná – mondta Max rám pillantva.
- Az FIA szabályzatban van az is, hogy minden csapat köteles háromszori étkezést biztosítani minden dolgozójának – válaszoltam. Elismerően nézett rám. Már biztos voltam, hogy a szerelőket megnyertem magamnak.
Este, mikor a hálórészek felé indultam, Barby jött velem szembe. Éppen telefonált. Simán elengedhette volna a tusoló lengőajtaját, hogy arcon csapjon, de lábbal kitámasztotta és beljebb húzódott, hogy elférjek én is.
Mosolyogva bólintottam neki. Visszabiccentett, és fél kézzel vetkőzni kezdett, míg hallgatta, ahogy valaki magyaráz neki a telefonba. Néha közbeszúrt egy-egy szót, amivel jelezte, hogy figyel, bár a lábára bambult.
Beálltam a zuhany alá, és már a hajam mostam, mikor valaki elrántotta a zuhanyfüggönyt.
- Nem leszünk legjobb barinők, és álmodni se merj róla, hogy elmegyek veled vásárolni – hadarta nekem Barbara. – Ugyanúgy utállak és piszkálni is foglak.
- Nem szeretek vásárolni, és nem is vártam, hogy ne piszkálj. Szeretem a kicsinyes csatározásokat – vigyorogtam rá.
- Utállak – rántotta vissza a függönyt, de vigyorgott – És hízz meg! Hordj zsák ruhákat. A srácok nagyon rád kattantak.
- Menyasszony vagyok – kiabáltam vissza neki. – Nyugodtan híreszteld el –tettem hozzá.
- El is fogom. Meg azt is, hogy nem is vagy tökéletes – vágott vissza.
- Mire gondolsz? – néztem végig magamon.
- Műmelleid vannak – nevetett gonoszan.
- Én is voltam tini – vontam vállat. Tényleg nem voltak a melleim igaziak. Szinte teljesen lapos voltam a műtét előtt. Az első fizetésemből csináltattam meg őket.
- Kivel beszéltél telefonon? Nem úgy tűnt, mintha nagyon érdekelne mit mond – jegyeztem meg.
- Semmi közöd hozzá – válaszolta idegesen.
- A pilótánkra viszont úgy nézel, mint aki mindjárt lerángatja róla a ruhát – cukkoltam tovább.
- Csöndben létezz!– kiabált vissza.
- Tudja a pasid, hogy be vagy indulva Sebastianra? – ütöttem tovább a vasat.
- Kussolj – reagált vissza hevesen. Szóval nem.
- És Sebastian tudja? – vigyorogtam.
- Kuss! – ordította.
- Az a baj, hogy így válaszolsz a kérdéseimre – jegyeztem meg. Olyan néma csendben lett egyből, hogy nem bírtam tovább nevetés nélkül.
**
Egész éjjel kint voltam az irodában, amin most Guillel osztoztam. Átnéztem a papírjait, hogy képben legyek. Otthon úgysincs semmi időm dolgozni.
Reggel még a pultos is épp csak a kávéját itta, mikor kiültem mellé.
- Én is kaphatok belőle? – böktem a bögrére. Álmosan rám nézett és bólintott. – Ha megmondod hol van, kiszolgálom magam.
- Bemész a pult mögé, és van még lefőzve - bökött arrafelé. Felkeltem és kiöntöttem a fél liter kávét magamnak egy papírpohárba, és visszaültem.
Csak három kortyot ittam, mikor rezegni kezdett a zsebemben a telefonom.
- Hogy-hogy fent vagy? – vettem fel a telefont Alexnek.
- Lina nem hajlandó aludni ebéd után– panaszolta el és némi zörgés után egyből egy vékony álmos hangot hallottam.
- Anya, mikor jössz már haza? – kérdezte szomorúan.
- Még kettőt alszol, és otthon leszek – indultam el kifelé. – Viszek neked majd valami meglepetést.
- Meglepetééés! – sikította egyből boldogan. – Hiányzol, anyu – hüppögte. A szívem szomorúan összerándult, és enyhe bűntudatom lett, hogy nem vagyok ott.
- Sietek haza, ígérem – válaszoltam szomorúan.
- Szeretlek – súgta a telefonnak.
- Én is szeretlek, Kicsim – mosolyodtam el. – Menj aludni, rendben? Hallgass Alex bácsira.
- Muszáj? – kérdezett vissza.
- Muszáj – mondtam szigorúan.
- Jóóóó – sóhajtott.
- Jó éjt, Kicsim – mondtam neki, mikor beleásított a telefonba.
- Jó éjt, Anyu – és ki is nyomta a telefont.
Sóhajtva mentem vissza a büfébe. Rossz volt otthon hagyni felvigyázóra a lányom, de nem akartam, hogy száguldás és Forma 1- függő legyen, mint én, és azt sem akartam, hogy bárki is megtudja. Szerettem volna megvédeni minden ilyesmitől.
Az időmérőn nem volt semmi gond, így miénk lett az első rajtkocka. Már nagyon vártam, hogy érdem munkát végezhessek. Egyelőre még csak tanultam a dolgok menetét.
Vasárnap zuhogott az eső reggel, és mindenki arca elég nyomott volt.
- Sebastian jó esőmenő – hallottam többfelől is délelőtt. Mindenki magát és egymást biztatta.
- Álljon már el az eső! – morogta Guill mellettem, mikor már vagy 10 perce álltunk a rajtrácson a piros zászló miatt.
- Essen csak még 10-15 percet – nézett az ég felé Ben.
- Nem kéne – szólt közbe Seb.
- De, mert elvesztem a fogadást – vigyorgott Ben. Értetlenkedve néztem rá.
- Fogadást kötöttünk, hogy meddig áll még a mezőny – magyarázta meg.
- Mi volt a leghosszabb tipp? – érdeklődtem.
- Egy óra – válaszolta egy lapot nézve.
- Az sok – nyögte Seb.
- Mi van, amint egy kis koncentrációs kihívás van, megfutamodsz? – cukkolta Barby, aki éppen előtte ért oda hozzánk.
- Csak lenne jobb dolgom is, mint itt üldögélni – morogta duzzogva a pilóta.
- Barbykának itt is tudod csapni a szelet – vigyorgott Ben. Barby egyből tarkón vágta, míg Rockyval összenéztünk.
- Ben, neked nem lenne valami sürgős dolgod? – kérdezte Seb morcosan.
- De van, rád vigyázni! – kacsintott a pilótára, aki nagyot sóhajtott. Rocky megbökte a kezem és a boksz felé sétált. Készségesen mentem utána.
- Sebastiannak lassan tényleg gondot fog okozni, hogy fejben ne essen szét. Folyamatosan a futam pörgése alatt kéne tartani – magyarázta, ahogy beértünk a boxba.
- Mint például? – kérdeztem vissza.
- Lehetőségeket átbeszélni vele, hogy könnyítsük a helyzetét. Telemetriát előszedni, ha kell. Minden lehetséges stratégiát átgondolni vele – mondta, és közben átértünk a mérnökökhöz.
- Kezdem én, ha egy 5-10 percen belül semmi hírünk nem lesz az új rajtról – mondta. – Válassz, hogy stratégia vagy telemetria.
- Leülök vele én, te foglalkozz a csapattal – néztem el a pilóta felé, akit már jó pár szerelő szórakoztatott és Tommi, az edzője.
- Akár órákig is állhat a futam – figyelmeztetett. – Mindenképpen újra akarják indítani.
- Szeretem a kihívásokat – vontam vállat.
- Nyomtass nekem körről-körre telemetriát – szóltam a belső vezető mérnöknek. Úgy nézett rám, mint egy rongyra.
- Telemetriát – erősítette meg Rocky. – Még nem igazán hallgatnak rád – jegyezte meg.
- Majd fognak – morogtam. Átmentem a bokszba a tavalyi és az azelőtti telemetriáért, és Webber idei grafikonjait is rácsíptettem a mappámra.
- Rocky, valakitől tudnál nekem egy overállt szerezni? – kérdeztem rá a rádióban.
- Intézkedem – válaszolta. Átlapoztam gyorsan a lapokat, míg vártam, hogy valaki beérjen. Szinte meg se lepődtem mikor Barby jött oda.
- Felsőbb utasítás, gyere, adok overállt – sétált el mellettem. – Nem értem miért nem vagy képes magadnak hozni egyet a gyárból.
- Mert nem számítottam rá, hogy ronggyá ázom, és muszáj lesz overállt felvennem – válaszoltam vissza. Bevezetett egy szobába és odadobott nekem egy tiszta overállt.
- Köszönöm – böktem oda.
- Van mit – vigyorodott el.
Míg átöltöztem, ő a telefonját nyomkodta, és elég szomorú és dühös arcot vágott.
- Akarsz beszélgetni? – kérdeztem, mintha egy terapeuta lennék.
- Nem – vágta rá. – Egy a méretünk – jegyezte meg. – Vigyázz rá – bökött az overállra.
- Nem szoktam más cuccait tönkretenni – morogtam ezúttal én oda neki.
Kint így már könnyebb volt mozognom. Az overáll egy ideig vízálló volt.
Leültem a pitwallon Sebastian mellé, és megkezdődött a maratoni telemetria és stratégiai megbeszélés.
Csak néha hallgattunk el mindketten, mikor a csapatrádióban valaki beszélt, főleg mikor az időjárás jelentést kaptuk.
Az újraindítás után pedig már a szerelők között ültem, és velük együtt néztem csalódottan és idegesen, mikor Sebastian lecsúszott, és odalett az első hely.
- A tabellát így is mi vezetjük – mondta Ben biztatásképpen.
- De nem nyertünk, a tabella per pillanat nem izgat senkit – motyogta csalódottan Mike.
Meglepő volt látni mindenki letörtségét, viszont a pilótájuk előtt és a többi csapatnak már vidámabbik oldalukat mutatták.
Szabályosan ők biztatták Sebet, mikor visszaért a sajtós elfoglaltságából.
Én mégis örültem, hiszen nekem megvolt már egy fél győzelem. Felszegett fejjel sétáltam el a Ferrari boxa előtt.
Egy kék szempár villant rám.
- Legyőzlek. Te felettem többet nem győzedelmeskedsz – tátogtam oda neki.
- Engem te soha nem győzöl le – tátogta vissza.
- Az én csapatom egy bajnok csapat lesz – mondtam már hangosan. – Nézz körül a saját házad táján, és utána vigyorogj fölényesen!
- Már rég győztem – indult meg felém.
- Nem. Csatákat lehet nyertél, de háborút még nem – mondtam fölényesen.
- Gyerünk Lia, próbálj csak meggyőzni – szólt még utánam.
Már 3 órája vége volt a versenynek, én pedig a pályán sétálgattam az újra zuhogó esőben. Csontig fagytam, és pontosan addig vizes is voltam. Most nem zavart. Azt reméltem, hogy mindent lemos rólam az eső. Sok mindent képes tenni egy igazán nagy zuhé. Eltakar a szemek elől, felfrissít, újraéled tőle a föld, de a múltat nem mossa el, és sebeket sem tisztítja ki, hogy beforrhassanak nyom nélkül.

2011. június 6., hétfő

Monaco- Kanada 1


 Előre is elnézést kérek az esetleges helyesírási hibák miatt. Mondtam Gooffnak, hogy újítson be egy normál bétát,mert a régi kicsit meglazult a viszontagságos időjárás miatt,de nem teszi,mert lüke és ragaszkodó. Pedig  "Ez nem jó hozzállás. Sok jó csapat ment már tönkre úgy,hogy csak a régi arcokat vagy a barátokat játszatta." (ha már Harry Potter :D). De mivel Gooff stílusa mindenféle hibák ellenére is döngöl, ezért szeretettel küldi nektek a frisst,és jó olvasást kíván. Még valami: próbáljátok meg nem a bulvár- Crist látni a történetben! Higgyétek el,sokkal szimpatikusabb lesz akkor. :) Üdv: a konfliktusos


Fáradtan becsoszogtam a napsütötte villa kapuján, és a bőröndöm húztam magam után. Ahogy beléptem a hatalmas házba, elengedtem a gurulós bőrönd fülét, és belestem a nappaliba. Cris éppen TV-t nézett.
- Hahó! – indultam meg fel. Hátranézett a válla fölött, majd bámulta tovább a TV-t.
- Sikerült elszakadnod attól a német kölyöktől? – kérdezte epésen. Mögé léptem és meg akartam simogatni a vállát, de nem hagyta.
- Miről beszélsz? – kérdeztem vissza. Nem viccelt. Felkelt és az arcán két dolog keveredett: düh és fájdalom. – Mi a baj?
- Az a bajom, hogy az én barátnőm vagy, mégis futsz egy 23 éves kölyök után! – emelte meg egyből a hangját.
- Azért vagy ideges, mert nem jöttem haza, mikor megcsípte a kezem az a rohadt méhecske? – találgattam. Nem akartam belemenni a sebastianos témába.
- Olyan nehezedre esett volna legalább hívni? – ordibált. Nagyon utáltam, ha ordítanak velem.
- Ne ordibálj – figyelmeztettem. Próbáltam nyugodt maradni.
- Ez az én házam, akkor ordibálok, amikor csak jól esik! – kelt ki még jobban magából. – Veled egyszerűen még kompromisszumot se lehet kötni! Mész a fejed után, és arra nem gondolsz, hogy az, aki melletted van, mit el nem tűr és el nem szenved!
- Mégis mi a bajod konkrétan? – kérdeztem vissza. Legszívesebben ordítottam volna én is.
- Az, hogy egy számító dög az összes nő, és a hátam mögött teszed te is a szépet másoknak ugyanúgy, mint a többi! – Már centikről ordibált az arcomba. Elborult az agyam.
- Nem teszem senkinek sem a szépet a hátad mögött, és ne hasonlítgass a kurváidhoz! – köptem a szavakat az arcába.
- Épp olyan vagy, mint ők! – dühöngött.
- Te meg egy idegbeteg hülye vagy, ha nem jöttél még rá, hogy velük ellentétben én nem a nevedre és a pénzedre hajtok! – ordítottam már én is, ahogy tudtam.
- Igazad van, te arra hajtasz, hogy kikészüljek idegileg! – vágott vissza. – Sikerült! – dühöngve trappolt el mellettem és pár pillanat múlva bevágta maga mögött a bejárati ajtót. A garázsba felhúzott az egyik kocsi motorja, és mire kiértem a ház elé, már ráfordult az útra, és már nem is láttam.
Dühöngve mentem vissza a házba a cuccaimért. Csak akkor hallottam meg a keserves sírást a villa hátsó részéből.
Odasiettem a gyerekszobához ahol a kiságyban állt Cris baba, és bömbölt, ahogy csak tudott. Kivettem gyorsan.
- Semmi baj – simogattam a hátát. – Apád nem normális, de majd estére hazaér, és nagyon fogja bánni – bíztattam inkább magam, mint szegény kisgyereket.
Ahogy nekem sikerült lenyugodnom nagyjából, úgy a vállamba görcsösen kapaszkodó kisfiú is kezdett csitulni.
A nagy barna szemei körül piros volt a sírástól, és még maszatos volt az arca a könnyektől.
- Nem egy jó dolog, mikor apu kiabál, igaz? – kérdeztem sóhajtva. – Tudom milyen érzés.
- Senki más nincs itthon rajtunk kívül?- tettem fel a költői kérdést a Törpének, akivel végig jártam már a teljes villát.
Leültem a trófeaterem padlójára és hagytam, hogy nagy szemekkel nézze a csillogó kupákat és díjakat. 
Mikor az ajtó felé kezdett totyogni lassan utána sétáltam, nehogy baja legyen, aztán még azért is én legyek okolva.
Kifele menet próbáltam Crist hívni, de nem vette fel.
- Próbálj minimális koszt összeszedni – szóltam rá a kisfiúra, mikor mentünk az udvarra. Akira boldogan játszott a kiskölyökkel, míg én leültem egy kicsit. Hullafáradt voltam.
Arról nem is beszélve, hogy a húgom még el-el pesztrálom, vele legalább egy nyelvet beszélünk és nagyobb is már.
De Cris fia szinte meg se szólal, amit mond, azt meg nem értem. Nem voltam az a nagy „anya típus”. Tudtam, hogy rázogatni kell, ha sír, meg beszélni hozzájuk. Túl sokat nem tudtam a gyerekekről.
- Hol a francba lehet Cris? – morogtam, miközben a kiskölyköt figyeltem. Láthatóan imádták egymást Akirával.
Már sötétedett, mikor a kissrác oda- négykézlábazott hozzám és a combomba kapaszkodva felállt, hogy felkéretőzzön az ölembe.
- Remélem nagyon álmos vagy már, vagy apád perceken belül megérkezik, mert nem vagyok jó altatásban – magyaráztam. Felkeltem a kisfiúval a kezembe, és egyből a vállamra hajtotta a fejét.
Bevittem a fürdőszobába, engedtem vizet és leszedtem róla a ruháit.
- Sikíts, ha forró – figyelmeztettem. – Úgyse érted mit magyarázok. Mindegy – ráztam meg a fejem. Ahogy beleérintettem a lábát a vízbe, nevetve kezdte el rugdalózni. Tiszta víz lettem fél perc alatt.
- Ennyi víz nem is volt abban a kádban! – nevettem el magam. Hagytam kicsit játszani valami számomra nem ismert mesefigurával, majd jól megtöröltem, hogy sehol ne maradjon vizes.
- Elpáholjuk apádat azért, mert annyi apai érzés se szorult belé, hogy te is itt vagy, és estére legalább haza kéne találnia – magyaráztam mosolyogva a kisfiúnak. Közben ráadtam egy pizsamának tűnő, rugdalózószerű valamit, és bele akartam rakni a kiságyba, de ahogy leraktam, sírni kezdett.
- Jaj, mi van már? – fakadtam ki. – Aludj, kérlek! Fáradt vagyok! – hisztiztem picit. Hulla fáradt voltam, hiszen a futam után egyből mentem Angliába, mert Max megkért, hogy álljak be helyette kipakolni a kamionokból. Két napja nem igazán aludtam, elég morcos voltam.
Felvettem a kiságyból, és egyből a könyvespolc felé nyújtózkodott. Odavittem, és a kis ügyetlen kezeivel próbált kiszedni egyet. Kihúztam a többi közül és megnéztem a címlapját.
- Te szórakozol velem – néztem az édesen mosolygó kölyökre. Egy spanyol vagy portugál nyelvű mesekönyvet akart velem felolvastatni. Még mindig nem tudtam a két nyelvet megkülönböztetni, nemhogy olvasni.
- Én ezt nem tudom felolvasni neked- tettem vissza. Egyből lefelé görbült a szája. Leültem a hintaszékbe, és lökni kezdtem magunkat. Mindenfélét dúdoltam, csak aludjon el. Eleinte nézelődött, meg a számat és a torkom tapizta, meg valamit magyarázott baba nyelven, végül lassan leragadtak a szemei.
Óvatosan felkeltem és beleraktam a kiságyba. Ráterítettem a takaróját, és bekapcsoltam a babafigyelőt a kis éjjeliszekrényen. A másik felét pedig zsebre vágtam.
Hallottam, hogy valami dübörögve közeledik az utcában, így kimentem a kapuhoz, de nem Cris volt. Ramos fordult be a háza elé, csak mikor meglátott, akkor fékezett le, és egyből kiszállt.
- Hát te? – kérdezte meglepve.
- Nem tudod hol van Ronaldo? – kérdeztem vissza.
- Tegnap láttam utoljára – rázta a fejét. – Miért?
- Nem fontos – vontam vállat. A babafigyelőből eltorzulva, de gyereksírás hallatszódott, illetve engem szólogatott a kisfiú. – Mennem kell.
- Nincs itthon Cris? – kérdezte gyorsan Ramos.
- Nincs, már délben elhúzott – válaszoltam gyorsan.
- Szólj át nyugodtan, ha kell segítség – mosolygott rám.
- Talán elbírok mindennel – biccentettem azért hálásan. Intettem neki és besiettem.
A Törpi a kiságyban állt a rácsba kapaszkodva, és kétségbeesetten kiabált utánam, és gondolom Cris után.
- Itt vagyok,, Manó – vettem ki egyből. – Gyere aludj velem, ebben a nagy házban én is félek egyedül.
Átvittem a hálóba, és leraktam a hatalmas ágyra.
Szomorúan nézett körbe, és valamit próbált nekem elmondani. Nem tudtam mit szeretne.
Próbaképpen találomra odaadtam neki Cris egyik pulcsiját az ágy végében lévő kanapéról. Magához ölelte és hanyatt dőlt. Hiányzott neki az apukája. Szomorúan másztam oda mellé, és megint dúdolni kezdtem, és a haját simogattam. Cris gyorsan elalszik így, és szerencsére ezt a fia is örökölte.
Elmentem gyorsan tusolni, majd odafeküdtem a kisfiú mellé. Álmában odabújt hozzám, és megkapaszkodott a pólómban.
**
Azt hittem, és reméltem is, hogy reggelre Cris megérkezik, de nem így volt. Csak délután állt meg a királykék Audi az udvarban, de akkor már az anyukájával együtt érkezett.
Egyből megölelt és a fülembe suttogott.
- Ne haragudj, hogy azokat mondtam és azért se, hogy eltűntem. Muszáj volt lehiggadnom. Mindent elmesélek, ígérem! – hadarta el. Adott egy puszit, és elvette a fiát tőlem, hogy a kissrácnak is lenyomjon egy nagy puszit.
Úgy tűnt nagyon nem akarja, hogy az anyukája megtudja, hogy csak simán lelépett.
Mint kiderült, Cris csatlakozik a portugál válogatotthoz, így hazautazik jó időre. Végül is meggyőzött, hogy menjek én is velük. Nem voltam még kiengesztelve a hisztije miatt, de annyi mindent el kellett nekem néznie egy időben, hogy most próbáltam túllépni ezen.
Legalább menekülhettem Spanyolországból. Nem akartam Danin gondolkodni, se azon, amit mondott, mikor találkoztam vele.
**
Ahogy közelebb értünk a kijárathoz, már látszott mennyi fotós és újságíró van kint. Úgy tűnik megkapták az infót, hogy ezzel a géppel jövünk.
Cris odajött mellém, és kivette a kezemből a fiát.
- Menj, ülj be a kocsiba – mosolygott rám. – Ha kérdeznek, inkább ne is válaszolj.
- Nem fogok, hidd el – adtam neki egy puszit, odamentem Dolores mellé.
- Menjek előre? – kérdeztem tőle. Azért nekem már van tapasztalatom a tömeggel. Hálásan mosolygott rám. Felvettem a napszemüvegem, mély levegőt vettem és kiléptem a biztonságot nyújtó épületből.
Gépek százai kattogtak, és ha nincs rajtam a napszemüveg, biztos, hogy megvakulok. Rengetegen ott voltak. Fotósok, Cris rajongói. Mindenki ordibált, kérdéseket hallottam és sikítozást. Kinyitottam a ránk váró kocsi ajtaját,beültem és egyből a másik oldalra csúsztam át. Dolores előre ült be egyből.
A kocsiból láttam, ahogy Cris a fiát magához ölelve jön át a tömegen. Nem okozott neki jókedvet ez a sok ember. A rajongókkal még nem lett volna baja, ebben biztos voltam. A kisfiát a kezembe adta és beült mellém a kocsiba. 
- Gyere, bújjunk el – mondtam a kisfiúnak, és a pulcsim, amit eddig a kezembe szorongattam a gyerekre terítettem.
Csak nagyon lassan tudtunk elindulni, mivel nem nagyon akartak elhúzni a kocsi elől. A sofőr dudálni kezdett a kisfiú a kezemben pedig megijedt és nekiállt sírni.
- Hééé – simogattam a hátát. – Törpi, vigyázunk rád! Ne sírj – Ringatni kezdtem és reméltem, hogy megnyugszik. Cris megfogta az apró kezét és a kézfejét simogatta. Hatott a nyugtatás, mert elcsendesedett és az apja után kezdett szipogni.
Még mindig nem tudtam, hogy érti-e, amit angolul mondok neki, vagy csak maga a beszéd nyugtatja sokszor meg, mivel ha megszólal apró könnyű szavakkal, akkor az portugál. De már tudtam legalább, mikor kit hív.
Cris nem vette át tőlem, csak adott az arcára egy puszit és a saját fejére is ráhúzta a pulcsit. Hallottam, ahogy portugálul beszél, de nem értettem. Valami vicceset mondhatott vagy csinálhatott, mert kacagni kezdett a Törpe a kezemben.
Mikor kiértünk a  reptér közeléből, lehúztam a két fiúról a pulcsim és láttam, ahogy Cris a fia arcát simogatja a mutatóujjával és közben vágja neki az arcokat. Ezen nevetett a fia.
- Bolond – nevettem el én is magam. Dolores hátrafordult és ő is mosolygott rajtuk egy sort.
- Babiiii! – nézett rám a nagy barna szemeivel a kicsi és belekapaszkodott a hajamba. – Cuuuppp!  - tartotta az arcát, hogy adjak neki puszit. Mosolyogva nyomtam egy nagy puszit a puha pofijára.
- Tudod te már most is, hogy mitől döglik a légy – nevettem. Cris mellettem elvigyorodott. 
**
Aggódtam, hogy nem fogom jól érezni magam Madeirán, de kellemesen csalódtam. Crist mindenhol istenként tisztelték, és felnéztek rá, de nem zaklatták.
Érkezés utáni nap elvitt abba a faluba, ahol felnőtt, és furcsán jó volt látni az arcát, és hallgatni a sztorikat, amiket mesélt.
A nap végén pedig az apukája sírjához is kivitt.
Nem akartam elrontani a jókedvét, de nagyon kíváncsi voltam, és hagytam, hogy járjon a szám.
- Emlékszel mit mondott neked utoljára és te mit mondtál neki? – kérdeztem.
- Sok szerencsét kívánt a válogatott meccshez. Én pedig azt mondtam, hogy ha hazaérek, megünnepeljük a győzelmet egy grillezéssel. – Picit elmosolyodott, de a vonásaiban látszott, mennyire rossz neki ennyi év után is, hogy már nincs vele.
- Én nem emlékszem mit mondtam utoljára a nagybátyámnak, vagy ő mit mondott – sóhajtottam. – Talán anya miatt veszekedtünk. Már nem tudom. De én nem láttam, mikor már beteg volt. Nem is tudtam róla. Talán ő maga sem tudta, mennyire komoly dolgot hord magában. Aztán megtörtént. Ott voltál. Hallottad, mikor hívtak.
- Én láttam, ahogy egyre betegebb – mondta szomorúan. – De rengeteget nevetett.Emlékszem mennyire dühös voltam, hogy nem tudok rajta segíteni. Volt pénzem, de semmit nem ért.
Nem mondtam semmit sem. Erre nem lehet mit mondani. Jó pár percig hagytam, hogy a sírt nézve teljesen máshol járjon, majd elengedtem a kezét, és adtam egy puszit a vállára.
- A kocsiban megvárlak. Törpe már biztos felébredt – magyaráztam. A kisfiára Hugo vigyázott, míg bejöttünk. Cris nem szerette volna, ha a fia temetőkbe mászkál. A papáját ismerte képekről, videókról, és sok-sok meséből.
Beültem a gyerekülés mellé, és óvatosan adtam neki egy puszit. Még aludt, nagyon elfáradt a sétálásban.
- Menj nyugodtan be, Hugo – néztem a férfira, aki a temetőt nézte. – Már itt vagyok, vigyázok rá.
Bólintott és kiszállt a kocsiból. Az ajtó csukódására nyitotta ki a szemét a fiatalabb Ronaldo.
- Babi – mosolygott rám. Valamit portugálul beszélt, de a minimális szóismertem nem volt elég hozzá, hogy értsem, pláne hogy még nagyon baba nyelven beszélt.  Azért mosolyogtam rá, és bólogattam. Nagyon komolyan magyarázott valamit.
Ugrottam egyet, mikor nyílt a kocsiajtó, és Cris bedobta magát a fia másik oldalára.
- Mi van Törpe? – kérdezte a fiától. Jobb kedve volt, ahogy a fia a közelébe került. Ez valami nagyon szülős dolog lehet.
Szombatig velük voltam Madeirán, de utána vissza kellett már repülnöm Angliába, mert a héten Max helyett is dolgoznom kellett.
Szombaton és vasárnap kora reggeltől késő estig melóztam, és az a 6 óra, amiket tudtam aludni sem volt elég a kipihenésre. Hétfőn reggel pedig már repültünk Kanadába. Végigaludtam az egész utat, ami nem meglepő dupla műszakos hétvége után.
Egészen addig még Madeirán voltak a gondolataim, míg meg nem érkeztünk a pályára kedden reggel. Onnantól kezdve csak a Forma 1 és a következő győzelem reménye volt előttem.