Szingapúr- Japán

"Eljött, megint itt van, én pedig tehetetlenül ülök, és arra gondolok, még egy gyerekem hagyom el. " by Me XD
Szóval: Itt van az utolsó fejezet. Az utóbbi időben nem ment igazán az alkotás, sajnálom, hogy a magánéletem kihatott ennyire a sztorira! Most itt a befejezőrész. Ahogy Réka említette nekem: "megint újfajtaképpen zársz le egy történetet" =)  

Miss Gooffy küldi ezt a fejezetet egyenesen Miss Csukovicsnak! =)

Immunis lettem az érzékelésre, egyre több emlék és érzés tűnik el az életemből. Néha észbe kapok, hogy most valami mást reagáltam, mint ami ésszerű lett volna. Már nem analizálok olyan élvezettel, nem figyelem az embereket, a körülöttem tomboló világot, nem tesz többé boldoggá egy illat vagy egy íz. Elfelejtettem rajongani. Legnagyobb félelmemre ez a munkámra is igaz volt.

Eltöltöttem az időmet a gyárban, és esténként, mikor már nem volt semmi dolgom, felmerült bennem, hogy miért is vagyok itt? Fárasztott a munkám, és egy csepp örömet sem okozott.

Pár héttel ezelőtt jöttem vissza a Red Bullhoz, de rá kellett jönnöm, hogy nem a munkám hiányzott, hanem az, hogy hasznos legyek. Eltelt pár nap, mire ezt be tudtam vallani magamnak, de Sebinek még így is tartoztam ezzel a vallomással. 

És itt volt az újabb gond. Amint az enyém volt a kincs, már nem volt akkora nagy cucc. Valahogy mielőtt összejöttünk volna, sokkal jobban rajongtam érte. Emellett nem akartam elhagyni, mert úgy éreztem, arra nem lennék képes már így pár hét után sem, hogy elengedjem. Pedig a romantikus bújásaival néha az agyamra ment.

- Valahogy jó mellette. Nem bírnám nélküle – panaszkodtam a különbejáratú lelki szemetesládámnak. Cris nagyot sóhajtott. 

- Nélkülem se bírod – vetette fel. – Három naponta minimum beszélünk.

- Teljesen más a kettő – morogtam. – És ne hangoztasd, hogy mennyit beszélünk, mert Sebinek fogalma sincs róla. Így is ki van kicsit a féltékenységtől, ha szóba kerülsz.

- Azért nem nézed a meccseimet sem? – kérdezte.

- Nem, azt azért nem nézem, mert nem érdekel – nevettem el magam. – Ez mostanában így megy nálam. Kint voltam legutóbb a futamon, de bent aludtam a szobában, és nem is néztem. A végét láttam, és Lia gyors elhadarásából tudtam meg, hogy mi volt.

- Ennyire súlyos a helyzeted? – kérdezte. – Annyira lázban égtél régebben!

- Már nem. Nincs semmi meg, ami régen az életem része volt. Nem rajongok semmiért sem – sóhajtottam fel.

- Szóval ez az én hibám? Hiszen azt mondtad, akkor kezdődött ez, mikor kidobtalak – mondta elgondolkodóan.  

- Soha nem mondtam, hogy a te hibád, csak Te vagy az oka – nevettem.

- Új kihívás kell – jegyeztem meg pár pillanat csend után.

- Mégpedig? – kérdezett vissza.

- Nem tudom. Valami, amit élveznék, vagy ilyesmi – körbenéztem az irodában, ahol ültem. A szingapúri versenyt mindig szerettem. Valahogy az én életstílusom volt az éjszakázás.

- Mint például a szex? – kérdezett rá nevetve.

- Nem leszek prosti – vágtam rá.

- Legyél escort – nevetett. – Sokat keresnek, és nem csak szexért hívják őket.

- Nem fogok egy pasi kénye- kedve szerint ugrálni – zártam le a dolgot. – De ezt bóknak veszem, mert a prostik jók az ágyban.

- Te mindenben bókot találsz – nevetett. – Vagy sértést, attól függ, hogy milyen kedved van.

- Na jó, most rakom le a telefont – hadartam. – Kimegyek, megnézem, hogy mi zajlik a futamon.

- Ha érdekel, akkor hatalmas előnnyel vezet a pasid – mondta unott hangon.

- Csodás – nevettem. – Attól még kimegyek.

- Menj, én meg pihenek. Kifárasztott az edzés, és nemsokára meccs – magyarázta.

- Hajrá Real – nyomtam ki a telefont.

**

Jöttek és mentek a napok, én pedig egyre rosszabbul éreztem magam a bőrömben. Egyre gyakrabban borultam ki, pedig nem igazán volt rá okom. Úgy éreztem, teljesen kimerültem lelkileg.

Ami még jobban kimerített, az Sebastian volt. Mikor nem a szimulátorban ült, vagy edzett, akkor egy kis időt velem töltött. Olyankor olyan érzésem volt, mintha megszűnne minden gondom. Nem gondolkodtam azon, hogy ott kéne hagynom, nem idegeskedtem a munkamániásságán. Jó volt vele.

Vasárnap reggel, mikor felkeltem, nem feküdt mellettem. Egy cetli várt a pulton, hogy bement a gyárba elintézni még egy-két dolgot.

- Agyára ment a munka- motyogtam csalódottan. Ez a napja az enyém lett volna. Belevágtam a kukába a cetlit és dühösen elmentem tusolni.

Mire az első vízcsepp végigfolyt a hátamon, megeredtek a könnyeim is.

Nem így terveztem ezt a kapcsolatot. Dühös voltam Sebire és magamra is, hogy ennyire érzékeny lettem.

 - Gyerünk, kislány, nyugodj meg – mantráztam magamnak. Egyedül éreztem magam. Iszonyatosan egyedül, és magányosnak. Mintha csak akkor vágott volna pofon a magány. A lakásban némaság volt. Ahogy vizesen befeküdtem az ágyba, annyira nagynak és hidegnek tűnt. Én pedig elárultnak éreztem magam.

Nem értettem, mik ezek az érzelmek. Alig voltunk eddig együtt, de már ennyire mélypontra jutottam, ha nincs itt?

Megint dühös lettem. Felkeltem és zenét hallgattam, összepakoltam, megcsináltam minden házimunkát, hogy lefoglaljam magam. Reméltem gyorsan visszaér, de csak este, mikor már egyedül feküdtem az ágyamban, nyílt az ajtó. Egyenesen a hálóba jött, mellém feküdt, adott egy puszit, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mintha nem cserélt volna el a munkájára.

- Mit csináltál ma? – faggatott.

- Azon gondolkodtam, hogy mennyire a végén szerepelek a fontossági listán, ami az életedben van – jegyeztem meg.

- Miről beszélsz? – ült fel.

- Arról, hogy a munkád az első és a legfőbb – válaszoltam.

- Úgy gondolom, ezt te pont meg tudod érteni – válaszolta döbbenten.

- Nem, nem tudom megérteni – ráztam a fejem.

- Ne haragudj – szomorodott el. – Nem hittem, hogy ez téged ennyire zavar.

- Mindegy, Japánba úgyis bajnok leszel – mosolyodtam el. Már nem értettem azokat az érzelmeket, amik bennem voltak még pár perccel ezelőtt.

Valahogy mintha egy fuldoklónak adnának egy korty levegőt. Egy pillanatra kiélvezi a levegőt, és nem érti, mi is volt az előbb az a furcsa érzés.

Másnap elment Japánba.

Én pedig újra értettem a magány fogalmát.

Egész nap nem tudtam magammal mit kezdeni.

Teljesen meg voltam őrülve. Mintha Sebastian kiforgatna önmagamból.

Ahogy ez a gondolat beúszott a fejembe, éreztem, hogy a pánik felülkerekedik rajtam. Menekülni akartam, nem akartam, hogy bárki ilyen hatással legyen rám. Főleg, hogy nem éreztem iránta igazi szerelmet.

Előszedtem a telefonom, és gondolkodás nélkül írtam neki egy sms-t.

„ Ha visszaérsz a futamról, beszélnünk kell.”

Két perc múlva hívott és addig faggatott aggodalmaskodva, míg ki nem böktem, hogy szakítani akarok.

- Ne menekülj el, várd meg míg hazaérek, kérlek! – vette egyből könyörgőre. – Csak hagyd, hogy megbeszéljük. Oké?

- Oké – sóhajtottam nagy nehezen.

A szívem sikított, hogy nem akarja elveszteni, de az eszem püfölte a menekülési tam-tamot.

Sebastian arcán egész hétvégén ott volt az aggodalom, a félelem. Nem volt annyira jó kedve, pedig nagyon közel volt az újabb VB-címhez.

A futamot érzelemmentesen néztem végig. Nem tudtam rajongani, nem mozgatott meg a Forma 1.

Tavaly még ordítottam, és sírtam a többiekkel, mikor meglett a világbajnoki cím. Most csak néztem, és vártam Sebastian arcát, hogy mikor mutatják. Ő sem sírt, mint tavaly, igaz nem lett meg a remélt győzelme.

Ő volt minden idők legfiatalabb kétszeres Forma 1-es világbajnoka, és nem nevetett igazán, nem sírt. A futam után ahogy tudott, egyből felhívott. Mosolyogva gratuláltam neki, és elküldtem ünnepelni.

Nem voltam ott Suzukában, és nem vettem fel a telefont a továbbiakban senkinek sem.

Annyira egyedül éreztem magam… borzalmas érzés volt. A többiek buliztak, én pedig a néma lakásban ültem.

Csak fél perc kellett, hogy feldühödjek. Beleléptem a cipőmbe, fejembe húztam a bukómat, és lesiettem a garázsba a motoromért.

Szükségem volt az adrenalinra.

Kihajtottam az autópályára, és tövig húztam a gázt. A karjaim egyből fájni kezdtek, mivel eleve már hideg volt az idő, és a menetszél azonnal kikezdte a kezem és minden porcikám. Farmerban és pulcsiban nem teljesen egészséges motorozni ilyen időben.

Mikor már nem éreztem a végtagjaim rendesen, lehajtottam az autópályáról, és az út mellett leszálltam a motorról. A fejem lüktetett és iszonyatosan fájt. Oda akartam menni a közeli padhoz, de nem bírtak el a lábaim, és összecsuklottam. Éreztem, ahogy a fejem találkozik a fagyos földdel. A fájdalom fokozódott, én pedig ordítani akartam, de a torkom ki volt száradva, és egy hang sem jött ki rajta.

A látásom homályos lett, de próbáltam felkelni a földről. Alig bírtam a mozgásom koordinálni,  ahogy négykézlábra küzdöttem magam. A bukó még mindig a fejemen volt, nagyon szorított, már fájt, ahogy a fejem nyomta össze. Próbáltam levenni, de előrebuktam. Eldőltem a jobb oldalamra, és reméltem, hogy a bal oldalam zsibbadása csak a hidegtől van. A szemem előtt végleg összefolyt a világ, és már nem bírtam fókuszálni. Egyre több volt a sötét folt, míg végül minden elsötétült.

Az utolsó értelmes gondolatommal figyelmeztettem magam, hogy nem kéne meghalnom. Küzdenem kéne... de olyan fáradt voltam már lelkileg.

Köszönök minden egyes kommentet: bátorítót, rajongóst és negatívat. 

Sokat tanultam tőletek! =) 

Külön így kiemelve hatalmas hálám Csukovics Rékának, a mi konflikusosunknak, hogy mellettem volt egy évadon át, segített, türelmes volt, és megvédett. =) 

Reflektálás egy korjelenségre

 Alul ott a friss! Az a fontos, tessék kommentelni! :)

Hello mindenki! :)
Nem hiszem,hogy igazából jogom van még ehhez az oldalhoz nyúlni egyáltalán,pláne nem úgymond kisajátítva, bejegyzést írva rá. Goof, ha úgy érzed,azonnal töröld le, oké? Habozás nélkül.

De.

Chatben nem akartam elkezdeni írni a dolgokat,ugyanis ha egyszer kirobban valami belőlem,akkor eléggé szószátyár vagyok, és muszáj folyamatosan pötyögnöm ahhoz,hogy normálisan ki tudjam magamból adni a dolgokat. A chat pedig ennek a közvetítésére genetikailag képtelen.

Körülbelül (atyaisten) két hete nem jártam itt, sőt, semmilyen fiction oldalnak még csak a közelében sem. Először azért,mert rohangáltam össze-vissza, aztán azért,mert szét voltam esve, majd a napokban már féltem.
Nagyon.
Pontosan ettől,hogy most, amikor eldöntöttem,hogy rendezem az életem, és feljövök ide Csillogóra, szembenézni a hanyagságommal, akkor azt fogom látni,amit most látok.
Hogy bántjátok miattam Gooffy-t. Hogy támadások érik miattam. Elpártolások, veszekedés, anyázás. Bántás.
Elég volt!
Szandra és blee!
Csak EGYETLEN EGY kérdésem van hozzátok: írtatok-é valaha neten publikált,bármilyen történetet? Fluffot, AU-t, skiccet, fanfictiont, egypercest, SLASH-t... bármit.
Igen?
Nem?
Hm.
És írtatok-é már valaha úgy neten publikált történetet, hogy közben épp elütötte a legjobb barátotokat egy villamos, hogy megfenyegetett titeket egy bérgyilkos az utcán, vagy úgy,hogy a depressziós barátotokat kell épp kirángatni az öngyilkosságból két fejezet között?Vagy csak sima, állandó fejfájással, rosszkedvűen? Egyszerűbben szólva: problémákkal telezsúfotlan?
Nem tudom,hogy ti milyen burokban éltek, de az életben nem minden úgy megy,ahogy eltervezzük. Az egyik pillanatban még teljesen biztosra ígérünk valamit, és meg se fordul a fejünkben az a lehetőség, hogy ezt nem tudjuk megcsinálni. Hotlbiztosak vagyunk a dolog elvégzésében.
Aztán egyszer csak BUMM.
Értitek,hogy mire akarok célozni ezzel? Mindig is nevetségesnek és idegesítőnek tartottam az ilyetén sértődéseket és követeléseket. MILYEN JOGON kéritek ki magatoknak, hogy nincs időben friss? MIYLEN JOGON képzelitek azt,hogy az író egyetlen és legfőbb dolga az,hogy nektek időben, tálcán kínálva átnyújtsa az új fejezetet? Persze tökéletesen olyan formában,ahogy azt ti gondoltátok.
Az író a saját gyönyörűségére ír, tudjátok. Legalábbis az igaziak. Hogy kiírják magukból a dolgokat,hogy elmeneküljenek egy saját világba, hogy teremtsenek valami számukra ideálisat. Nem azért,hogy szeressék. Nem. Az egy plusz örömforrás. Nagyon meghatározó,és nagyon jóleső,ha szeretik azt, amit alkotsz. De nem azért van az író,hogy ugorjon, amikor az olvasó füttyent.
Ezen egy kicsit gondolkozzatok el, légyszíves. :)
blee!
Téged ezzel nem megbántani akarlak. Tudom,ha olvasod, úgy fogod ezt olvasni,hogy "de hát én pont,hogy védtem Gooffot!".
Hidd el, bennem is ez volt az erősebb benyomás,hogy megvédted Gooffot,és ezzel nem főleg neked akartam "beszólni".  De te is belevetted,hogy ebben az ígérgetés dologban egyetértesz Szandival, és ezért kellett,hogy belevegyelek a megszólításba téged is. Ne haragudj. :) De már ki kellett,hogy mondjam ezt a csőrbökős dolgot.

Szandra!
Egyetlen tündérbögyörős mákvirágos cuncusom! Nem akarod ezt tovább olvasni? Hát ne tedd! Igen,lehet,hogy néhol vontatott. Lehet,hogy úgy tűnik,hogy kínok között van megírva.
Tudod,hogy ennek mi az egyik legfőbb oka?
AZ,HOGY NYOMÁST HELYEZEL AZ ÍRÓRA, BASZD MEG!
Az írónak szabadon kell írnia,mindenféle ráhatás nélkül. Ha meg mindenki elkezdi verni a tamtamot,hogy "hol a friss?", akkor stresszeli az írót,aki inkább gyorsan le akarja tudni a fejezet megírását,hogy felrakhassa Nektek. Értetek összecsapottabb a fejezet, tudod?  Legjobb példa erre korunk egyik legismertebb írónője: J.K. Rowlings. Olvastad a hetedik részt? Valami borzalmas. És lefogadom,hogy nem az írói tehetsége lett kisebb. Egyszerűen csak egy világ nyomta le a vállát.
Plusz már nem megyek bele megint az "írói is egy ember,akinek gondjai vannak,meg élete" dologba. Már milliószor elmondtam.
Szandra! Édesem!
Írj egy tökéletes kis történetet,a tökéletes kis perfekt világodról,ahol minden úgy van,ahogy te azt elképzeled és akarod,és ahol a szereplők tökéletesen a tenyeredbe simulnak. Voilá, apuci majd nyilván támogatja is,és megad neked mindent,amit csak akarsz. Azonnal!

De ha méég egyszer ilyeneket írogatsz ide,hogy "ami nem megy,azt nem kell erőltetni", ilyen lenéző,lesajnáló szöveget ha MÉG EGYSZER ideírsz... fogalmazzunk úgy,hogy tanultam egypár dolgot az infóorientált Goofftól. Sőt, a vad Goofftól is. Kombináld össze fejben a kettőt!
Vagy vágj ide nekem egy extrahiper-brutálszuper, publikált könyvet vagy egy magnum opust, és akkor csendben lehajtom a fejem,hogy "ő ehhez tényleg jobban ért".
De addig egy MUKKANÁST SE kéne megejtened szerintem. Tanultam egy(több :D) eltés rigmust, mintha neked találták volna ki. Kicsit ordenáré,de felcseszted az agyam.

"Csitt, babám, csendesen, szopjál rendesen!"

Nem vesztegetek rád több karaktert. Vagy magadba szállsz,vagy nem,nem érdekel. De nagyon nincs szüksége most Gooffnak még a te hülyeségeidre is.

Viszont mondtál valamit.

Sőt,már többen is mondtátok. 

Sőt, én az elejétől kezdve mondom, csak nem hangosan.

Réka, a béta.

Felvetődött Csillu,a Miss Norton bétájának a neve. Ugye ő volt az elődöm, Gooff legeslegelső lektora. Azt hiszem,nincs jogom elmondani, hogy hogyan ért véget az ő fanfictionös munkakapcsolatuk, nem is tartozik ránk. Történetünk szempontjából ez most nem is nagyon fontos. Amikor ő már nem volt, akkor Gica bétázgatott,amikor ráért. :)

De egyszercsak Gooffnak szüksége lett egy új bétára.

Sosem akartam béta lenni. Mindig is úgy gondoltam, hogy az túl nagy felelősség, hogy bár tök jó,hogy belelát az ember a dolgokba, de ez el is rontja a meglepetés örömét, a várakozás örömét egy ficnél. Nem szerettem volna, ha az én véleményemre támaszkodik az író, mert én elég furán gondolkodom, elég beteg egy ember vagyok,és nem viselném el azt,ha az én hülye véleményem miatt félresiklana a történet. Egyszóval én azt mondtam, hogy előbb fogom Mark Webber arcélét nyalogatni, minthogy én valaki bétája legyek. Gooff volt az első,akinél ezt megtettem volna,akinél szívesen bétáztam volna. Még a Csillogó Cirkusz alatt. :) De megelőztek a felajánlással,és én akkor megint esküdtem Webber arcélére, hogy soha.

Hümm.

Hogy hogy lettem mégis béta,ugye.

Aki nem beszélt élőben Gooffal,az ezt nem tudja, de Gooff akár még a bugyit is ledumálja rólad a város legnagyobb terének kellős közepén ( nem,nem megtörtént példa! xD) . Hihetetlen meggyőzőképessége van, nyugodtan kijelenthetem, hogy ő az élő, lélegző Miss Norton.

Röviden: beadtam a derekam.

És életemnek egy nagyon varázslatos, sokat röhögős korszaka kezdődött el. Sok- sok átüvöltött focimeccsel, naagy szócsatákkal, oltogatással és ötleteléssel.  Összetartással. Imádtam benne lenni,és egy kicsit a sajátomnak is éreztem Gooff írásait. Igazi netes-nagytávolságos jóban- rosszban lett belőle,azt hiszem. Tehát nem bántam meg.

Viszont nem tudtam nem észrevenni,hogy velem valahogy nem megy olyan jól ez az egész.

Az apró változásokon kívül Gooff írói életében én voltam a legnagyobb változás a Miss Norton óta. Csilluval minden olyan jól ment! Ők ketten szárnyaltak. Én,mint béta, láthatóan csak bukdácsolok.

A Csillogó Árnyéknak az eleje a legjobb. Amikor én még nem vagyok béta. Az első kb tíz (?) fejezet,azt hiszem. Teli volt Gooffal. Érezhető volt a stílusa, az egyénisége, a sziporkája. Imádnivaló volt!

Talán változtattam kicsit Gooffon? Én nem tudom, komolyan nem tudom,hogy mit rontottam el! De valahogy már nem tud akkora kedvvel írni,mint Norton alatt, és nagyon meg vagyok ijedve, hogy bekövetkezett az, amitől mindig is féltem: hogy nem adok jó tanácsokat, hogy nem jól ellensúlyozok, hogy nem vagyok jó ötletfelvető, avagy cáfoló. És hogy ezáltal rosszat teszek.

Lehet,hogy jobb lett volna egyszerű kommentelőnek megmaradni. Elfogulatlan hozzászólónak.

Mert nem elég,hogy valószínűleg szarul csinálom,amit csinálok, de még pontos se vagyok. 

Sok mulasztás történt az én hibámból. A tali is miattam lett olyan kis létszámú,amilyen. Mert megint nem figyeltem másokra, csak befelé,magamba zárkóztam.

És most féltem feljönni ide, mert féltem Goofftól is. Attól,hogy ő is rájön erre az egészre. Hogy haragszik rám, hogy csalódott bennem, mind bétaként,mind barátként.

És ma írtam neki, és nem baszott le, meg semmi.

És ekkor rémültem meg csak igazán.

Sokkal mélyebben haragszik rám,mint gondoltam.

 Ha üvöltözik, vagy lebasz, akkor az nála nem olyan súlyos dolog, mint amikor nem mondja a dolgokat. Amikor nem szól, az a legsúlyosabb. Amit nem mond ki. Csendesen szemlélődik,és várja, hogy mikor jön rá a delikvens, hogy mekkora galibát csinált nála.

Mindegy, ezt vele fogom megbeszélni. Már kiröppentek a tök jó, ideillő megfogalmazások, amiket ebbe a bejegyzésbe akartam írni. Ezt utálom. xD

A lényeg: ne pártoljatok el Gooftól azért, mert hülye a bétája! Ő még mindig egy zseniális író. Túl fog jutni a dolgokon, és megint végig fogunk bőgni/nevetni vele egy évadot, vagy egy kitalált világot. Megint apró-cseprő dolgaink meghatározója lesz. Megint izgulunk majd kedvenceink életéért. :D

És köszönöm azoknak, akik megvédték! Imádom őket, egytől- egyig. Szar érzés volt olvasni a védőbeszédeket amúgy, és itt is rájöttem, hogy mennyire önző voltam megint, és hogy mennyire nem foglalkoztam a CsÁ-val. Ugyanis mindig én voltam az egyik első ember, aki leoltotta az unintelligensen pofázókat, vagy visszaírt a negatív, a CsÁ-t rosszul érintő kritikákra. Mindig én vettem észre a balhét,és elsőként vetettem bele magam. Most meg...

Még valamit már régen el akartam mondani: nekem személy szerint vannak kedvenc kommentelőim, akiknek a nevét most felfedném. Úgy érzem, itt az ideje. :) Persze a legeslegelső kedvencem a Mia Hred Buhl Chiquitám, de az más. Az nem kommentelői szint. :)

Az első Dina. Te, én amikor még csak kommenteltem, téged úúgy utáltalak! xD Gyűlöltem, ha valaki előttem írt kritikát,mert féltem,hogy megfogalmazza azt,amit én akarok. És te sokszor nemcsak előttem írtál,de tényleg meg is fogalmaztad, amit én szerettem volna. Fuj! xD De persze ezzel egy időben mindig úgy gondoltam, hogy jóarc vagy, és intelligens, belelátós kommentelő. Szóval imádlak. :D

Aztán jön Jess, Schumik és Szabus. Így, egy helyen. Schumik, szeretem a hozzáállásodat Liához és Massához. :D Jess, te elragadóan bájos vagy és hihetetlenül hűséges olvasó.:) Szabus, neked meg nagy a pofád, és sok nevetőgörcsöt okoztál nekem. xD Köszönöm nektek :)

Nem tudom,miért mondtam ezt el, mert ez nem búcsú. Most még biztos nem, előbb Virággal kell beszélnem. De gondoltam, ezt leírom nektek, minden rendszeres kommentelőnek.  Mert reménykedek benne,hogy egyszer még megbocsátotok nekem, hogy elcsesztem. Mert reménykedek abban, hogy kicsit én is része lehettem az életeteknek, annyira,mint ti az enyémnek. 

Mindent sajnálok! Tényleg.

Tök gáz vagyok. Tiszta nyálas! xD

Gooff, töröld le. Nagyon szeretlek. :)

A konfliktusos.

Ui: Most láttam csak, hogy az alullévő friss kommentjéhez miket írt Dina és Timcsy. Elsírtam magam, pedig én olyat egy évben egyszer sem teszek. "Szeretünk!" Engem nem igazán szoktak szeretni, főleg nem leírva. Annyira fasz vagyok! Köszönöm.