Malaj - Kína 1

Visszatért Réka, szóval ez a fejezet már az ő keze alatt került fel. =D

Hatalmas hála *földig hajol tiszteletében* Rékának, hogy nap, mint nap eltűri a hisztijeimet, és az akaratosságom! =) 

 Hatalmas tasli Gooffynak,amiért meGINt hülyeségekkel jön.:D Tény,ami tény,ma Gooff különösen türelmetlen,úgyhogy esengek jó hosszú komikért,kérlek,nyugtassátok meg velük őt! Nekem segítenétek,komolyan! :D :D előre is ezer plusz egy hálacsokoládé: A konfliktusos

A már jól ismert villa előtt álltunk meg. Hugo egyből befordult a garázsokhoz, és nem is állt meg, hogy kiszálljak, csak a garázsban, mikor leparkolt.

- Csendben kell lenned nagyon - mondta halkan.

- Itt van a házban? - kérdeztem vissza. Bólintott. Lábujjhegyen követtem Hugót, bár szerintem ez túl volt dramatizálva. Fáradt voltam és picit nyűgös.

- Hova osonunk? - kérdeztem tőle nagyon halkan, már egy rövidebb lépcsőn lépdelve.

- A nappaliba - válaszolta. - Cris anya infója szerint alszik.

- Nem lenne nagyobb meglepetés, ha én kelteném? - kérdeztem. Nem akartam a családjával találkozni, pláne nem úgy, hogy ott sincs, hogy bevédjen esetleg.

- Nem - rázta a fejét. Tehát anyuci parancsot adott. Érdekesen kezd alakulni a nap.

A nappaliban csak páran voltak. Mindenki kedvesen mosolygott rám, ami megrémisztett picit. Tuti nem gondolják mind komolyan. Olyan nincs.

- Szia! - adott két puszit kapásból egy idősebb nő. A hangjából egyből megismertem Cris anyukáját. Ez már rossz, ha megismerem egyből a hangját.

- Szia, Katy vagyok - nyújtotta a kezét egy velem egymagas, mosolygós nő.

- Barby - fogadtam el. Bemutattak mindenkinek, Dolores pedig beállított leghátra a járóka mellé, ahonnan a pici Cris nézelődött. Rányújtottam a nyelvem, mire a kisfiú kacagni kezdett, és mindenki rá, majd egyből rám nézett.

- Bocs - mondtam visszafojtott nevetéssel. Dolores a fejét csóválta. Megint ránéztem a kisfiúra és az ujjam az ajkaimra szorítottam, mutatva, hogy csendben legyen. Erre tükörképként követte a mozdulatom. Ez picit meglepett, mert Ani tuti egyből nevetni vagy ordibálni kezd. Ebből látszik, hogy Ani egy őrült kiscsaj, míg ebbe a kisfiúba valaki nevelt valamit, vagy ez simán a vérükben van.

Mindenkit jól megnéztem magamnak. Hugo átlagos kinézetű volt, Katy pedig tipikus nővér. Dolores nagyon latin anyuka volt. Ducibb és mindenkire mosolygott. Egész közvetlen volt.

A hideg futkosott a hátamon ettől az összeröffenéstől. Valahogy nem akartam itt lenni. A mellettem a járókába kapaszkodó kisfiú érezhette a dolgot, mert megint az ajkaira nyomta az ujját. Rámosolyogtam, és hallottam, hogy a ház hátsó részében megszólal Cris telefonja. Felnéztem, és az ott lévőkből az egyik férfi a füléhez tartotta a telefonját. Felébresztették. Nem ismertem annyira Crist, mint a családja, de ha én lettem volna a helyében, iszonyú patáliát csapok.

Ezzel szemben Cris álmos, nyomott fejjel jelent meg a nappali ajtajában, egy trikóban és szabadidő gatyában. A haján nem volt zselé, és most a legkevésbé sem foglalkozott a külsejével. Elégedettség töltött el, hogy látom így. Hiába aludtunk már többször együtt, a zselé a hajában mindig jól bírta az alvási szokásait.

- Mi van itt? - nézett körbe. Mivel a járóka mellett guggoltam, engem nem nagyon láthatott. Meg nem hiszem, hogy még látott igazán, mivel csak akkor kezdte el dörgölni a szemét, mikor az anyukája a kezébe nyomott egy tortát.

Magyarázott neki valamit, de én már tudtam, hogy Cris nem nagyon figyel rá, ugyanis a meleg barna szemek találkoztak az enyémekkel.

- Te hogy kerülsz ide? - kérdezte totálisan döbbenten.

- Kösz!- keltem fel nevetve. - El is mehetek.

- Jaj, nem úgy gondoltam! - nevetett már ő is. Oda jött és szorosan megölelt. Odabújtam a mellkasához, és hagytam, hogy megszorongasson. - Hát ez most tényleg meglepett - nézett rám.

- Anyukád hívott ide - biccentettem a nő felé. - Nehézkesen, de itt vagyok.

- De nem Kínában kéne lenned? - értetlenkedett.

- Ennyire el akarsz küldeni? - vigyorogtam.

- Én el nem engedlek - rázta a fejét. Felnevettem, de belém fojtotta a csókjával.

- Hiányoztál - súgta a fülembe.

- Te is nekem - préseltem ki magamból. Rám nézett, majd inkább a családja felé fordult, akik kicsit zavarban voltak már. Nem bántam volna, ha a nap folyamán végig ők vannak zavarba, és nem veszik életcélnak, hogy engem zavarba hozzanak.

- Cris rengeteget mesélt rólad - mondta Katy a jól ismert klisét, mikor már az udvaron ültünk, egy nagy megterített asztalnál. Rajtam még mindig rajtam volt a bőrdzsekim, és pokróc a lábamon.

- Kíváncsi voltam már nagyon, hogy ki az, aki elüldözte Irinát - jegyezte meg Hugo. Ránéztem és elvigyorodtam. Vele tuti jóba leszek.

- Meleg van, miért nem veszed le a dzsekid? - kérdezte Dolores.

- Malajziában, ahonnan jövök, a minimum hőmérséklet 30 fok volt este, mikor aludni mentünk - magyaráztam. - Így még elég fázós vagyok.

- Tényleg, gratulálok így élőben is a győzelemhez - adott egy puszit Cris az arcomra. Egyből mindenki viszhangozta a szavait.

- Hogyan is volt ez az Irinás eset? - ütötte a vasat Hugo. - Cris mindig leolt, hogy hagyjam a dolgot, ne faggatózzak. Egyik napról a másikra tűnt el. Jól sejtem, hogy benne van a kezed?

- Ki tudja - vontam vállat sunyin mosolyogva. Cris sóhajtott egyet mellettem.

- Mióta is vagytok együtt? - jött a kérdés Dolorestől.

- Nem számolom - válaszoltam.

- 8 hete - válaszolta Cris gondolkodás nélkül. - 23-án lesz 3 hónapja. - A tányéromra bámultam. Három hónap?

- Mennyire vagy bulizgatós típus? - kérdezte Katy. Kezdtem magam egy vallatáson érezni. A két nő faggatott, mindenki más szótlanul evett.

- 25 éves vagyok, nem hinném, hogy annyira komolyan kéne vennem még az életem. A munkám minimális szabadidőt hagy nekem, így abban a pár napban próbálok normális huszonéves lenni - válaszoltam.

- Egy év van köztetek? - kérdezte Hugo.

- Fél év - válaszolt helyettem Cris. Egy rohadt vallatáson ültem, ha felkelek, és itt hagyom az egészet, Crist is megsértem. A családja annyira nem érdekelt, mivel a sajátom utált, még egy család már könnyű menet lenne.

- De tulajdonképpen csak telefonon tartjátok a kapcsolatot, nem? - kérdezte Dolores. Vajon azért hívott meg, hogy kiidegeljen?

- Ez erős kifejezés - válaszolt helyettem Cris.

- Mennyire vagy hűséges típus? - kérdezte Katy. Éreztem, hogy betelt a pohár. Egyre fagyosabb volt az asztalnál a levegő.

- Úgy gondolom, hogy önöknek, nektek annyit kéne megérteni, hogy jól érezzük egymás mellett magunkat - mondtam picit idegesen már. Cris rám nézett - Az évek szerintem nem számítanak. Három hónapja vagyunk együtt és korainak érzem ezt a vallatást. Úgy viselkednek velem, mintha több éve hülyíteném Crist és éppen feleségül akarnám magam vele vetetni, elorozva a vagyonát. Mintha a hírnevére mennék.

- És nem? - kérdezte Katy. Már tudtam, hogy kivel leszek nagyon rossz viszonyba.

- Ha hírnevet akarnék, nem szerelőnek mentem volna, hanem modellnek vagy versenyzőnek - felkeltem és hátra toltam a székem. - A pénz engem nem érdekel. Van hol laknom, van mit ennem, és el sem tudnék többet költeni. Ha megbocsájtanak... - Végignéztem az asztaltársaságon, és szépen angolosan, mint a filmekben, besétáltam a házba.

Cris hálójába mentem, és leültem az ágyra. Tudtam, hogy úgyis utánam jön.

- Sajnálom, ha bántottak - jött be. - De nekem fontos a család.

- Nem mint nekem, igaz? - néztem rá.

- Nem tudom, miért jöttem el - mondtam a földet nézve. - Nem tudom, mit gondoltam. Ezért nem akartam a családoddal találkozni. Szétszednek!

- Csak engem féltenek - ült le mellém. - A szerelemben nem vagyok valami jó.

- Nem nagyon látszik - morogtam. - Szerelemben? - kérdeztem halkan, inkább magamtól.

- Igen, szerelemben! - mondta Cris, picit vehemensen. - Ennyi idő után sem bírod hallani, hogy szeretlek? - támadott le. - Mennyi időt hagyjak még, hogy beleszokj a helyzetbe, hogy végre ne kelljen magam visszafogni!?

- Mondtam, hogy ne fogd vissza magad! - néztem rá.

- Ma azt mondtam neked, hogy hiányoztál, és ne tagadd, láttam a szemedben, hogy egyszerűen nem bírod, ha bármi ilyet mondok. - Nem emelte meg a hangját, de már dühös volt.

- Mert már párszor földbe tiportak! - dühödtem én is fel. - Azt hittem, ezt felfogtad és megérted, hogy ez nekem rohadtul nem egyszerű.

- Ha igazán szeretnél, egyszerű lenne - jegyezte meg. Hitetlenkedve néztem rá.

- Elmegyek - pattantam fel.

- Ez az igazság, Barby! Sérült vagy lelkileg, és nem hagyod, hogy bárki is segítsen ebben neked! - kelt ő is fel. - Hány részeg éjszaka és lelkizős beszélgetés kell ahhoz, hogy rágyere, hogy mekkora gátak mögött élsz?!

- Nekem ez így jó! - emeltem már meg a hangom. Nem is dühös voltam, hanem kétségbeesett.

- Nekem viszont nem! - emelt ő is a hangszínén. - Nem gondolsz a másik félre! Egy kapcsolatban két fél van, Barbara!

- Ezt nem hiszem el - mondtam hisztérikusan.

- Hagyd, hogy segítsek a sérült lelkeden! - Nem kért, szinte már parancsolt.

- Én és a sérült lelkem jól megvagyunk a te segítséged nélkül is! - dühödtem be. Kitártam az ajtót és rohamléptekben mentem a nappaliba, ahol a táskám volt.

- Ne menekülj el egyből! - kapta el a kezem Cris.

- Nem menekülök! - ordítottam neki. - Engedj el, Aviero! - rángattam meg a kezem.

- Nem. Itt maradsz és megbeszéljük. Csak még jobban sérült leszel! - Ahogy végigmondta a mondatot a kezem csattant az arcán. Annyira meglepődött, hogy elengedett.

- Ezt mégis hogy gondoltad? - A szemében iszonyú tűz égett. A düh tüze.

- Nekem te nem parancsolsz, beképzelt, felfuvalkodott, agyonsztárolt focista!- sziszegtem oda neki. Felkaptam a táskám, kivágtam a bejárati ajtót és távoztam.

Kitrappoltam az utcára, és remegve hívtam egy taxit.

Hátra nézegettem végig, míg telefonáltam és az utcában rohanó léptekkel siettem. Azt reméltem, utánam jön. Tudtam, hogy túl messzire mentem.

Leültem az egyik ház kerítéséhez.

- Hol döntöttem rosszul? - kérdeztem halkan az egyhangú beton járdától. - Hol kellett volna mást lépnem? Mikor kellett volna kettőt hátra lépnem, hogy ne vesszek el a részletekben? - Végigfolyt egy könnycsepp az arcomon.

A verseny után érzett boldogság és öröm már sehol sem volt. A VB győzelem felülmúlhatatlan érzése már eltűnt a szívemből. Most még arra sem gondolhattam, hogy Cris majd jön, és elfeledteti velem.

- Jól átmaszkíroztam az életem! - morogtam dühösen. Ha valaki lát, tuti őrültnek néz, de nem érdekelt.

Próbáltam végiggondolni az életem, mit csinálnék máshogy. Mikor otthagytam a gimit és a szüleim tiltása ellenére átmentem autószerelő szakra. Nem bántam. Mikor hetekig részegen mentem haza a vizsgáim után, és apám kizárt, azt sem bántam, mert felejthetetlen bulik voltak. Akkor tanultam meg vigyázni magamra részegen is. Mikor ajtót csapkodva eljöttem otthonról, talán a legjobb döntésem volt. Megtanultam egyedül megélni. Utazgatni csodálatos volt. Hozzászoktam a reptéri cécókhoz, és élmény volt a stoppolás. Azt sem bántam, mikor kiköltöztem, és beálltam a Red Bullhoz.

Az igazán furcsa az volt, hogy nem bántam, hogy Danival összekeveredtem. Kellett az a pofon, hogy az legyek, aki. Hogy ne egy elszállt csaj legyek. És akkor jöttem rá. Nem fájt. Nem fájt, ha Danira gondolok. Végig lefoglalt a Crissel vívott érzelmi csatám és a munkám, és már csak egy heg volt a lelkemen. Beleszoktam abba, hogy fáj, és élnem kell vele. Észre se vettem, hogy már csak magam vagyok. A fájdalom már nincs velem.

Megnéztem a telefonomon az időt. Még volt 8 órám a becsekkolásig. Felkeltem és megindultam Cris villája felé. Annyira nem voltam magabiztos, de hiányzott, és féltem, hogy ezzel vége az egésznek. Megnyomtam a csengőt, és mosolyogva konstatáltam, hogy a menekülési ösztön még bennem volt, de már nem érdekelt.

Hugo jött oda.

- Reméltem, hogy visszajössz - mosolygott rám. - Magára zárta a szobaajtót. Olyan, mint 4 évesen, mikor anya elvette tőle a labdáját.

- Hol vannak a többiek? - kérdeztem, míg beengedett.

- A kertben, menj nyugodtan, nem hagyom, hogy bemenjenek. - Rámosolyogtam.

- Bírlak - közöltem vele.

- Én is bírlak téged - kacsintott. Én a bejárati ajtón léptem be, ő viszont hátrament a kertbe, megkerülve a házat.

Bekopogtam a háló ajtaján.

- Cris, engedj be, kérlek - szóltam be. Pár pillanat múlva kattant a zár. Nem várta meg, míg belépek, még csak ki sem nyitotta az ajtót. Óvatosan léptem be. Ő már újra az ablaknál állt.

- Sajnálom a pofont - csuktam be az ajtót. - Sajnálok mindent. Nem ígérem, hogy sokkal könnyebb lesz velem, de bármit megteszek. Nem akarlak elveszíteni.

- Bármit? - kérdezte halkan.

- Igen. Nem akarlak elveszíteni - ismételtem. Nem tudtam, mennyire tudnám betartani, de kételkedtem benne, hogy túl nagy dolgot mondana.

- Menj el - mondta halkan. Megfordult velem a szoba.

- Micsoda? - kérdeztem vissza.

- Kérlek, menj most el - ismételte meg. - Kell egy kis idő.

- De Cris, sajnálom! Annyira sajnálom! - Tudtam, hogy ezzel feladom minden büszkeségem, de az érdekelt most a legkevésbé.

- Barby, idő kell. Most muszáj egy kis idő, hogy ezt átgondoljam - mondta még mindig halkan, és érzelemmentes hangon.

- Hívsz? - kérdeztem halkan. Fájt, hogy elküld, de valahol megértettem.

- Igen - biccentett. Nem nézett rám, nem fordult felém. Meg se mozdult, a biccentést kivéve.

- Szia - suttogtam. Kidobtam az ágyára a táskámból a csuklószorítót, amit neki hoztam, és kimentem a hálóból. Végig, míg ki nem léptem a kapun, vártam, hogy utánam jöjjön, de nem jött.

Gyalog indultam meg a város felé. Végül, mikor már nem tudtam, merre menjek és nagyon vacogtam, hívtam egy taxit ismét.

A reptérre vitettem magam, és az első Londonba tartó gépre fel is szálltam.

Minél gyorsabban magam mögött akartam hagyni Madridot.

Furcsa volt, üresen mászkáltam, és a legcsekélyebb érzelem sem volt a lelkemben. Mintha ott maradt volna az érző részem Crisnél.

Éjjelig vártam a Heathrow reptéren, majd felszálltam a Kínába induló gépre, és az ablakon kifelé bámulva töltöttem az utat. Egyszerűen tényleg nem volt semmi se a lelkemben, sem a fejemben. Egy árva gondolat sem.

Perceknek tűnt az út Kínába, és az is, míg a taxi kivitt a pályára.

Kint még nem volt nagy nyüzsi, csak páran mászkáltak. Még mindig a magas sarkúmban voltam, amitől már vérhólyagos volt a lábam, és még mindig egy vékony ruha volt rajtam. Vacogtam, de ez sem érdekelt.

- Barby! Mi történt? - hallottam Karin meglepett hangját már a home-ban, de nem figyeltem rá. Átmentem az alvó részbe, és lerúgtam a cipőt, amivel több helyen már a bőr is felszakadt a lábfejemen. Ledobtam a dzsekim és ruhástól befeküdtem az ágyamba. Magamra húztam a takarót és a fal felé fordultam. Karin persze nem adta fel, és jött utánam. Leült mellém és beszélni kezdett, de fáj a fejem, ahogy magyarázott. Felültem és kitúrtam a bőröndömből a füldugóimat, és azokkal a fülemben feküdtem vissza. Teljes lett a csönd. Félig ébrenlét és álom között voltam nagyon sokáig. Végül valamikor késő délután aludtam el, pedig délelőtt feküdtem le.

Míg félig ébren voltam, éreztem a lábamból felsugárzó fájdalmat, de ez inkább volt megnyugtató, mint zavaró. Fájjon csak a lábam, addig sem a lelkem, a szívem fáj.

Malajzia 2

Nem lett meg a 7-8 komi, de nem várok tovább, mivel már csütörtök van. A következővel viszont megvárom, míg legalább 6 komi összejön! =)=D Ha szemétség, ha nem!

Ezért a fejezetért is hatalmas Hála A.J.-nek aki ezen a héten beállt Réka helyett. =)

- 32 fokos az idő és 83 százalékos a páratartalom - zökkentett ki az egyik boxban ülő mérnök hangja az elmélkedésből.

Már a rajtrácson álltunk, és vártuk a jelzést, hogy magára hagyjuk a kocsival Sebastiant. Ránéztem a pilótára, aki már jó pár perce a kocsiban ült. A tekintetem találkozott a kék szempárral. Rámosolyogtam, és rákacsintottam. Visszakacsintott, és lehunyta a szemeit. Koncentrált a versenyre.

- Gyertek vissza! - hallottam meg Ben hangját. Intettem a többeknek biztos, ami tuti alapon, és mikor lekerültek a gumipaplanok, Mike-kal leraktuk a kocsit, és besiettünk a boxba, mivel azon az oldalon álltunk úgyis.

Ahogy átléptem a Pit Lane-t, megakadt a lábam a székbe, és ha Max nem kapja el a kezem, esek egy iszonyatosan nagyot.

- Köszi! - néztem rá. Bólintott, és beálltunk a TV elé. Ben és Christian között álltam, és néztük a felvezető kört.

Aggódtam a KERS miatt, ami még mindig messze nem volt tökéletes. A monitorok felé pillantottam, ahol négyen is álltak, és az utolsó utáni pillanatig ellenőriztek mindent.

- Az izgalomba halok egyszer meg - morogta mellettem Ben. A főnök teljesen rá volt tapadva a monitorra. Eszembe jutott, hogyha most megbökném, tuti akkorát ugrana, hogy megfejeli a felső boksz panelt, vagy szívrohamot kapna.

Mikor felért az összes kocsi, már az én gyomrom is egy nagy gombócba nyomódott össze, és alig kaptam levegőt. Olyan volt, mint ha tűz lenne körülöttem, és azt nyeldekelném az oxigén helyett.

Amint kialudtak a lámpák, egyszerre bőgtek fel a motorok, és megindult a mezőny.

- Gyerünk, gyerünk, gyerünk… - mantrázott a főnök mellettem. A kezem tördelve figyeltem, ahogy Sebastian jó rajtot vesz, és sikerült meglépnie, viszont eltátottam a számat mikor Nick Heidfeld Sebastiant akarta megelőzni.

- Nem mész onnan! - hallottam valahonnan a boksz hátuljából Mike hangját.

Mindenki fellélegzett, mikor a mezőnyt maga mögött hagyta a pilótánk.

- Üljünk le, egyelőre nem kell izgulni - mondta Ben.

- Mark nem rajtolt jól! - szusszantott Horner.

- Az itt senkit nem érdekel - vont vállat Mike. Christian csúnyán rá nézett, mire Mike csak megvonta a vállát. Nagyon egyet értettem, míg nem mögöttünk, vagy előttünk van Webber, nem izgat, mi van vele. Mindig a csapattárs a legnagyobb ellenfél. Az nekünk csak jó, ha kiiktatja saját magát.

- 2,4-re van Heidfeld mögötted - tájékoztatta Sebastiant Guill. - Esőcseppek lehetnek a pálya egyes részein, de komolyabb eső még nem várható.

- Már 4,7 - mondta Ben.

- Mindent a pilótának se kell tudni - vigyorgott Mike.

- Enyhén vibrál az autó valami gumi törmeléktől - hallottuk a pilótánk hangját.

- Vettünk - érkezett a válasz. - Más oka is lehet a vibrációnak? - kérdezte már belső hálózaton Guill.

- Utánanézünk - nyugtázta a hátsó mérnöki gárda.

- Szép kis balhé lenne, ha Kobayasi kilökné Webbert. - jegyezte meg Max, mikor láttuk, hogy oda-vissza előzgetik egymást.

- Ők balhéznának - bökött a másik csapat szerelő felé George -, mi röhögnénk.

- Ne legyetek ennyire gonoszak! - fedtem meg őket.

- A K4 egyesbe lépett - mondta Sebastian. Lemondóan felsóhajtottam.

- Vettük - nyugtázta Guill.

- Hülye KERS! - morogta mellettem Ben. Felkelt, és ránk nézett. - Rádión elértek, hátul leszek. – bólintottunk, és már hátra is ment. Ő volt a KERS-hez értő ember közöttünk.

- Jaj de sietős - kommentálta Oliver, Webber szerelőinek felpattanását. Kirohantak, és mire kiértek, már jött is Webber.

- 11 kört bírt a gumija? - néztem Maxre, aki sóhajtott egyet.

- Heidfeld jó szolgálatot tesz nekünk, küldök majd neki köszönetnyilvánító kártyát. - vigyorgott Mike, mivel a Lotus-Renault német pilótája szépen leszakította Sebastianról Hamiltont.

- Lassul mindenki. - jött az észrevétel Felixtől.

- Csepeg az eső néhol! - jelentette Sebastian, miután fél körön át Guill-lel a gumikérdést vitatták.

- Boksz, Box! - szajkózta Guill. - Új szett lágyat tegyetek fel! - jött nekünk az utasítás. Ben egyből megjelent, és most mi siettünk kifelé.

Beálltam a helyemre, és kiropogtattam a hátam. Ahogy megjelent a box elejében a Red Bull autó, mindenki mozdulatlanságba dermedt. Ahogy megállt a kocsi, már löktem is alá az emelőt, és teljes testsúlyommal ráfeküdtem az emelő végére. A kocsi egyből megemelkedett. Amint mind a négy keréknél ott volt a kéz, jelezve, hogy végeztek, kirántottam az emelőt, és a kocsi zökkenve a földre huppant. Ben fordította a nyalókát, én pedig még a rántás lendületével fordultam oldalra, és az emelőt magammal húzva elléptem a kocsi elől. Még vissza se fordultam, mire az autó már elsuhant mellettem.

- Szép volt, 3.4! - mondta Guill. Visszapakoltunk, és visszaültünk a TV elé, Ben pedig vissza ment hátra.

- Teljesen összekeveredett az egész. - néztem az állást. Mi így is az elején voltunk.

- Átállunk B tervre. - jelezte Guill Sebastiannak.

- Versenymérnök és ideg gyilkos futam lesz ez még - kommentálta Mike.

A körök peregtek, igazán fontos esemény nem történt, ami minket érintene, talán annyi, hogy Sebastiannak vissza kellett vennie, így Hamilton és Alonso közelebb kerültek.

- Milyen állapotban vannak a gumik?- kérdezte Guill a pilótát, mikor már Webber és Button is kijöttek új szettért.
- Egyes fázisban van, lassan közelít a kettes felé - jött a kódolt válasz.

- Még 2 kör és box kiállás - jelezte nekünk Guill. Páran felkeltek, és a gumikat kikészítették maguk mellé, de nem igazán mozdultunk még. Nem akartuk elárulni senkinek, hogy bokszkiállásra készülünk, csak ha már muszáj.

Hamilton bejött, és Sebastian is megkapta a jelzést, hogy jöjjön be, így kimentünk.

- Egy villámgyors boksz munka kéne, hogy jó helyre jöjjünk vissza - tájékoztatott minket Guill. - Hamiltonnál 3,5 alatt cseréltek kereket. Ez alá kéne mennünk.

Több emberrel is összenéztem. Beálltam a helyemre, és még meg sem állt az autó, mikor Mike már mögé lépett, és fellöktük az emelőre a kocsit. Mintha átléptem volna egy másik időzónába. Lassúnak tűnt az egész. Úgy éreztem bőven van időm kivenni az emelőt, és félre lépni. Aggódva néztem össze Max-szal, aki még mindig térdelt. Most vagy a túlzott sebesség miatt volt, vagy lassúak voltunk.

- 2,7 - mondta vidáman Guill. Ritkán hallani ilyet tőle verseny alatt. - Rekord. Gratulálok!

Nevetve veregettem meg a mellettem elhaladó Joe hátát.

-7,9-re van tőled Alonso - adta az infót a pilótának. Nem ujjongtunk a rekordidő alatti bokszkiállás okán, mert a futam még tartott, és nem nyertünk még meg semmit, pláne, hogy Sebastian beszorult Massa és Heidfeld mögé. Heidfeld szerencsére bejött a boxba, Massa pedig nem harcolt foggal, körömmel a helyéért.

- Na, most akarj képeslapot küldeni nekik - mondta Oliver Mike-nak.

- Mi az állás? - érdeklődött Sebastian.

- Első vagy, Massa, Hamilton, Button, Petrov, Alonso, Webber, Heidfeld - sorolta neki Guill. Mire végig mondta, Massa már be is jött a boxba új szett gumiért.

Aggódva figyeltem, ahogy csökken Sebastian és Hamilton között a különbség.

- Használhatom a KERS-et vagy nem? - kérdezte Sebastian értetlenkedve.

- Negatív, negatív - mondta neki Guill gyorsan.

- Francba, hogy az a szar nem működik! - morogta Mike.

Meglepve néztük, ahogy a következő körben Sebastian meglépett picit Hamilton elől.

- Ismételd meg az előző üzenetet! - kérte Guillt.

- Ne használd a KERS-et, ne használd a KERS-et! - mondta már a versenymérnök kicsit zaklatottabban.

- Veszélyes, túl nagy benne a feszültség! - mondta Ben, akiről fogalmam sem volt, mikor ült be mellém.

- Ahhoz képest, hogy nem használja, kicsit elhúzott - jegyezte meg George, mikor a különbség a két pilóta közt nőni kezdett.

- Hamiltonnak elfogytak a kerekei - mondta meglepve Max, mikor bejött az angol a boxba.

- Azt hiszem, Hamiltonnal már nem lesz gondunk - jegyeztem meg, mikor láttuk, mennyire elrontják a kiállást a szerelők. Ben büszkén vigyorgott. Bizonyára eszébe jutott a mi legutóbbi boksz kiállás lebonyolításunk.

- 6,9. - olvasta fel a képernyőről Mike. - Ez már nekik megalázó.

- Mi is bármikor hibázhatunk – jegyeztem meg.

- Ne védd őket! - morogta Mike. Megvontam a vállam. Lecsúsztam a széken, és felvettem a földről az oda pakolt ásványvizekből egyet. Nagyon meleg volt, pedig mikor bejöttünk a boxba hűs volt itt, az éjjeli lehűtésnek hála.

- 15,2-re van tőled Alonso - jelentette Guill a pilótának.

A következő kiállásnál már nem kellett szokásos idő alá menni, így simán elrendeztük 3,4 mp alatt, és Sebastian már ment is ki a kemény keverékkel. Visszaültünk, és a B terv szerint már nem volt több kiállás.

Webber, mivel A terven volt, neki a 44. körben még egyszer ki kellett jönnie, de ő egész futam alatt szenvedett.

- 8,8 mp-re tőled Button és a 44. körben járunk - tájékoztatta Sebastiant Guill.

- Na, ez izgi lesz - dörzsölte a tenyerét Mike, mikor Alonso utol érte Hamiltont. Izgulva néztük, hogy Hamiltont mennyire húzza még ezen a hétvégén az ág. Fejcsóválva sóhajtottam, mikor Alonso hátulról neki ment Hamiltonnak, így lebontva a saját szárnyát a 46. körben.

- Mi az állás? - kérdezte Sebastian.

- Button mögötted 6,5-re, Hamilton, Heidfeld, Massa, Webber, Alonso - sorolta neki. Megint, mire végig mondta változott, mivel Heidfeld megelőzte a lassan közlekedő Hamiltont. Majd a brit lecsúszik a pályáról, és még Webber is elmegy mellette.

- Áucs – kommentáltam, mikor Petrovot láttuk a pálya szélén piszkos, földes autóban ülni. Aztán visszajátszották, és többen felszisszentek körülöttem, mikor az orosz pilóta kezében maradta kormány.

- Eltört - sóhajtottam.

- Ahhoz képest jól megúszta. - mondta Ben. Bólintottam.

- Utolsó kör. Button mögötted 5,2 mp-re. Hozd be! - mondta Guill Sebastiannak. Izgatottan figyeltük a monitort.

Mikor az utolsó kanyarba érkezett, egyszerre kezdtünk el rohanni a Pit Wall-hoz, és a rácsok közti résen hajoltunk ki, hogy ordítva, ujjongva köszöntsük a győztes pilótánkat.

- Gyönyörű munka, remek pilóta vagy! - dicsérte meg Guill, aki pár lépésre ült mellettünk. Nevetve fogtunk közbe kezet egymással, és borultunk egymás nyakába.

- Remek munka, hideg fejjel vettük az akadályt ebben a hőségben. Szeretlek titeket! Szeretlek Titeket! - mosolyogva konstatáltam az utolsó szavait Sebastiannak.

- Kettőből kettő! - ölelt meg Mike szorosan.

- Igeeeeen! - nevetettem. Igazán nem fogtam fel addig a dolgot, míg nem láttam a boldog Sebastiant kiszállni a kocsiból, majd fellépett a kocsi orrára, és ahogy kiegyenesedett hatalmas hangorkán alakult ki. Azt se tudtam, hogy én is ordítok, vagy csak tátogok.

A pilótánk és Newey mentek a dobogóra, mi pedig vártuk, hogy fent megjelenjen. Közben egy FIA-s kihozta Sebastian bukóját, amit a kezembe nyomott.

Amint megjelent a pilótánk a dobogón, skandálni kezdtük a nevét, amire még nagyobb vigyor jelent meg az arcán.

A német himnuszt néma csendben hallgattuk végig, míg az osztrák himnuszt sokan énekelték. Én ilyen szinten le voltam még maradva, mivel egyik szövegét sem tudtam. Mikor találkozott a tekintetem Sebastianéval, rám kacsintott. Vigyorogva kacsintottam vissza.

Nevetve éljeneztünk, mikor először Sebastian, majd Adrian is átvette a díjat. Nem bírtuk abba hagyni a nevetést, és a kántálást, pedig nem az első győzelmet ünnepeltük. Bár annál egyik győzelem sem lesz boldogabb, mint mikor megnyertük a VB-t.

Mikor elindultak a dobogóról lefelé, Mike kezébe adtam Sebastian bukóját.

- Vidd vissza, és rakd a helyére. Majd megyek, és elpakolok - mondtam. Vigyorogva bólintott.

Joe-val elkísértük a kocsit mérlegelésre. Beszélgettünk egy kicsit más szerelőkkel, és persze mind gratuláltak, bár volt, akik elég savanyú arccal. Vigyorogva figyeltük, hogy páran a kocsit nézegetik.

Mikor vissza értünk a boxba, már Sebastian is ott volt. Tartott a buli, és persze már többen pakoltak.

- Gratulálok! - öleltem meg a pilótát.

- Én meg gratulálok a 2,7 mp-hez - vigyorgott. Oda mentem a polchoz, ahol az ő cuccai vannak mindig, és elkezdtem összepakolni. Tommi ott állt a pult mellett, és mosolyogva nézte, ahogy mint egy felbolydult méhkas viselkedik mindenki.

- Ittál elég folyadékot? - kérdezte szórakozottan.

- Ne akassz ki! - szóltam rá. Nevetni kezdett. Szép lassan lenyugodott mindenki, és már csak a szerelők voltak bent a boxban, mindenki más átment a Home-ba. Elkezdtük szétszedni a kocsit és a boxot.

Persze mindenki dudorászott, volt, aki az éneklési tudományával borzasztott el minket. Független attól, hogy már este 9 óra volt, mindenkinek bulis hangulata volt.

- Jössz bulizni, ugye? - kérdezte Mike, mikor éppen vigyorogva húztam el az egyik vezetéket, hogy ne akassza fel saját magát, ahogy elsiet.

- Nem. - ráztam a fejem. - Megyek vissza a home-ba ha itt végeztünk, és pakolok, megyek a reptérre. Átszállással tudok csak Madridba menni, szóval hosszú utam lesz.

- Kár - biggyesztette le a száját.

Fél 11-re végeztünk a boksz összepakolásával. Míg a három fiú a szobában az esti bulira készült, én tusoltam, és pakoltam össze a cuccaimat. Hulla fáradt voltam, és legszívesebben végigdőltem volna az ágyamon, hogy aludjak egy jót.

Jó kedvvel szálltam fel a Londonba tartó gépre. Max tovább viszi a bőröndöm Kínába majd. Csak a válltáskám vittem magammal, amiben váltás cucc volt és a két ruha, amit Tina vett nekem, meg persze elegáns cipő hozzá.

Londonig aludtam valamennyit, majd leszállás után célba vettem a taxisokat. Írtam egy sms-t Doloresnek, hogy délután 6-kor landol a gépem Madridban. Cris is írt pár sort, amiben gratulált a győzelemhez, de nem írtam neki vissza, hiszen Malajziában már lassan reggel volt. Furcsa volt ez az időeltolódás dolog, mert így az órám szerint csak öt órát utaztam.

Amint haza értem, abban a ruhában, amiben voltam, végigdőltem az ágyon, és aludtam.

3-kor csörgött a telefonom, hogy kezdjek készülődni. 4-re összeszedtem magam, hogy ki nézzek valahogy. Még indulás előtt végignéztem magamon.

A lila ruha volt rajtam a bőrdzsekimmel, egy fekete legginsszel és egy fekte magas sarkúval, ami zárt volt. A hajam enyhén göndör volt és egy lila pánt volt benne. Halványan voltam sminkelve.

Ha valaki beleköt a külsőmbe azt valószínűleg fenékbe billentem.

Mire kiértem a reptérre, már nem akartam menni. Féltem ettől az egésztől, és a hátam közepére sem kívántam.

Bennem volt a menekülési vágy, mikor a gépen ültem. A madridi reptéren pedig egyből a vissza gépeket néztem, de egy harmincas férfi beállt elém, és zavarodottan elmosolyodott.

- Te vagy Barbara Németh? - kérdezte borzalmas akcentussal.

- Ha rendőr vagy akkor nem - mosolyogtam vissza kényszeredetten.

- Hugo dos Santos Aveiro - mosolygott. - Nem rendőr. - elég értetlen fejjel néztem rá. - Cristiano bátya - nevetett.

- De Crisnek nem Ronaldo a vezeték neve? - értetlenkedtem.

- Nem - nevetett. - Cristiano Ronaldo a két keresztneve.

- Minden nap megtud valami újat az ember - csóváltam a fejem. - De nem fogok veled menni, ha nem bizonyítod a kiléted.

- Hívd fel anyát - vont vállat lazán.

Előszedtem a telefonom, és akkor láttam, hogy kaptam már Dolorestől egy sms-t. Nem jó dolog, hogy én itt Cris anyukájával sms-ezgetek…

„ A fiam, Hugo megy érted. Barna haj, barna zsem, fekete-fehér kabát”

Végig néztem a férfin.

- Oké, veled megyek - adtam meg magam, ugyanis passzolt. És ha elrabol, legalább megúszom a partit.

Mit gondoltok mi lesz a partin? Lesz egyáltalán valami érdekes?

Malajzia 1

Ezt a fejezet A.J. bétázta, hatalmas köszönet neki!! =)

Végigmelóztam a napot, mivel most mi voltunk Joe-val a felelősek. Este pedig a hátsó büfében bedugtam a laptopom a töltőre, és felléptem a netre. Kerestem egy linket, ahol tudtam nézni a meccset. Felraktam a fejemre a fülest, és felnyitottam az első energia italt az éjjel folyamán. Az idő eltolódás miatt itt hajnalban lesz a meccs, így addig a neten olvasgattam, nézelődtem, mivel ha lefekszem aludni, tuti nem kelek fel. Megírtam az utazásról a jelentés mellette, és mire kész lett, már kezdődött is a közvetítés.

Mikor kivonultak a játékosok, figyeltem Cris mozgását, hogy mennyire látni rajta, hogy fáj a lába. Biztatónak vettem, hogy normálisan ment. Beálltak egy sorban, és mikor Özilnek vehemensen magyarázott, már húztam a számat. Látszott az arcán, hogy nem tökéletes a fizikai állapota. Mérges voltam Mou-ra, hogy hagyta pályára lépni. Csak ő tudta volna Crist a kispadra ültetni.

Viszont az már, hogy folyton támadta az ellenfél kapuját, arra utalt, hogy jól van. Kezdtem megnyugodni, mikor megint mutatták az arcát, és fájdalmasan torzultak a vonásai. Hátra dőltem a székbe, és felsóhajtottam. Morcosan néztem a meccset a 4. percig, mikor megszerezték a vezetést Adebayor góljával.

Végig Crist figyeltem a pályán, mennyire érződik rajta, hogy fáj a lába, és nagyon húztam a számat, mert egyre jobban látszott az arcán a fájdalom. Ezek mellett mégis szerves része volt a támadásoknak. Nem tudtam mit gondoljak, mi lenne a jobb. Ha lehoznák a pályáról nagyon gyorsan, vagy ha játszhatna, és gólt rúg. A döntés szerencsére nem az enyém volt.

Félidőben hátra mentem a konyhába, és elmajszoltam egy zsemlét, majd visszaültem a laptopomhoz.

Újabb Adebayor gól jött, majd egy szép Di Maria találat. A Real hatalmas fölénnyel játszott az emberhátrányban lévő Tottenham ellen. George nem lesz boldog, hogy kikapott a kedvenc Angol csapata.

Már a vége fele jártunk, és én már inkább azért drukkoltam, hogy lehozzák Crist, mikor egy szép passzból betalált a hálóba.

- Ez az! - bokszoltam a levegőbe. Nevetve, vidáman és teljesen felszabadultan hagyta, hogy a többi játékos a nyakába boruljon. Felnézett a VIP páholy felé, és bekapta a hüvelyk ujját. Gólöröm a kisfiának. Mosolyogva figyeltem, egészen addig, míg vezetést nem mímelt. Döbbenten tettem a szám elé a kezem.

- Te őrült - nevettem el magam.

A meccset simán megnyerték. Egyből összeszedtem a dolgaimat, és aludni mentem. Már 4 óra volt. Négy teljes órám volt aludni.

**

Reggel nehezen és morcosan ébredtem. Kénytelen voltam hidegzuhanyt venni, mivel a saját lábamba megbotlottam kétszer, 4 lépésen belül.

Cris még az este írt nekem sms-t a meccs után.
„ Remélem, én adom neked a hírt: NYERTÜNK! 4-0, és az utolsó gólt én rúgtam. Neked és a fiamnak ajánlottam =) Jó munkát, én most fekszem még csak le =D„

Álmosan reggeli közben írtam neki vissza.

„ ’Reggelt. Láttam a meccset, fent maradtam, hiába minden morgásod. =D Szép gól volt, gratulálok hozzá!! Pihentesd a lábad!!! Láttam a gól örömöd, és jól esett, nagyon köszönöm! :)=) „

- Kinek írsz? - hajolt oda Tina.

- Crisnek - raktam le a telefont, miután elküldtem. - Ebéd szünetben az anyukáját is fel kell hívnom, hogy megyek-e, mivel Crisnek meglepi bulit rendeznek, és meghívott.

- Mikor lesz? - kérdezte izgatottan.

- Jövő héten, hétfőn - sóhajtottam a fagyim piszkálva.

- Oda fogsz tudni érni? - faggatott.

- Miért, menjek egyáltalán? - néztem rá.

- Hogyne! Anyucinál jó pont, ha elmész. A gépre hivatkozva pedig le tudsz lépni, ha gázos - vont vállat. - Anyóssal jóban kell lenni.

- Anyós? - kérdeztem vissza. - Állj! Ott még nem tartunk.

- Csak te gondolod így, vagy Cris és az anyukája is? - kérdezte. Ijedten néztem Tinára.

- Nyugi, az még tényleg gyors lenne - nevetett.

- Ne szívass! - morogtam. - Szükségem van a héten a lelki békémre. Kísérő vagyok, és rohadt meleg van - néztem ki az ablakon.

- Neked van lelki békéd? - játszotta a meglepetett.

- Itt, benzingőzzel körbe véve nagyon is van - összemosolyogtunk. Pontosan értette, miről beszélek. Megettem a fagyim végét, és átmentem a boxba. Mire át értem, szinte már kezdtünk is neki a pakolásnak. Össze kellett rakni a helyet.

Mikor már minden oké volt, Joe-val kísértük az FIA ellenőröket, akik átnézték az egészet. Ennek hála megint későn kerültem ágyba.

Csütörtök reggel kávézás közben írtam egy sms-t Doloresnek, hogy az időeltolódás, és a munkám miatt nem tudom hívni, de ott leszek, és maximum a 6-kor landoló géppel megyek.

Egész nap FIA ellenőrzéseken és a kocsi összerakása körül járt a fejem.

Mikor egy szőke bozont megjelent a box hátsó részében, színpadiasan felsóhajtottam.

- Te mindig akkor jelensz meg, mikor nincs az embernek hozzád humora? - vigyorogtam rá fáradtan.

- Inkább mindig megmentem a hátsód. - adott két puszit, és a többiekkel kezet fogott.

- Hogy a francba vagy mindig ott, mikor én teljesen részeg vagyok? - faggattam.

- Legutóbb a bulis társaid hívtak, hogy vigyelek haza. - magyarázta.

- Ugorj ki a cipődből, és mássz bele kicsit a kocsiba. Volt némi változtatás, meg kéne nézni, hogy nem csúszott-e egy picit el valami - magyaráztam. Oda toltam neki egy kis sámlit, hogy rendesen be tudjon szállni az állványon lévő kocsiba.

- Nem akad egy zsepid? - kérdezte mikor fölé hajoltam. Már a kocsiban ült. Értetlenkedve néztem rá. - Picit náthás vagyok, de semmi komoly.

- És erről a picit náthás dologról legalább Tommi tud? - vontam fel a szemöldököm.

- Miről nem tud? - kérdezett vissza szemforgatva. Előhalásztam a zsebemből egy zsepit, és a kezébe adtam. Olyan lopva fújta ki az orrát, hogy én még olyat nem láttam. Félt, hogy dokihoz küldik, és esetleg nem állhat rajthoz, mert Christian nem hagyja.

- Lázad ugye nem volt? - faggattam.

- Dehogy, csak ezek a hülye légkondik - sóhajtott. Még a hangján se lehetett hallani a dolgot, így nem aggódtam. A próba után, mikor minden oké volt, kiszállt, és ment körbesétálni zuhogó esőben a pályát.

- Nem örülnék egy káosz futamnak. - pislogott ki Max a boxból.

- Legalább villoghatnánk mi is sokat. - vigyorgott Mike. Felix fejbe dobta egy ronggyal.

- Kölyök, csönd! Sima futam is tökéletes lenne. Tavaly elég volt a káoszból. - morogta.

- Nekem egyikkel sincs bajom - vontam vállat. - Még egy Törökországi incidens nem kell, de minden más jöhet.

- Én még felírnám a listára a futam zárót is. Nem kell olyan izgalmas végjáték. - szállt be a beszélgetésbe Ben.

- Azzal nem volt bajom - vontam vállat.

- A Ferrarisok nem biztos, hogy egyet értenének veled - nevetett Oliver.

- Nem kell egyet érteniük, szarul állna nekem a piros overáll - vigyorogtam.

- Vadító lennél benne - heccelt Alex.

- Én lennék a belsős szerelő, aki a Red Bullt segíti? - nevettem.

- Nem kell nekünk a Ferraritól semmi - mondta George. - Mi vagyunk a legjobbak most is.

- Ne kiabáljunk el semmit! - figyelmeztette Joe. - Messze még a vége.

Lassan egyértelmű volt már nekem, hogy 6 óránál nem alszok többet a héten. Ismét sokáig ültünk a papírmunka felett, és péntek reggel viszont már nagyon korán kelni kellett.

**

Pénteken sok mindent teszteltünk, és Webber vágyálma is valóra válhatott, hiszen mindkét szabadedzést ő nyerte meg, és Sebastian még csak nem is második lett. Persze mi tudtuk az okát, de had örüljenek a Webber fanok, és had igyon előre a medve bőrére az ausztrál.

- Hányas a ruha méreted? - kérdezte Tina, mikor már a szabadedzések után mentem át a boxba.

- Miért? - kérdeztem vissza hulla fáradtan.

- Holnap délelőtt én szabis vagyok, és biztosra veszem, hogy nincs koktél ruhád itt - magyarázta.

- Mintha valami olyasmit írt volna Dolores, hogy elegánsan menjek, nem azt, hogy egy bájvigyoros partira öltözzek - néztem rá.

- Mégse mehetsz oda farmerban és bőrdzsekiben! - akadékoskodott.

- Jó lenne a szívednek, ha vásárolhatnál nekem? - kérdeztem sóhajtva. Hevesen bólogatott. - Akkor áldásom rá.

- Hoztál valami bulisabb ruhát? - jött utánam a háló részbe.

- Valamit biztos - vontam vállat. Bejött utánam a szobába, ahol Mike éppen boxerben álldogált, és a pizsama gatyáját akarta magára rángatni.

- Tina! - háborodott fel, ahogy meglátta a nőt.

- Mi van? Barby is lány, ő láthat, de én nem? - vigyorgott.

- Barby az Barby! - mondta értelmesen magát takargatva. Tina kezébe nyomtam a fekete feszülős, egybe részes ruhámat, ő pedig elégedetten távozott.

Elmentem tusolni, és hulla módjára zuhantam be az ágyba. Keveset is aludtam, és még a rohadt meleg is nyomott.

**

Szombat reggel izgatottan ébredtem. Ma már időmérő volt. Reggeli után egyből mentünk kinyitni a boxot, és átnézni a kocsit alaposan, hiszen időmérő után már nem nyúlhatunk bele.

- Szerinted ez a futam is olyan sima lesz? - kérdezte Max Bent.

- Kétlem - csóválta a fejét. - Az eső bekavarhat, és az első futamra soha nem jó építeni.

- Én a KERS-től félek. - szólt bele a beszélgetésbe Felix.

- Én inkább Webbertől tartok. - pislantottam a másik box felé.

- Még egy balhét nem rendezhetnek - rázta a fejét Ben. - A főnökség tavaly nagyon kiakadt.

- Hamilton is nehéz falat lesz - nézett az időre Oliver.

- Míg nem akad meg a torkunkon nem lesz gond. - válaszolta neki Mike.

- Gyere be a boxba, vége a harmadik szabadedzésnek. - hallottam meg Guill hangját. Betoltuk a kocsit, és felkerültek a hűtő berendezések.

- Rohadt melegem van - jegyezte meg Mike mellém lépve.

- Nem vagy vele egyedül - sóhajtottam. Rólam is folyt a víz rendesen.

Max és Ben hozott még be két ventilátort, mivel a beton boxban egyre melegebb volt, ahogy haladtunk előre a napban.

Az időmérő nagyon gyorsan eljött. Vettem egy mély levegőt a forró párás levegőből, amit a beton falak és a boxutca aszfaltja még jobban sugárzott, és megtöröltem az arcom, majd visszagyűrtem a rongyot a zsebembe.

- Ülj be, és hozom a hűtő fejet! - mondtam Sebastiannak, aki bólintott. Beszállt, én pedig addig leszedtem a felső panelről a hűtő fejet, amivel tudja magát a kocsiban hűteni. A kezébe adtam, és egyelőre még ott hagytam. Befordítottam a kocsi felé az egyik ventillátort, és oda mentem Joe-hoz.

- Éjjelre tele kéne szórni a boxot száraz jéggel, mint tavaly. - megtörölte az overáll könyökhajlatába a homlokát, és bólintott.

- Vége lesz az időmérőnek, elpakolunk, és talán négy vödör elég is lenne - nézett körbe.

- Szerintem kelleni fog talán öt is - néztem én is végig a boxon.

- Beszélj Johnnal és Adammel - bökött a fejével Webber szerelői felé. - Ők most onnan a kísérők.

- Oké! - megint megtöröltem az arcom, mivel nagyon idegesített, hogy folyik végig az arc élemen a víz. A gerincem mentén is végig futott néha jó pár csepp, olyankor még a hideg is kirázott.

- Adam, azt beszéltük, hogy fel kéne szórni az egész boxot száraz jéggel éjjelre, hogy lehűljön teljesen. A kocsik nem lesznek bent. - elgondolkodva nézett rám a rikító zöld szemeivel. Az egyetlen szerelője volt Webbernek, akit nagyon szerettünk.

- De akkor kinyitni kell a boxot éjjel, hogy ne legyen túlnyomás bent - nézett végig a felszereléseken.

- Mint tavaly - bólintottam.

- Én vállalom, hogy felkelek 5 fele, és átszellőztetem az egészet - mondta. - De másnak kell átvállalnia a hajlani szellőztetést.

- Azt mi már megcsináljuk - mosolyogtam rá.

- Szólok Johnnak a dologról. - oda ment az említett szerelőhöz, és beszélni kezdett neki. Figyeltem John arcát, aki bólogatni kezdett. Visszamentem Joe-hoz.

- Na, vállalod a hajnali szellőztetést 2 fele, vagy keljek én? - kérdeztem tőle. Közben oda mentem Sebastian mellé, és elkezdtem becsatolni.

- Te holnap úgyis, ahogy tudsz, mész Madridba, szóval aludj, és majd én felkelek - mosolygott rám.

- Köszi - viszonoztam a mosolyt.

- Mész Madridba? - nézett rám Sebastian a kék szemeivel.

- Igen, megyek - bólintottam. Összefogtam három szárat, és egybe illesztettem.

- Mikor jössz Kínába? - értetlenkedett.

- Kedden már ott leszek - nyugtattam meg. - De most azzal foglalkozz, hogy megnyerd az időmérőt!

- Nem várunk esőt az időmérőre. - hallottam meg Guill hangját a rádióban.

- Megnyerjük, bízzátok ide! - mondta magabiztosan a pilóta a rádióba. Max-szal összemosolyogtunk a kocsi felett.

Mikor az óra elkezdett vissza fele számolni a Q1-ben, egész nyugodtan vettem tudomásul, hogy elkezdődött az időmérő. Nem volt okunk aggódni, hogy nem jutunk tovább a Q3-ig.

Sebastian pont a pályán volt, mikor annyit láttunk, hogy egy kék oldalborító kaszni darab a pályán hever.

- Az Toro Rossos, ugye? - kérdeztem.

- A miénk belül fehérrel feliratozva van - mondta Max nyugodtan. Én azért ennyire nem voltam nyugodt.

Amikor visszajátszották, hogy Buemi kocsijáról lerepül a kaszni egy része, többen felszisszentek körülöttem. Ez bizony szerelő hiba volt. Nem is kicsi.

- Nem rögzítették eléggé - csóválta a fejét Mike.

- Meg merem kockáztatni, hogy ez semennyire sem volt rögzítve. - mondta Oliver, aki nálunk a kaszniért volt felelős, és az első szárnyért.

- De akkor miért nem esett le egyből? - kérdeztem vissza.

- Milliméter pontosan fekszik a kocsi vázára, egyszerűen megtapad, és a sebesség is oda nyomja - magyarázta. - A kanyarban viszont megváltozott a levegő útja, és lenyomta a helyéről.

- Ilyen hibát én nem akarok látni - jegyezte meg Ben rádión.

- Ennél mi jobbak vagyunk. - válaszolt vissza Oliver. - Egy francia pasas Buemi kasznisa, idén kezdett. Nincs tapasztalata.

Közben pedig már lengették a piros zászlót. Visszatoltuk Sebastiant, és vártuk az újra startot.

Mikor ez bekövetkezett, sokan kimentek egyszerre a pályára.

Hamilton futott is egyből egy 1:37.466 -os időt, Sebastian pedig 2 századdal rosszabb idővel válaszolt.

- Gyere vissza a boxba, ez bejutó idő lesz - mondta neki egyből Guill. Megint betoltuk Sebastiant, és elé raktam a monitort.

A pilótával együtt néztük, ahogy szépen csúszik visszafelé a neve, Webberrel együtt, aki szintén a boxban ücsörgött. Itt Malajziában a gumik gyorsan elkopnak, így spórolni kellett a gumiszerekkel.

Végül 10. helyen álltunk mikor leintették a Q1-et, és minden autó beért már a boxba. Ez az eredmény nem volt mérvadó.

A hétvégén picit aggódnunk kellett a McLarenek miatt, mivel annyira nem volt nagy előnyünk, mint Ausztráliában, és ettől picit tartott a csapat.

A Q2 ugyan így telt. Sebastian ment egy kört, ami 1:35.934-re sikerült, majd vissza is jött, és onnan nézte az időket. Most is előttünk voltak a McLarenek, de többet mentek, mint a mi pilótáink. Annyira nem hatott ez meg senkit, még csak most jött a lényeg.

A Q3-ban már volt egy kis görcs a gyomromban, hiszen tudtam, hogy annyira nem fekszik a kocsinak a pálya, hogy nagy előnnyel pole-ba jussunk megint, sőt féltem, hogy nem lesz ebből első hely.

A két Red Bull és McLaren egymás után mentek ki a pályára, mindenki más a boxból figyelte a csatát, ebbe másnak nem volt ma beleszólása.

Hamilton ért fel elsőnek és az 1:35.000- es idejére néma csend lett a boxunkban. Se Sebastiannak, se Webbernek, és még Buttonnek sem sikerült megelőzni ezt az időt.

Mind visszajöttek a boxba. Gyorsan kereket cseréltünk Sebastiannak, és Guill jelzésére ki engedtük. Épp volt ideje felérni, és megkezdeni a gyors kört.

Idegesen figyeltük a szektor időket. Sebastian az összesét megjavította, mivel minden riválisa előtte ment.

Hamilton 1:34.974- es idején csak néztünk, és reméltük, hogy Sebastiannak sikerül, amivel a szektor idők kecsegtettek.

Érezhető volt a boxban a feszültség. És a pillanatnyi döbbenet is ,ami elér minket Sebastian 1:34.870-es idejét látva, majd Mike nyakába borultam.

- Sikerült! - mondtam nevetve.

- Köszönöm fiúk, ezt mondtam! - hallottuk a pilótánk boldog hangját.

Joe és Én mentünk Sebastian elé, hogy a hűtőket a kocsira rakjuk. Ahogy megállt, már tettem is a jobb légbeömlőhöz a fúvókát, hogy hűtse a motort.

Ahogy kiszállt a német szőkeség, kezet fogtam vele.

- Gratulálok! - mosolyogtam rá.

- Nem láttad a kesztyűmet? - kérdezte vigyorogva. Nevetve néztem körbe.

- Ott van! - mutattam az ülésére. Nevetve vette ki onnan.

- Elmenekült - kommentálta, és ott hagyott, hogy elmenjen a mérlegelésre, és a kötelező köreire.

Mi pedig vártuk, hogy a kocsit is eltolják a mérlegelésre. A többiek pedig már a boxban pakoltak össze, hogy rend legyen a holnapi futamra.

Mire vissza értem a boxba, már elég késő volt.

- Na, menjen mindenki pihenni! - mondta Joe mindenkinek, aki még lent volt.

- Lehűtjük ezt a katlant - magyarázta Adam.

Mikor mindenki átment a boxba, hátulról hoztunk jó pár vödör száraz jeget, és tele szórtuk vele a boxot. Az ajtók már zárva voltak, így nem látott be senki sem már hozzánk.

- Kelek én kettő felé, kelsz kora reggel akkor? - kérdezte visszafelé Joe Adamtól.

- Kelek - bólintott. - Mindenképpen kelnék, mert a feleségem vajúdik, és akkor tájt jósolják a babát - újságolta el vigyorogva.

- Remélem, bemutatod majd a babát, apuci - löktem meg picit a vállát.

- Majd beviszem, a gyárba mikor ott leszünk - ígérte.

- Azért rossz lehet, hogy megszületik a gyermeked, és az első egy hétben ott sem lehetsz vele - csóváltam a fejem.

- Engem ezért hagyott el a feleségem - vont vállat Joe. - Nem voltam ott szerinte soha.

- Az én feleségem viszont tudja milyen az a Forma 1 - vigyorgott Adam. A felesége Sebastian egyik mérnöke volt 2 évig, aztán szülésire ment.

Amint beértünk a home-ba, Tina izgatottan jött elém két ruhás zsákkal.

- Nem bírtam ott hagyni egyiket sem! - mondta. Megfogta a kezem, és hátra rángatott a személyzeti pihenőbe.

- Tina, ehhez nincs most se erőm, se kedvem - nyögtem.

- Csak két ruha felpróbálása! - nézett rám szigorúan.

- Nem ér rá holnap? Délelőttöm egész szabad lesz - próbálkoztam, de hajthatatlan volt.

- Tina, az ég áldjon meg, egész nap a boxban voltam. Jártál te kint? Mint egy szauna! Izzadt vagyok, büdös és egy tusolásra vágyom! - hisztiztem.

- Csak nézd meg őket - sóhajtott. Felrakta az asztalra az egyik ruhás zsákot, és szétnyitotta, hogy meglássam a ruhát. Egy lila ruha volt az egyik.

- Annyira ragaszkodsz a bőrdzsekidhez, ehhez fel tudod venni - mondta büszkén. - És a lila neked nagyon jól állna.

- És a Real Madid hivatalos színe is - jegyeztem meg. - Meg Újpest - vigyorodtam el.

- Újpest? - kérdezett vissza.

- Egy magyar focicsapat - legyintettem. - Legalábbis két éve még az volt.

- Aha - elém emelte a ruhát álmodozó arccal. - Annyit ront az egész összhatáson az overáll, és a kócos szétjött hajad - morgott.

- Talán mert egész nap dolgoztam? - néztem rá vádlón.

- Megmutatatom a másikat ,és mehetsz - ígérte. Egy hófehér ruha volt, mély hát résszel, és dekoltázzsal.

- Tetszenek? - kérdezte izgatottan.

- Igen, nagyon jókat hoztál - mosolyogtam. Mikor izgatottan bele akart másba kezdeni, leolvadt a mosoly az arcomról. - Édes vagy. Mentem aludni.

Intettem neki, és ott hagytam. Már alig álltam a lábamon.

Letusoltam, és félálomban csoszogtam el az ágyamig, hogy félholt állapotban dőljek bele.

**

Reggel arra ébredtem, hogy Max kimászik az ágyából, és kisettenkedik a szobából.

Felöltöztem csapatruhába, összefogtam a hajam, és a telefonommal a kezemben én is követtem. Már 8 óra volt. Mivel később lesz rajt, csak ebéd után kell munkába állnunk.

A hátsó részbe, ahova csak a személyzet mehet, végigfeküdtem az asztalon, és úgy nyomkodtam a telefonom. Cristől több SMS-t is kaptam.

„ Gratulálok az időmérőhöz! Láttalak! =D Jó volt ennyire örömtelinek látni! =)”

„ Ma volt a Bilbao elleni meccsünk. Nyertünk 3-0-ra. Az egyik gólt én lőttem! :p „

„ Már tuti alszol, legalábbis remélem. Mi most megyünk hazafelé. „

„Unatkozom. A nagy helyzet, hogy te jársz a fejemben. Régen láttalak élőben, és nagyon régen öleltelek meg. „

„ Eleged lehet belőlem. =D Ki vagyok éhezve.. A végén még magamra fanyalodom =D „

Hangosan felnevettem az utolsó sms-t olvasva. Karin egyből leült velem szembe.

- Mi ez a jó kedv? - kérdezte mosolyogva.

- Semmi, csak a pasimnak hiánya van - én nevettem, ő csak mosolygott. - Belegondolva tényleg régen volt - húztam el a számat.

- Na, a csapat szex mániás nője… - nevetett Karin. A kezét a szája elé tartotta, míg nevetett, és nagyon diszkréten csinálta. Tipikus angol úrinő volt. Félelmetesek az ilyen nők. Legjobb kifejezésem rájuk a karót nyeltség, bár Karin kedves és imádnivaló nő volt.

Hintázni kezdtem a széken, és úgy írtam vissza Crisnek.

„ Gratulálok a győzelemhez! Remélem, ma mi is győzünk =) Tényleg elég régen volt már mikor utoljára összefeküdtünk :p „

Fogtam magam, és visszamentem inkább aludni. Most, hogy voltam kicsit kint, már álmos is voltam. Ledobtam a telefonom a kis polcra, ami a kétemeletes ágy között volt, és ledobtam a gatyám, majd bemásztam vissza az ágyba. Jól esett a puha ágy ölelése. Már félig visszaaludtam, mikor csörögni kezdett a telefonom. Nyüszögve és nyögve fordultam oda.

- Akarod, hogy felvegyem? - kérdezte kaján vigyorral Mike, aki éppen a zokniját vette.

- Akarod, hogy kinyírjalak? - kérdeztem vissza morcosan.

- Szia - ásítottam bele a telefonba.

- Opp, hívjalak később? - kérdezte Cris jókedvűen.

- Hát, ha neked jó 3 óra múlva, akkor annak én nagyon örülnék - mondtam csukott szemmel. - Nem sokat aludtam a hétvégén. Most van rá alkalom.

- 3 óra múlva? Akkor, majd ha haza értem a vásárlásból hívlak - mondta elgondolkodva. - Vagy csörgess meg, és visszahívlak.

- Te ne aggódj az én telefonszámlám miatt! - morogtam.

- Még véletlen se! - nevetett. – Na, majd jelentkezz Csipkerózsika, ha pihentél! - és egyszerűen lerakta. Bedobtam a telefonom a ruháim közé, az ágy végébe, és átfordultam a fal felé aludni.