Itt a friss. Csináltunk egy kérdőívet, amit ha van kedved és időd szívesen veszünk ha kitöltöd. Bolondos, nem véresen komoly. =D És névtelen... =D
A szombati Barcelona meccs után fáradtan, de álmatlanul feküdtem az ágyamban. Az járt a fejemben, hogy Barby vajon megnézte-e a meccset, és látta-e, hogy neki ajánlottam a gólt.
Ránéztem a telefonomra, de nem volt se sms, se hívás, viszont már hajnali 4 volt.
Átfordultam a másik oldalamra, és kibámultam az ablakon.
Most Kínában van, és már dolgozik. A pár hetes szünetére azt terveztem, elviszem Madeirára, és itt lehetne velem a Copa Del Rey döntőjekor, ami szerdán lesz Valenciában a Barcelona ellen.
Felsóhajtottam. Ez az én hülyeségem volt, de egyszerűen fájt, amit mondott, és hogy megütött. Bár sok ronda dolgot mondtam én magam is neki.
Oda nyúltam a telefonomért és kikerestem a nevét a hívólistában. Biztos voltam benne, hogy dolgozik, de ha látja, hogy hívtam, és akar még bármit is tőlem, biztos, hogy visszahív. Lecsuktam a szemem, és egy mélylevegő után hívtam.
- A szám foglalt. Kérjük ismételje meg a hívást később - mondta egy gépi hang. Félredobtam a telefont, és nyakig rántottam magamon a takarót.
Pár percig próbáltam elaludni, de folyton csak Barby körül jártak a gondolataim. Mérgesen rúgtam le magamról a takarót, és nem törődve a combomban fájdalmasan húzódó izmokkal, felkeltem.
Pihennem kellett volna, hiszen végighajtottam egy El Clásicot, de nem bírtam ottmaradni. Átmentem a gyerekszobába, és beültem a hintaszékbe a kisággyal szemben. Magamra rángattam egy plédet és figyeltem, ahogy a fiam alszik. Észre se vettem, mikor aludtam el.
Anyu keltegetésére ébredtem fel.
- Miért itt alszol? - kérdezte kíváncsian.
- Nem tudtam elaludni - vontam meg a vállam. Teljesen beálltak az izmaim a hintaszékben való alvás miatt. - Mennyi az idő?
- 1 óra múlva futam - mondtam somolyogva. - Gondoltam előbb felkeltelek, mert múltkor is nézted a készülődést is.
- Imádlak Anya - mosolyogtam rá fáradtan. Kifelé menet nyomtam egy puszit az arcára és átmentem a nappaliba. Hugo már a kanapén terpeszkedett és az egyik spanyol adót nézte, ami a Forma 1-et közvetítette már.
- Nem maradtál le semmiről - tájékoztatott. Biccentettem neki, és ledobtam magam én is a kanapéra.
Párszor mutatták a rajtrácson, egyszer pedig hosszabb ideig, a spanyol kommentátorok pedig fejtegetni kezdték Vettel esélyeit.
- Nagyon nyúzott - jegyezte meg Hugo.
- Én is látom - morogtam oda neki.
A szemei alatt egy félkörben már lila volt a fáradtságtól, az arca pedig nyúzott volt.
Egész futam alatt azt vártam, hogy a boxot mutassák és lássam. Legalább tudtam, hogy nyúzott és fáradt, de úgy tűnt, jól van.
A pódium alatt állva is mutatták, hogy Vettel bukósisakját szorongatja.
- Hát Öcskös, a nőd se semmi - jegyezte meg Hugo. - Nem tudom, mi történt, de dobd el a büszkeséged, és menj Angliába, ahogy tudsz.
- Nem így megy - ráztam a fejem. Hugo megforgatta a szemeit, én pedig inkább otthagytam.
Bezárkóztam a hálószobámba, és egy kicsit nyújtottam, hogy ne fájjon annyira a lábam és a hátam, majd visszadőltem aludni.
A vasárnapot végigaludtam szinte teljesen. Hétfőn edzés volt, így hullafáradtan jöttem haza. Nem nagyon volt kedvem semmi máshoz, így inkább lementem az edzőtermembe, és ott folytattam az edzést, egészen vacsoráig.
Kedden délelőtt szintén edzés volt, de már mentünk Valenciába, mivel ott rendezték a Copa Del Rey döntőjét.
- Mi lett azzal a csajjal? - kérdezte Marcelo már a valenciai hotelben szerdán.
- Barbyra gondolsz? - kérdeztem vissza. Éppen öltöztem fel, mivel indulófélben voltunk a pályára. Másfél óra volt vissza a meccsig.
- Igen, rá - bólintott. - Nem nagyon beszélsz róla. Történt valami? Lemaradtam?
- Veszekedtünk - próbáltam félvállról mondani.
- Nem is beszéltetek azóta? - faggatott tovább.
- Nem - fújtam ki a levegőt.
- Neki ajánlottad az utóbbi két gólod. - Nem kérdezte, csendesen kijelentette. - Tud valamit a csaj. Eléggé belebolondultál.
- Barby a neve - jegyeztem meg. Felemelte mindkét kezét védekezően.
- Bocs - vigyorgott. - Ha rúgsz ma gólt, azt is neki fogod ajánlani, vagy már nem érdekel annyira?
- Neki fogom ajánlani, ha rúgok - bólintottam. - De ne beszéljünk erről. Még a végén elkiabálunk valamit.
- Beszélgessünk arról, mennyire borzalmasan nézel ki - vigyorgott rám.
- Arról se beszélgessünk - morogtam oda.
- Akkor induljunk - vetette fel.
- Mai nap ez az első értelmes felvetésed - hecceltem.
Felkaptam a táskám és Marcelo után kimentem a szobából. Lent már várt minket a csapatbusz.
Az öltözőben max hangerőn szóltak a pörgős zenék, míg öltöztünk.
Mielőtt kiindultunk volna, Mou és Iker is mondott pár dolgot, leginkább bíztatást.
Ahogy kimentünk a pályára, hatalmas hangorkán fogadott minket. Himnusz, fényképeszkedés, kézfogások, a gyomrom pedig enyhén görcsben volt. Egy hiba, és vesztünk.
Az első 20 percben eldőlt, hogy ez a félidő a miénk lesz már, bár hiába minden erőfeszítés, gólt nem sikerült lőni, és ez maradt is végig. 0-0 eredménnyel mentünk le a pályáról a szünetre.
Ahogy leértem az öltözőbe megnéztem a telefonom, remélve, hogy Barby legalább megcsörgetett.
Nem jelzett semmit a telefonom, így elég magamba fordulva kezdtem el átöltözni egy tiszta mezbe. A zene továbbra is ordított lent, de szerencsére pont észrevettem, hogy világít a telefon a táskámra dobva. Az addigiaknál is gyorsabban kezdett verni a szívem.
„ Sokat elmélkedtem, hogy írjak-e, főleg, hogy úgysem olvasod most, csak majd a meccs végén. Max győzött meg, hogy írjak. Nézem a meccset, és nagyon szorítok nektek. Megérdemelnétek a kupát! Szorítok, hogy te lődd a győztes gólt =) Rád fér. B.”
Vigyorogva dobtam vissza a telefont a táskámba és végignéztem a csapattársaimon. Mindenkinek az arcán fáradság volt.
- Nyerünk - mondtam magam biztosan. Iker érdeklődve rám nézett. - Nyerünk - ismételtem meg. - Ha kell, beállok védekezni én is, de nyerünk!
- Nyerünk - bólintott felém Iker is.
- Emberek, nem volt ilyen kérdés - vigyorgott Marcelo. - Ez természetes volt! Mi vagyunk a Királyi Gárda! Minket illet az a kupa!
- Gyerünk! - szólt közbe Mou mosolyogva. - Hát nyerjétek meg!
- Gyerünk fiúk! - ordította Ramos, és kifelé indult. Felkaptam a kispadról a csuklószorítót és kiindultam én is.
Sajnos szükség volt rá, hogy Di Mariával hátra menjünk védekezni, mivel a Barcelona nagyon megindult többször is. Ők uralták a következő félidőt, és mikor megláttam, hogy bent van a labda a kapuban, a szívem kihagyott egy ütemet. Viszont mikor az asszisztens beintette a lest, és nem adta meg a bíró a gólt, egyből megbocsájtottam minden bakiját.
Sajnos változtatni nem tudtunk, de hagytuk, hadd fusson a Barcelona és teljesen védekezésbe állt át a csapat. Csak ketten voltunk elől Adebayorral, és próbáltuk az előre adott labdákat értékesíteni, de nem nagyon ment.
Kifújtam egy jó adag levegőt a tüdőmből, mikor a bíró lefújta a 90 percet és kaptunk 10 perc pihenőt, a kétszer 15 perc előtt.
- Átváltunk 3-3-4 felállásra - jött oda hozzánk Mou. Én csak bólintva vettem tudomásul. Az izmaim sajogtak a megterheléstől, és még vissza volt 30 perc.
Kicsit kifújtuk magunkat és kezdődött az első 15 perc.
Az idő gyorsan pörgött, és egyre durvult el a játéka mindenkinek, egyre idegesebb voltam én is.
Jobb oldalt álltam és figyeltem, ahogy a felező vonalnál Pepe labdát szerez és egyből átpasszolja Marcelónak, aki a kapu felé kezdett el futni bal oldalt a labdával. Jobb oldalt én is rohanni kezdtem, közben már Marcelo átpasszolta Di Mariának, aki vissza Marcelónak, aki hosszan előre tolta a labdát, Di Maria pedig versenyt futott a védővel, Adebayor középen, én pedig a szélen vártam a beadást, amit meg is kaptunk. Abebayor túl közel volt, neki nem volt jó a passz, de én gyorsan visszaléptem, és próbáltam jobban helyezkedni, mint a mellettem álló Adriano. Egyszerre ugrottunk, viszont én tudtam megfejelni a labdát, ami Pinto felett a kapuba repült.
Ahogy biztosan a kapuban volt a labda, rohanni kezdtem a szurkolók felé és mutogattam Barbynak, hogy tudja, nem feledkeztem meg róla. Lábszáron csúsztam jó pár métert, mielőtt az első csapattárs a nyakamba borult volna. Hihetetlen öröm volt bennem, és úgy éreztem, hogy a 100 perc alatti nyomás enyhült. Még nem szűnt meg, de már jobb volt.
Mindenki oda jött, gratulált, de álltunk is vissza a posztunkra gyorsan, hiszen még vissza volt a második 15 perc.
Szünetben mindenki gratulált a gólhoz, de én nem szálltam el, próbáltam nem arra gondolni, hogy ez lehet akár a győztes gól is. A második 15 percet végigvédekeztük, és próbáltunk támadni, bár nagyrészt inkább még mi is hátramentünk.
Abban a pillanatban, ahogy a bíró lefújta a meccset, az első emberhez ment mindenki oda, hogy megölelje. Én Adebayort öleltem át először diadalittasan, majd megérkezett a brigád a nyakamba, és Iker ölelt át nagyon szorosan, a nyakunkban meg mindenki más. Hatalmas öröm robbant szét az egész testembe, és a nyomás, ami eddig a mellkasom nyomta, eltűnt. Nevetve öleltem meg bárkit, aki szembe jött.
**
*Barby*
- Ez az - bokszoltam a levegőbe. Mellettem Max, Mike, George, Joe és Felix is ujjongott. Mosolyogva figyeltem, ahogy ünnepelnek, és mennyire vidámak.
- Azért neked küldte a győztes gólt - jegyezte meg Mike. - Szerintem szeret.
- Most hagyj - ráztam a fejem, és tovább figyeltem a győzelemittas ünneplést. - Mi is ilyenek voltunk? - kérdeztem vigyorogva.
- Szerintem durvábbak - nevetett Joe.
Kiittam a boros poharam, majd újra megtöltöttem, és kényelmesen elfeküdtem a kanapén.
- Miért nem írsz neki pár sort? - kérdezte Max.
- Mit? - kérdeztem vissza. - Úgysem érdekli.
- Neked ajánlotta a gólját, és rajta van a csuklószorító is, amit tőled kapott! - akadt fenn Joe a dolgon.
Beharaptam a számat és előtúrtam a telefonom.
„ Köszönöm a gólt, és nagyon-nagyon gratulálok. Csodásan játszottál. B.”
Hajnali 3-ig a kanapén feküdtem, és a telefonom néztem, hátha hív, vagy legalább visszaír, de semmi.
Ott aludtam el Akirával a combomon, jó sok üres borosüveg között.
Reggel iszonyú másnaposan keltem. A telefonom még mindig nem jelzett semmit. Kikapcsoltam és az asztalra dobtam mérgemben.
Elmentem tusolni, majd beültem a TV elé, egy újabb üveg borral. Folyton megakadt a szemem a telefonon. Végül felvettem, visszakapcsoltam, de semmi.
- Nem érdekel - morogtam. - Biztos összeszedett valakit az ünneplés alatt. - Megint kikapcsoltam és visszadobtam az asztalra. 10 perc se telt el mikor újra bekapcsoltam. Még mindig semmi.
Bevonultam a szobámba és kirángattam a mezét a párnám alól, és bevágtam a sarokba. Bedőltem az ágyba, és az arcom a párnába temettem.
Pár perc után felnéztem a sarokban árválkodó mezre. Felsóhajtottam, oda mentem érte, és vele együtt dőltem be az ágyamba. Magamhoz öleltem és úgy aludtam el, egyik kézzel a mezt ölelve, másik kézzel a telefont szorongatva.
**
Az, hogy valaki hisztérikusan üti az ajtómat, egy nap alatt megszokott lett, ugyanis valaki nagyon be akart jönni csütörtökön. A hangból ítélve Sebastian volt a dörömbölő. Pár óra után untam meg a dolgot, és kinyitottam neki az ajtót.
- Végre - morogta, ahogy bejött és bevágta maga mögött az ajtót. - Mi van veled? Mi történt, hogy így magadba fordultál?
- Semmi - vetettem oda. Ledobtam magam a kanapéra és kinyitottam a vodkás üveget.
- Miért iszol vodkát? - faggatózott tovább.
- Mert a bor elfogyott - mondtam félvállról.
- Hány üveggel ittál meg? - érdeklődött.
- 5-6 - vontam meg a vállam. - És ha most megbocsájtasz, konzultálnom kell az üveg aljával - emeltem meg felé a vodkás üveget. Ki akarta venni a kezemből, de nem hagytam. Meghúztam az üveget, és csendben tűrtem, hogy végigmarja a torkom, és az égő, fájó gyomromat is még jobban felpiszkálja. A bortól olyan sok volt a savam, hogy iszonyúan fájt, és már a nyelőcsövem égette, de nem izgatott.
- Miért jó ez neked? - érdeklődött. Megvontam a vállam. - Tönkreteszed magad - papolt. Ismét megvontam a vállam. - Emlékeztetni szeretnélek egy olyan lányra, aki akkor is mosolyog, mikor összetörték a szívét.
- Én meg arra szeretnélek emlékeztetetni, hogy a világon minden mozgásban van. Én a lejtőn lefelé éppen. - Megint megvontam a vállam, és meghúztam újra az üveget.
- Hagyd abba az ivást! - szólt rám.
- Ne parancsolgass nekem - mondtam halkan.
- Úgy viselkedsz mint egy kiskölyök! - emelte meg kicsit a hangját. - Emeld fel a feneked, és rakd le azt az üveget!
- Tűnj a lakásomból - néztem rá. - Nekem ne parancsolgasson senki!
- Nem parancsolok, de hidd el, meg fogod te ezt még köszönni - harciaskodott.
- Én azt köszönném meg kurvára, ha eltűnnél innen, és végre békén hagynátok! - ordítottam már vele.
Jól a lelkébe tiportam, mert fogta magát és kiment, bevágva maga mögött a bejárati ajtót, de egy pillanat múlva visszajött.
- Mondd meg neki, hogy szereted, hiszen nincs mit veszítened, de mindig bánni fogod, ha nem teszed meg - mondtam rám nézve, majd távozott.
- Hagyjatok már békén! - ordítottam utána a kanapéról.
Néztem az ajtót, és vártam, hogy kinyílik, bejön rajta Sebastian és meg van minden bocsájtva, aztán Cristiano is besétál, megcsókol és többet nem enged el.
Az a fránya ajtó viszont nem nyílt ki, de valaki lent megnyomta a kapucsengőt. Felkaptam a hangra a fejem és odasiettem a kaputelefonhoz.
Félre értés ne essék: Réka nem tudott erről a részről, és szépen ráérzett a dologra. Nem tud annyira előre ő sem semmit.... =)
Lenne egy kérdésem hozzátok: Mi a véleményetek Cris és Barby párosáról? Összejönnek még vagy már nem? Seb érzésetek szerint kb mikor kerül képbe? Vagy már képben van?
