Kína - Török 3

Boldog születésnapot az én kedvenc fanfiction ÍRÓMnak! =) Móni Boldogot, és még boldogabbat! =)

Goof: Fúú bocsánat a csúszásért, de sok minden jött össze mindkettőnknek a hétre. Tudom nem kifogás.. =D

Lucy: Réka hibája, Réka sara, Virág már rég ideadta,Pákozdon lakom,gyertek bunyózni.:D

A lényeg: Ha épp érettségizel,akár emelt, akár közép szinten,akkor tűnés tanulni! :D Érettségi bukásért Gooff nem vállal felelősséget. :D Ha nincs előtted semmilyen jövőt formáló megmérettetés,akkor jó olvasást! Sok sikert kívánunk: Gooffy és Lucy

Arra ébredtem, hogy valaki a vállam rázza és pofozgat. De az igazi ébredést az okozta, hogy valaki nagyon hideget nyomott az arcomnak.

- Hagyj békén - motyogtam. - Aludni akarok.

- Nem alszol! - vágta rá. - Ébredj fel, ha tovább alszol,akkor lehet, hogy többet nem kelsz fel! - mondta idegesen.

Nem bírtam rendesen kinyitni a szemem, és a lábamon se bírtam megállni, mikor felrángatott az ágyról. Próbált sétáltatni, de én nem nagyon tudtam, hogyan kéne mozogni.

Segített leülni valahová a hideg kőre, és egy pillanatra csak a lábával támasztotta a hátam, hogy el ne dőljek, majd valamit a számhoz nyomott.

- Idd meg - jött a kérlelő, szelíd parancs.

- Nem vagyok jól - suttogtam nehezen. A világ nagyon forgott, és nem tudtam kinyitni a szemem rendesen, nem éreztem a végtagjaim rendesen. Teljesen zsibbadt voltam.

- Tudod, hogy hol vagy? - tette fel a kérdést.

- Nem - suttogtam.

- Pont azért kell meginnod - biztatott. Szétnyitottam az ajkaim, és éreztem, ahogy a langyos valami betölti a szám. Ki akartam köpni, de az állam felnyomta, hogy még véletlen se tehessem meg. Megnyomta az állam alatt és egyszerűen lefolyt a torkomon a langyos folyadék. Egyből bukfencezett egyet a gyomrom, és szörnyű hányingerem lett.

- Hányingerem van - suttogtam neki is, de nem érdekelte. Újra megdöntötte a poharat, ami a számnál volt, és megint tele lett. Ismét lenyelette velem, én pedig öklendezni kezdtem.

- Vegyél nagy levegőket - kaptam a szelíd utasítást. Nem értettem, ez mire jó, és mit csinál velem. Azt sem tudtam, ki az aki, ezt csinálja. Még azt se tudtam, hol vagyok.

Még kétszer elismételtette velem ezt az egészet, és utána picit előre döntött.

Éreztem az erős ujjakat az állkapcsom két oldalán és valamit, ahogy hozzáér az ajkaimhoz, majd lenyomja a nyelvem, és én visszaöklendeztem az összes megitatott, langyos valamit.

Éreztem az epét a számban, és attól még rosszabbul lettem. Ismét az ajkamhoz nyomta azt a valamit, és megint langyos folyadék került a számba, de most már hadakoztam lenne.

- Ne, ne, kérlek! - A gyomrom azt hittem távozni akart a számon át, és a fejem is kezdett egyre jobban hasogatni. Nem hatotta meg a könyörgésem, és az sem, hogy már fuldokoltam a fájdalomtól. Sokszor megismételtette velem az egészet, és a végére már iszonyatosan remegtem és fáztam. A kellemes meleg, ami addig körülvett, kezdett eltűnni, de a szemem továbbra sem bírtam fókuszálni vagy rendesen kinyitni. Éreztem, hogy leült közvetlen mögém, és szorosan átölel. Hagytam, hogy beburkoljon a meleg testével, mivel én annyira fáztam.

- Tegyél meg nekem egy szívességet kérlek - hallottam halkan. - Ne aludj el.

- Fázom, fáradt vagyok - suttogtam.

- Ígérem, hogy még ma alhatsz - válaszolta. - De nem most. De te is ígérd meg, hogy most nem alszol el.

- Próbálkozom - válaszoltam nehézkesen.

A forró kezét a homlokomra csúsztatta, és a fejfájásom pár perc múlva enyhülni kezdett, de még mindig remegtem, és még mindig fájt mindenem. Olyan volt, mintha az ő keze tartaná bent a koponyámban az agyam.

Küzdöttem az alvás ellen, de annyira remegtem, hogy ha egy- egy pillanatra el is aludtam, saját magam ébresztettem fel a remegéssel.

Nem tudom mennyit ültünk ott, de fokozatosan kezdett tisztulni a látásom, bár a fejem még mindig iszonyúan lüktetett és a gyomrom is még mindig ki akart mászni a torkomon át. Nehezen nyeltem egyet, és éreztem, mennyire száraz a torkom.

- Szomjas vagyok - suttogtam. Próbáltam koncentrálni, de még voltak vele gondjaim. Az ajkaimhoz illesztett egy poharat és bennem felrémlett a langyos folyadék, ami olyan háborút okozott a gyomromban, de szükségem volt a vízre. Belekortyoltam egy óvatosat, de egyből vissza is dobta a gyomrom. Eltűnt a kéz a homlokomról, és a hajam fogta hátra.

Elkaptam a nagy kezét és a homlokomra nyomtam, mert egyszerűen úgy éreztem, hogy kiesik az agyam a homlokomon át.

- Meg tudod mondani, hol vagy? - kérdezte nyugodt, aggódó hangon.

- A fürdőszobámban a földön - válaszoltam rekedten. Már be tudtam határolni magam a térben, bár az időt nem tudtam.

- Miért vettél be egyszerre három gyógyszert? Ha jól sejtem, vodkával együtt? - kérdezte halkan.

- Nem tudom - suttogtam. - Egyszerűen nem tudom. Nem gondolkodtam.

- Tisztában vagy vele, hogy majdnem meghaltál? - kérdezte továbbra is csendesen.

- Tényleg? - kérdeztem vissza döbbenten. Magam előtt bámultam a csempét. A kezem még mindig az ő kezén volt, és a homlokomhoz szorítottam. Már nem remegtem annyira.

- Mióta ülünk itt? - kérdeztem csendben.

- 4 órája - válaszolta.A hangja ismerős volt. Megnyugtatóan ismerős, de nem forgott az agyam, hogy felismerjem. Nem is próbálkoztam a felkeléssel, de megpróbáltam annyira elfordulni, hogy lássam az arcát, és ne a vécémmel nézzek farkasszemet.

- Köszönöm - mondtam neki, mikor már a szemébe tudtam valamennyire nézni. Ismertem, de nem bírtam felismerni.

Mikor egy enyhe mosolyra húzódtak az ajkai, csak akkor ugrott a helyére, ki ő.

- Nem akartam öngyilkos lenni - suttogtam neki. Azt akartam, hogy tudja.

- Sajnálom, hogy eddig hagytam jutni a dolgokat - válaszolta. - Jobban vagy? - kérdezte aggódva.

- Most már igen - bólintottam óvatosan. Egy pillanatra sem vettem le róla a szemem. Ittam be a látványát.

- Szeretlek, Cristiano - suttogtam neki.

- Én is szeretlek Barbara - mosolyodott el.

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem, megszakítva a csöndet.

- Hívtalak még húsvét előtt, beszélni akartam veled, és bocsánatot kérni, hogy nem vettem észre az sms-t. Nagyon lekötöttek a csapattársaim. Mikor hívtál, utána pedig nem vetted fel, bármennyiszer is próbáltam - magyarázta. - Végül felhívtam a csapatod, és ott mondták, hogy szabadságoltak a törökországi futamig. Megsúgta nekem az, akivel beszéltem, hogy nem voltál jó passzban, főleg az újságok láttán. Nem jöttem, mert azt hittem, tovább akarsz lépni.

- Mégis itt vagy - suttogtam.

- Féltem hátha bajod van, mivel a csapatod sem tudott rólad semmit. Másodszor is felhívtam őket, és akkor mondták, hogy valaki járt itt nálad, de ki voltál ütve és üres üvegek voltak körülötted. Azt mondták, sokat iszol. Úgy döntöttem eljövök, és véget vetek ennek a szünet dolognak. Csak szenvedtél, és így neked lett igazad. Az élet mindig megbosszulja. - Felsóhajtott és elhúzta a száját.

- Volt itt valaki, és nem is próbált meg felkelteni? - kérdeztem. - Egyáltalán hogy jöttél be?

- Nem volt bezárva az ajtó - magyarázta. - Nem tudom, ki volt itt, és mit próbált és mit nem.

- Honnan tudtad, hogy bevettem bármit is? - kérdeztem. Míg beszélt, én kezdtem teljesen megnyugodni a hangjától.

- Láttam a konyhapulton a fájdalomcsillapítót, a folyosó közepén eldobva a nyugtatót és az altatós dobozt, melletted a sok üres üveggel együtt. Mikor nem tudtalak felkelteni, nagyon hasonlított a helyet ahhoz, amit a bátyám művelt jó pár éve - mesélte.

- Hugo? - kérdeztem vissza. Bólintott.

- Mit szól hozzá a családod, hogy húsvétkor nem vagy velük? - kérdeztem. Az utolsó emlékem húsvét volt.

- Barby, azóta már jó pár nap eltelt - magyarázta.

Jó pár percig döbbenten ültem még mindig a földön.

- Milyen nap van? - kérdeztem halkan.

- Csütörtök - válaszolta.

Ránéztem, próbáltam keresni a hazugság jeleit az arcán.

- 5 nap kiesik - suttogtam.

- Ha körbenézek a lakásban, nem csodálkozom rajta - jegyezte meg.

- Azt hiszem, szeretnék tusolni - hagytam figyelmen kívül a megjegyzését.

- Segítsek? - kérdezte kedvesen.

- Abból szex lenne, és az még nekem nem menne - mosolyodtam el.

- Jó a mosolyod látni újra - viszonozta. - Ígérem, jó leszek. Na gyere.

Segített felkelni és vetkőzni is. Betámogatott a zuhany alá, és kipakolta a zsebeinek a tartalmát, hogy ha vizes is lesz, csak a ruhája legyen az. Jól esett a langyos víz alatt állni.

Cris mosolyogva mosta meg a hajam, én pedig tűrtem, hogy gondoskodjanak rólam.

Teljesen büszke voltam magamra, hogy ilyen állapotban, nyűgösen hagyom, hogy törődjenek velem.

- Azt hiszem rájöttem valami fontosra - motyogtam még mindig a víz alatt állva.

- Mégpedig? - kérdezte Cris.

- Hiába ad az élet szenvedést, jót is ad, és ha nem akarsz beleőrülni a rosszba, muszáj kihasználni a jó pillanatokat - magyaráztam. - És nem zárkózhatsz be, csak mert valaki összetört régen. Attól még nem biztos, hogy a következő is össze fog törni.

- Lehet engem pont te fogsz összetörni - jegyezte meg mosolyogva.

- És te ennek így örülsz? - akadt fenn a mosolyán.

- Igazából - gondolkodott el - örülök, mert az addig vezető úton velem leszel, és most már talán hagyod is, hogy szeresselek és kényeztesselek.

- Azért a kényeztetéshez lesz még pár szavam, de igyekszem! - bizonygattam. - De most leginkább egy nagy alvásra lenne szükségem.

- Még sok van a Török Nagydíjig, mikor kell dolgoznod? - faggatott.

- Csak előtte héten péntektől - válaszoltam. - Mert?

- Szeretném, ha addig hozzám költöznél - mosolygott. - Nekem meccseim és edzéseim vannak, de hozhatod nyugodtan Akirát, és Hugóval jól kijöttök.

- Ott van a családod, igaz? - kérdeztem.

- Igen, és látták mennyire nem voltam én sem jól - bólintott. - Tudják, hogy igazán szeretlek, és hidd el, rajtad is látszott és most is látszik nagyon a nyúzottság.

- Azt akarod mondani, hogy szenvednünk kellett hozzá pár hetet, hogy a családod elfogadjon? - kérdeztem.

- Eddig is elfogadtak. Inkább azt mondanám, hogy teszteltek - magyarázta.

- Na engem senki ne teszteljen! - morogtam. Cris kérlelően rám nézett, én pedig szemforgatva sóhajtottam.

- Sajnálom a pofont és amiket mondtam. Nagyon dühös voltam - néztem a szemébe.

- Én is sajnálok mindent - mosolygott rám. Elzártam a csapot, és hagytam, hogy először a testemre csavarjon egy törülközőt, majd a hajamra. Megálltam vele szemben és vettem egy mély levegőt.

- Szeretlek - suttogtam neki.

- Teljesen el vagyok kényeztetve ma - vigyorgott. - Én is szeretlek.

Egyetlen könnyed mozdulattal vett az ölébe, és vitt át a hálóba.

- Szóval? Eljössz hozzám? - kérdezte, míg segített áthúzni az ágyneműt, ugyanis én nem voltam hajlandó abba belefeküdni.

- Ha előtte teszünk egy kitérőt és találkozol valakivel, akkor igen - bólintottam. Érdeklődve nézett rám.

- Kire gondolsz? - kérdezett vissza.

- Anyámék itt vannak a hétvégéig - magyaráztam. - És Ani nagyon megszeretett.

- Akár el is hozhatod megint Madridba - mosolygott. - Tündéri az a kislány.

- Na azt kétlem, hogy el tudnánk vinni. Összevesztem anyámékkal, és nem is érdekel - vontam vállat. Nagyon erőtlen voltam és fáradt.

- De így velük is találkozom, nem? - faggatott.

- Ha nagyon-nagyon akarsz - morogtam. - De nem igazán örülök neki, mert kibírhatatlanok, és semmi kedvem hozzájuk. Petrát simán megkérem, hogy hozza le valahova Anit és ennyi.

- Erről te döntesz - vont vállat és végigfeküdt az ágyon. - Végigalusszuk a napot? - kérdezte vigyorogva.

- Kifejezetten örülnék neki - mosolyogtam vissza rá elég vérszegényen.

Befeküdt a vékony takaróm alá és Akira egyből felugrott az ágyra.

- Félek, kutyus, ezt Crisnél abban a nagy villában nem csinálhatod, szóval aludj lent - fogtam meg a nyakörvét.

- Miért ne tehetné meg? - kérdezte Cris értetlenkedve.

- Cristiano, neked selyem ágyneműd van! - világosítottam fel. - Nem nagyon díjaznád szerintem, ha tönkremenne.

- Ne légy már ilyen - húzott le az ágyra nevetve. Akira bánatosan nézett rám az ágy mellől. - Gyere, Akira - ütögette meg Cris az ágyat. A kutya egyből felugrott és kényelmesen elhelyezkedett. - Majd nem selymet húzunk fel, hanem valami mást. De a selymet sem félteném, bármikor veszek helyette másikat.

- Na jó, túl tökéletes vagy! - akartam felkelni. Elkapta a kezem és visszahúzott nevetve. Megfogtam a kispárnám és fejbe vágtam vele. - Nem a médiának tetszelegsz, hanem nekem! Most már tényleg ne játszd meg magad. Nem riadok vissza! Senki sem ennyire tökéletes!

- Már kezded is? - nézett rám felvont szemöldökkel.

- Kezdem, mert nem őszinték a szavaid és a mozdulataid. Mellettem nem kell színjátékot játszanod. - Az ágy közepén ültem, míg Akira az ágy végében feküdt Cris pedig a saját oldalán. Felkaptam a kispárnát, amivel az előbb fejbe vágtam, és az arcába nyomta. Még így is hallottam a tehetetlen ordítását.

- Kiakasztottalak? - kérdeztem kíváncsian.

- Igen - szusszantotta. Levettem a kispárnát a fejéről, és a sajátom alá gyűrtem, mikor végigterültem mellette.

- Helyes - vigyorogtam rá. - Látod, ez máris emberi volt.

- Mosolyogj csak, a második legjobb, amit a száddal csinálni tudsz - vigyorgott rám, enyhe perverz beütéssel.

- Ne, fáradt vagyok, ne kóstolgass! - szóltam rá. A fejem még mindig hasogatott, és még szédültem is picit.

- Három szó van, amit a srácok utálnak. A Ne és a Hagyd abba. Kivéve ha összerakod őket - nevetett. - Ma estére még biztonságban vagy. De tudd, nagyon ki vagyok éhezve - vigyorgott.

- Remélem a családod nem veszi zokon, ha bezárkózunk jó pár órára - sóhajtottam. Már sok van a számlámon, úgy éreztem. Nem kéne még egy tétel.

- Portugáliában vannak vasárnapig - vigyorgott kajánul.

Az oldalamra fordultam és a kezét a derekamra húztam.

- Aludjunk - közöltem vele. Nevetve dőlt mellém és szorosan átölelt.

A csütörtökről viszont beugrott valami.

- Cris, tegnap volt a BL meccsetek a Barcával! Hogy ment? - fordultam felé. A szeméből eltűnt az öröm.

- 2-0-ra kikaptunk - válaszolta. - Ismét 10 emberrel fejeztük be, és nem volt jogos a piros lap. Mou-t is kiintették pirossal, és Ramos sem játszhat a visszavágón - magyarázta kedvtelenül.

- Sajnálom - bújtam hozzá. Nem mondott semmit, csak a hajammal játszott.

Elég gyorsan sikerült elaludnom.