Török- Spanyol 1

Hatalmas köszönet illeti Rékát, aki iszonyú nagy türelemmel fordul az irányomba, és eltűri a firkászi hisztijeimet! =)
A fejezet végén pedig vár rátok egy kérdés ;)

Reggel nagyon zaklatottan és fáradtan ébredtem. Egyedül feküdtem a hatalmas franciaágyban és egy pillanatra pánikba estem, hogy Cris teljesen magamra hagyott, de kint meghallottam Akira ugatását az udvarról, így már nem is voltam annyira egyedül. Fáradtan keltem fel, és a fürdőben belenéztem a tükörbe.

A hajam teljesen kócos volt, és nagyon bután elfeküdtem. A vízálló sminkem még a futamról bírta a strapát, bár az arcomon nyomot hagyott a párna, és a szemem alatt enyhe karikák voltak.

Letusoltam, és magamra rángattam egy szabadidőgatyát, és kiszedtem egy ujjatlan trikót Cris szekrényéből. Kicsit kihúztam a szemem, és összefogtam a vizes hajam. Nem voltam még mindig teljesen vállalható állapotban, de azért már kinéztem valahogy.

Kiléptem a hálószobából, és a kicsi Cris a másik szobában rákezdett a reggeli sírására. Egyből odavettem az irányt, és kiszedtem a kiságyából.

- Jó reggelt, fiatalúr – mosolyogtam rá. Hatalmas babamosollyal viszonozta a gyér próbálkozásom.

Valamit gügyögött, de még ha értelmes is volt, biztos nem angolul tette, így nem tudtam, mit szeretne. Mikor az ajtó felé kezdett nyújtózkodni akkor értettem meg, hogy ki szeretne menni a szobájából. A kezemben a Törpével mentem ki először a nappaliba, de ott senki nem volt. Átmentem a konyhába, de csak egy cetli volt a pulton meg a gáz mellett pár fazék.

„ Anyát és a többieket megkértem, hogy látogassanak haza Portugáliába pár napra. Anya főzött neked, mielőtt elindultak volna. A fiam itt marad velünk, talán segít neked helyrejönni! =) Egy körül érkezem. CR”

Ránéztem az órára, és fél 12 volt.

- Apád egyedül hagyott velem – néztem a vidám kisfiúra. – De azért látom a Mami rendbe rakott, mielőtt itt hagyott volna – néztem végig a kisfiún. Kantáros gatya volt rajta meg egy zöld póló. Még zokni is volt a lábán.

- Gyere, megnézzük Akirát – indultam kifelé. Reméltem legalább negyedét érti abból, amit mondok neki. Fogalmam sem volt, mennyit értenek a gyerekek. Azt se tudtam, mikor tanulnak meg járni vagy beszélni.

Igazából azt sem tudtam, hogy ez a picúr tud-e járni már. Bizonytalanul láttam már lépkedni, de az nem ugyanaz. Szerintem legalábbis.

Kimentem a kiskölyökkel a kezemben a kertbe, ahol Akira egyből odafutott hozzánk, és körbeszaglászott, hogy a hideg orrát utána a kezemnek nyomja.

- Jobb helyed van itt, mint abban a pici lakásban, igaz? – kérdeztem tőle szomorkásan. – Míg Cris megengedi, hogy itt legyél, maradhatsz, nem zárlak vissza oda – simiztem meg a fejét. Leguggoltam hozzá, és a pici Cristiano addig ficánkolt, míg le nem tettem. Belekapaszkodott a combomba és úgy álldogált. Egy idő után pedig a popsijára huppant rá.

Talán fél órája lehettünk kint, mikor megszólalt a kapucsengő. Akira egyből odarohant. Felvettem a kissrácot, és előre sétáltam.

Csak egy fehér Audit láttam. Nem Cris volt, ez már biztos.

Mire a kapuhoz értem, kinyílt a kocsi ajtaja, és én megtorpantam. A gyomrom bukfencezett egyet.

- Hola – jött oda a kapuhoz a kocsi tulajdonosa. – Te vagy Barby, ugye? – kérdezte, nem teljesen helyes angollal, de legalább tudott mondani valamit. Az első, ami a fejemen átfutott, hogy hozzám beszél.

Csak bólintani voltam képes. Cris fia bizonyára egyből megismerte az apukája csapattársát, így nyújtózkodni kezdett felé.

- Cristiano itthon van már? – próbálkozott tovább az angollal, és mosolyogva várta, hogy szóhoz tudjak jutni a saját megdöbbenésem után.

Nyeltem egyet, és vettem egy mély levegőt.

- Még nincs itthon, úgy tudtam, edzésen van. – Most esett le, hogy ha ő itt van, akkor Crisnek is végeznie kellett volna.

- Esetleg nem tudod mikor ér vissza? – kérdezte mosolyogva.

- Esetleg tudom – tértem végre észhez. – Azt írta nekem cetlin, hogy egy körül ér haza.

- Esetleg megvárhatom bent? – kérdezte. Elvigyorodtam.

- Esetleg – bólintottam. – Kinyitom a kaput. De be kell hozzá mennem, mert a kódot nem tudom – magyaráztam. Bólintott és visszaszállt a kocsijába. Bementem a házba, és beengedtem a kapun. Behajtott oldalra a kocsimegállóra, és befelé indult.

- Öcskös, felfogod, hogy Iker Casillas van itt, és nekem remegnek a lábaim picit? – kérdeztem a kisfiútól, aki édesen vigyorgott rám. – Nem, te nem osztod a dolgot – morogtam. A tegnapi bajaimat teljesen el is felejtettem.

Ahhoz képest, hogy mennyire remegett a térdem, remekül elbeszélgettem Ikerrel,bár sokszor nem értettük, mit mond a másik, ilyenkor viszont jókat nevettünk.

Mikor hallottam, hogy egy kocsi gördül be a ház mellé, és pár perc után Cris jött be, elé siettem, hogy szóljak neki, hogy itt a csapattársa, de az arcán lévő hatalmas mosolyból tudtam, hogy tisztában van a vendég jelenlétével. Csak utána esett le, hogy bizonyára látta a kocsit, és felismerte.

Kaptam egy röpke csókot, és bement kezet fogni a csapatkapitánnyal. Egyből spanyolul kezdtek el beszélni, amiből egy szót sem értettem, és ha kezdőként tudnék is valamit a nyelvből, nem értettem volna, annyira hadartak.

Inkább átmentem a konyhába a kisfiúval, és kerestem neki a hűtőben valami ennivalót.

**

A hét egy része már a hátunk mögött volt, és jól éreztem magam Crisnél.

Szerdán éppen pihentem délután Cris mellkasán, mikor megszólalt a telefonom.

- A Red Bull gyárból keresnek – nézett rá a kijelzőre Cris. Kivettem a kezéből a telefont, és felvettem.

- Barbara – szóltam bele, mivel nem tudtam, melyik részlegről hívnak.

- Üdv, Christian Horner vagyok. – Meglepetten pislogtam párat.

- Miben segíthetek, Főnök? – ültem fel az ágyon. Cris érdeklődve nézett rám.

- A hétvégén az A1-Ringen lesz show, és ezzel akarjuk a helyet újra fellendíteni, meg a Forma 1-be is újra bevonni – magyarázta. – Régi kocsik, rallye autók, sportkocsik, motorok. Minden emberünkre szükség lenne, aki elérhető, és ért a kocsikhoz vagy a motorokhoz. Olyanok kellenek, akik a Forma 1-en túl látnak, és más szinteken is képzettek, és rugalmasak.

- Értem – fűztem hozzá. Már tudtam, mit akar, de megvártam míg kimondja. Nagyon izgatott lettem egyből. Cris egyre érdeklődőbb arcot vágott, és már velem szemben ült.

- Benjamin véleményét is kikértem az ő keze alá tartozó szerelőkről, és szeretnélek meghívni erre a rendezvényre. Helmut Marko, Adrian Newey , Sebastian és én is részt veszünk, mint pilóták – magyarázta. – Azt szeretném, ha olyan emberek néznék át a kocsit, amibe beülünk, akikben bízhatok. – Egyből rá akartam vágni, hogy ott leszek, de Crisnek azt ígértem, hogy csak vasárnap hajnalban hagyom magára.

- De ha mindenki megy, kik maradnak a gyárban? – kérdeztem.

- Igen, itt van az első bökkenő – ismerte be. – Még a hétvége előtt össze kéne menetre készen pakolni, és csak utána indulni Ausztriába, hogy onnan egyből Barcelona legyen a cél az ott dolgozóknak.

- Tehát már holnap be kéne menni? – kérdeztem és közben Crist néztem.

- Holnap még nem szükséges. Benjamin úgy számolta, hogyha minden utazó szerelő is bejön, akkor pénteken reggel elég felvenni a műszakot – magyarázta tovább.

Crisre néztem. Picit oldalra döntötte a fejét, úgy várta a válaszom.

- Egyből választ kell, hogy adjak? – kérdeztem végül a csapatfőnöktől.

- Természetesen elég ha még a mai nap folyamán döntesz – nyugtatott meg. – Benjaminnak vagy nekem egy sms is elég, hogy számíthatunk-e rád.

- Rendben, még ma jelentkezem – nyugtáztam. Elköszöntünk és kinyomtam a telefont.

- Miről is van szó? – kérdezte mosolyogva a portugál. Látta mennyire feldobódtam.

- Az A1-ring Ausztriában bemutatót szervez, illetve ha jól sejtem, sokkal inkább a Red Bull szervezi, hogy legyen hazai futama majd 1-2 év múlva a Forma 1-ben – kezdtem el magyarázni. – Régi Forma 1-es autók, sportkocsik, rallye autók, motorok… Minden lesz ott. Menni kéne a boxba, mint ellenőrző és javító. Négyen is indulnak a csapatunkból. Ezért örülne a csapatfőnök, ha mi lennénk ott.

- És mi tartott vissza, hogy egyből rávágd az igent? – kérdezte vigyorogva. Szerintem nagyon gyerekes arcot vághattam.

- Igazából te – vallottam be. – Azt mondtam, itt leszek a hétvégi meccseden is. Ez lesz az utolsó meccsetek a bajnokságban – tártam szét a kezem.

- Emiatt ne aggódj – vont vállat. – Ma eldől, hogy lehetünk-e még bajnokok vagy sem. Igazán fontos csak akkor lesz az a meccs. De ha fontos lesz bajnokság szempontjából, sajnálnám, ha nem vagy ott.

- Megvárom az eredményt, és ha még van esélyetek, nem megyek sehova – döntöttem. Próbáltam már nem önző lenni és csak magamra gondolni.

- Ezt viszont nem hagyhatom – rázta a fejét.

- Csakhogy nem kérdeztelek téged róla – vigyorodtam el.

Reméltem, hogy erősködik, hogy hívjam vissza a gyárat és mindenképpen menjek, de csak megcsókolt és hálásan nézett rám. Tényleg fontos volt neki, hogy ott legyek.

Az esti meccset kint néztük a családdal a nappaliban. Úgy izgulta mindenki végig, mintha a Real maga játszott volna. Csak mosolyogtam, és mélyen hallgattam. Pontosan tudtam, mit éreznek, hiszen tavaly én magam is átéltem ezt az érzést. Mikor te mindent megteszel, és már nem rajtad múlik a dolog. Csak a szerencséért imádkozhatsz.

Nekünk tavaly volt szerencsénk, idén a Realnak nem. Cris csalódottan és nagyon idegesen vetette bele magát a fotelbe, ami előtt végig állt, és ordibált. Oda mentem hozzá és az ölébe ültem. Szorosan hozzábújtam, és próbáltam egy kicsit megvigasztalni.

- Sajnálom – suttogtam neki. – Jövőre úgy elpáholjátok a Barcát, hogy a világ is csak pislog majd.

- Ez most nem segít – morogta.

- Tudom, hogy most nem – bólintottam. – Remek csapatotok van, és nagyon jó edzőtök. Már összeszoktatok. Jövőre meglesz.

- Francot se tudsz te erről – morogta.

Felkeltem az öléből és elmentem letusolni. Tudtam, hogy ideges, és azért mondja, azért is tartottam meg magamnak a véleményem erről. Meg nem volt kedvem vitázni a családja előtt. De mikor bejött utánam a fürdőjébe, nem bírtam tovább.

- 2009-ben remek volt a csapat. Nagyon összedolgoztunk. Éjjel nappal dolgoztunk a kocsin, és ezt értsd szó szerint. Péntekről szombatra az évad közepétől egyszer sem aludtunk, mert inkább még kétszer szétszedtük a kocsit és átnéztük. Végül bajnok lett egy olyan csapat, akik múlt évben még sereghajtók voltak, csak eladták az egészet. Minden erőnkkel küzdöttünk, és a végsőkig küzdöttünk és harcoltunk. Mégsem lettünk bajnokok – mondtam szomorúan. – A hibák miatt, amiket elkövettünk az évben. – Láttam, hogy közbe akar szólni, de nem hagytam. – 2010-ben megint rosszul indult a szezon, de úgy álltunk oda, hogy megmutatjuk mindenkinek. Az előző évet tanulópénznek vettük. Ahogy haladtunk előre, egyre kevesebb ember bízott abban, hogy mi bajnokok lehetünk, de mi bíztunk. Év végén csütörtöktől vasárnapig nem aludt a csapat, mert mindig volt valami munka. Háborúban álltunk a Red Bullon belül a másik csapattal. Nem volt meg az egység, semmi! Brazíliában a Red Bull mégis bajnok lett! Nem ünnepelhettünk sokat, mert jött a végjátszma. Az utolsó futam. Nem hittek bennünk, mi indultunk a legkisebb eséllyel. Azon a hétvégén senki nem beszélt senkivel. – Furcsa volt visszagondolni a néma csendre – Tabu téma volt szinte minden, amiről beszélni szoktunk. És a végén mégis mi lettünk az egyéni és a csapat VB-k is. Ezt az évet pedig csodásan kezdtük. Van önbizalmunk már.

- Ne haragudj, hogy azt mondtam – nézett rám elveszetten. – De én nem bírok veszteni.

- Én sem bírok veszteni, de muszáj tovább lépni, és várni, hogy jövőre megmutasd, tanultál a hibákból – kiléptem a zuhany alól és megöleltem. – Tiétek a Királyi Kupa. Ti vagytok a Királyi Gárda!

- De a BL-t és a Bajnokit elbuktuk – morgolódott.

- Ha megnyugtat, a BL meccsen most még én is az MU-nak fogok drukkolni – mosolyogtam rá. Tudta, hogy a csapat ezért szétszedne, ha ezt tudnák, mert ott mindenki nagyon Arsenal és Chelsea fanatikus. Picit elmosolyodott.

Tisztában voltam vele, hogy nem volt sokkal jobban, de legalább megpróbáltam. Majd a csapatban közösen túllépnek ezen.

- Itt maradjak a hétvégére? – kérdeztem tőle. Imádkoztam, hogy azt mondja, ne maradjak. Menni szerettem volna, nagyon!

- Menj – erőltetett egy mosolyt az arcára. – Érezd magad jól.

Így gyorsan írtam egy sms-t Bennek, és mikor másnap este felszálltam a repülőre, bűntudatom volt, hogy itt hagyom, mégis mentem.

Mindenem volt az autósport és vártam, hogy újra lássam Sebastiant, bár még mindig nem tudtam, mi van igazából.

Mikor Angliában leszállt a gépem, már nem is tűnt olyan jó ötletnek, hiszen pont előle menekültem Crishez. Mégis bementem a gyárba.

Ott tudtam meg, hogy Sebastiannal maximum majd Ausztriában találkozom csak.

Élveztem a srácok hülyeségeit és próbáltam semmire sem gondolni, csak a marhaságokra és a munkára összpontosítani.

**

A hétvége folyamán teljesen kikapcsoltam magam. Az volt a feladtunk, hogy felkészítsük a kocsit arra, hogy a pilóták tudják használni.

Nagyon sokat szórakoztunk, és elég sok hülyeségben benne volt Sebastian is. Így került Horner bukója alá egy gumi pók, vagy a szemtelen pilótánk cipőjébe műanyag egér.

Kint volt Fabian is, Sebastian kisöccse, aki még a bátyjánál is több őrületben volt benne. Bár a bátyus egy idő után megunta, hogy az öccsével rendeztetjük el, hogy őt valahogy átverjük, így Fabian elég gyorsan Norbert felügyelete alá került.

Nap végén Sebastian odaállt elém, és a kölyökvigyorával kezdett bele a mondanivalójába.

- Adok bukót, ha elvihetlek egy körre. – A körülöttünk állókból kitört a nevetés. Elvigyorodtam.

- Drágám, veled bármikor elmegyek egy körre – válaszoltam kétértelműen vissza.

- Csak Ronaldo meg ne tudja – vigyorgott Mike.

- Mike, ne legyél ennyire szexmániás, mi csak arról beszélünk, hogy a pályán körbevihetem-e – szidta meg vigyorogva Sebastian Mike-ot.

A fejembe akarta húzni a bukóját, de nem hagytam.

- Nem vagyok egy félős nő – vettem ki a kezéből a bukót és leraktam a pultra. – Gyere inkább és mutasd meg, mennyire vagy gyors.

- Lehet tényleg szexmániás vagyok, de ti nagyon kétértelműen beszéltek – fűzte hozzá Mike. Elnevettem magam.

- Ebből szex lesz – kommentálta George is. Nevetve ültem be a sportkocsiba, és szépen becsatoltam magam.

Ahogy beült Sebastian, szinte egyből indultunk is.

- Remélem nem fogsz nekem itt sikítozni – piszkált.

- Szerinted ha be merek állni a Red Bull elé, akkor mekkora félelemérzet lehet bennem? – néztem rá.

- Nem sok – értett egyet. Ahogy kiértünk a boxból rátaposott a gázra, és éreztem, ahogy a tüdőm picit összenyomja a sebesség. Élveztem, ahogy nagyon nagy sebességgel vesszük a kanyarokat, és vicces volt, ahogy néha megdobta a kocsit a rázókő.

Ahogy lent a pályán végeztünk, megkezdődött a buli, amiről nem is tudtam, de végigtomboltuk az éjszakát. Kicsit úgy éreztem magam, mint az első pár versenyem után.

Milyen kép alakult ki bennetek Barbyról? ( Belsőleg gondolom leginkább)