Téli Tesztek 5

Szép lassan ébredtem fel. A zene még mindig a dobhártyámban dobogott, és a torkom még mindig kaparta a cigifüst és a fülledt levegő, ami a szórakozóhelyen volt. Iszonyúan hasogatott és zsongott a fejem. Minden végtagom el volt gémberedve és semmi erő nem volt bennük. Óvatosan nyitottam ki a szemem, és egy magas plafont pillantottam meg. Már annyira meglepő se volt, hogy fogalmam se volt, hol vagyok.

Elnéztem két oldalra. Egy hatalmas franciaágyon feküdtem, egy robosztus hálószobában. Az én egész kis lakásom volt ekkora alapjaiban. Méregdrága bútorok és a legfinomabb anyagú takaró fedte a testem. Egy már tuti volt, egy kőgazdag valakinek az ágyában feküdtem. Elnéztem a lassan szuszogó takarókupac felé. Csak az illető térde volt kint a takaró alól, mert a feje a sok kispárna között volt. A keze pedig a hasamon pihent. Belestem a takaró alá. Teljesen meztelen voltam a finom anyag alatt. Ez azért biztossá teszi az éjszakai eseményeket.

Leszedtem óvatosan magamról az idegen kezet és felültem az ágyban. A ruháim szanaszét voltak a szobába. Kicsit szédültem ültömben, de muszáj volt megkockáztatnom egy felkelést, mert nagyon feszített már a hólyagom. Óvatosan keltem fel, részben, hogy ne essek össze, vagy hányjam le a gyönyörű puha szőnyeget, részben pedig, hogy a ház tulaját fel ne keltsem.

A szobából három ajtó nyílt. Kinyitottam az egyiket és egy hosszú folyosót láttam. Halkan visszacsuktam. Találomra kinyitottam még egyet, és meglepve láttam a teli gardróbot. Nem néztem körbe, egyből kitártam a harmadik ajtót. Szerencsére ez rejtette a fürdőt. Hatalmas volt ez is, mint a hálószoba, és nagyon puccos. A tükröt messzire kerültem, mert borzalmasan festhettem. Gyorsan elvégeztem a dolgom és végül mégiscsak tükörbe néztem. A sminkem lefolyt, a hajam egy merő kóc. A mellem felett nem sokkal egy szép kis lila folt.

Morogtam egy sort, majd halkan kimentem. Úgy akartam lelépni, hogy ne keljen fel az éjszakai partnerem, akiről semmit nem tudtam. Annyira emlékeztem, hogy táncoltam nagyban, mikor valaki hátulról hozzám simult, aztán már csak a csókcsatára emlékeztem, amit folytattunk.

- Ha egy spanyol híresség, felakasztom magam. - morogtam nagyon halkan a bugyimat keresve. Mivel sehol nem találtam, inkább mentem a gyors lelépésre, mint a keresésre. Felvettem a melltartóm, a gatyám és a pólóm. A pulcsim óvatosan kihúztam a takaró alól, mivel onnan kandikált ki. Mikor éppen a pulcsim cipzárját húztam fel halkan, elkezdett mocorogni a takarócsomó. Megmerevedtem. Nem akartam tudni, ki az, nem akartam beszélgetni, találkozni vele. Átfordult a másik oldalára, és a lábát lelógatta a hatalmas ágyról. Jót mosolyogtam a dolgon, mivel én is hasonlóan alszom. Odaosontam az ajtóhoz, és még egyszer végignéztem a szobán. A táskám valószínűleg valahol máshol lesz. Megakadt a szemem az éjszakai pajtásomon, aki totálisan elterült már az ágyon.

Halkan becsuktam az ajtót és tanácstalanul néztem körbe a folyosón.

Fogalmam sem volt, merre kéne mennem.

Legnagyobb pechemre pont csengettek mikor tanácstalanul forgolódtam, hogy merre menjek. Egyből megindultam a hang irányába, bár ez azt is jelentette, hogy valakivel majd összefutok az ajtóba. Végül megtaláltam a bejáratot, ami mellett ott hevert a táskám. Felvettem a dzsekim a földről és gyorsan belebújtam. A frufrum az arcomba kotortam és elfordítottam először a kulcsot a zárba majd lenyomtam a kilincset és kitártam az ajtót.
- Óóó. - hallottam meg egy meglepett hangot. Fellestem a srácra, aki az ajtóban állt. Ismerős volt, de vagy a borzalmas memóriámnak hála, vagy a másnaposságnak, de nem tudtam beazonosítani. Valamit mondott spanyolul, de nem értettem.

- Őőőőő… - toporogtam. Ha nem lépek le, hamar megjelenik a házigazda is. Vigyorogva lépett arrébb, hogy elférjek mellette. Biccentettem neki.

- Köszönöm. - szóltam még oda.

- Szép napot. - mondta borzalmas spanyol akcentussal. Egy vérszegény mosolyt villantottam rá, és sietősen távoztam. A kapuban hívtam fel Maxot.

Felolvastam neki a kapun álló utca nevet.

- Te Madrid legdrágább környékén vagy! - mondta döbbenten. - Kinek a házában kötöttél ki?

- Nem akarom tudni, gyere értem, könyörgöm gyorsan - morogtam. Összehúztam magamon a vékony kabátom. Így délelőtt kicsit hűvös volt. Szép lassan sétáltam az utcában, várva, hogy Max megérkezzen. Közben a tegnap estéből villantak fel képek a fejemben, amiket próbáltam kiűzni.

Igéző barna szemek. Huncut mosoly. Kidolgozott test…

Megráztam a fejem. Nem akartam emlékezni. Soha nem szerettem tudni, ki volt az éjszakai kalandom.

Mióta olyan rondán váltunk el Vele, nem is akartam egy pasit sem tovább megtartani, mint pár óra. Csak miatta féltem Spanyolországba jönni. Nem akartam vele még egyszer összefutni. Soha többet.

Egy méreg drága kocsi ment el mellettem. Nem is figyeltem volna fel rá, ha nem áll meg és kezd el tolatni. Reméltem, hogy csak a paranoiám miatt éreztem úgy, hogy miattam tolatott vissza.

Legnagyobb sajnálatomra kinyílt a vezető oldali ajtó mikor oda értem az autó mellé. Egyből felismertem a srácot éjszakáról. Rákönyökölt a kocsi tetejére és elvigyorodott.

- A pasik szoktak lelépni csak úgy - jegyezte meg. Enyhe akcentus vegyült az angoljába.

- Ha a pasiknak lehet, akkor a nőknek is - vontam vállat és tovább sétáltam.

- Szóval lekoptatsz - nevetett. - Furcsa, általában én szoktam a nőket lekoptatni.

- Gyors a felfogásod - vetettem oda.

- Szóval lázadsz az ellen, amit a pasiknak lehet, a nőket meg lenézik érte. - összegezte.

- Ne csinálj úgy, mintha ismernél, csak mert láttál meztelenül - fordultam felé.

- Akkor hagyd, hogy megismerjelek - sármosan mosolygott. Egy pillanatra elgyengültem, de ismertem már ezeket a húzásokat. - Ad meg a számod, és találkozhatnák valamikor.

- Nem a környéken élek. Még csak nem is az országban - hangsúlyoztam. - A számom pedig nem publikus. Egy éjszaka. Dolgozd fel.

- Simán feldolgoznám, ha nem lennél ennyire elérhetetlen - szólt utánam. - Ez egészen felizgat - öntudatlanul is megnyalta picit a száját.

- Dolgom van. - fordultam felé nevetve. - Nyomozz utánam, ha tetszik. Ha egy héten belül meg lesz a számom, hívj fel! - kacsintottam rá.

- De még a teljes neved se tudom! - kiabált utánam mivel már jóval előrébb sétáltam.

- Magánügy. Én se tudom a te neved! - nevettem rá. Volt valami a srácba, ami nagyon megfogott. Ismerős volt átkozottul, de persze ilyenkor nem esik soha le, hogy honnan.

Jövő héten Jerezben lesz a teszt. Ha addig megtalál, akkor nem fogom visszautasítani ebben biztos voltam. Első osztályú pasi volt. Kínosan tökéletesnek tűnt. Meg akartam fejteni a hibáit.

A méregdrága Audi elhúzott mellettem, a vezetője pedig még kiintett nekem. Úgy tűnt nagyon sietős lett neki.

**

Éppen az ebédszünetet töltöttük a büfében, mikor az egyik sajtós kiscsaj lihegve rohant be.

- Robert Kubica baleset szenvedett! - zihált. Néma csend lett a teremben és minden fej felé fordult. - A legfrissebb jelentések szerint Robert Kubica kar, csukló és combcsonttörést szenvedett. - magyarázta tovább. - Olasz Rallyn vett részt, és nekivágódott a falnak. Az állapota az értesülések szerint válságos. - Döbbent csend volt percekig a büfébe. Robert az életéért küzd.

- Lehet amputálni kell a lábát. - fejezte be fehérre vált arccal a csaj.

Egyből megindult a hatalmas hangzavar. Én csak ültem döbbenten és néztem magam elé. Álmok, és akár egy élet mehet ma tönkre.

Lehunytam a szemem. Soha nem voltam vallásos, de most elrebegtem egy imát Robertért. Még túl elevenen élt benne Massa balesete is.

Felkeltem az asztaltól és lassan felsétáltam a galériára, a legfelső emeletre.

- Az ebédszünet fél 3-ig tart ma - hallottam meg a hangos bemondót. A Renault kicsit a testvér csapatunk volt a motor miatt.

Egy kezet éreztem a vállamon, ahogy gondolatok nélkül álltam a galérián. Hátranéztem a vállam fölött és Sebastian állt mögöttem.

- Mi van ha.. - kezdett bele, de leintettem.

- Nincs, mi van ha. Nem lesz baja. - Szomorú volt és aggódott, ez jól látszott rajta. Megszorítottam a kezét, mire egy vérszegény mosolyt erőltetett egy pillanatra az arcára.

- Optimistának kell lenni - néztem rá komolyan. - Nem lesz baja. Sok borsot fog még az orrunk alá törni - pár pillanatig csak nézett a tengerkék szemeivel, végül bólintott.

- Nem lesz baja - a hangjában még volt némi bizonytalanság, de az arcán ez nem látszott.

- Tudni lehet infókat a balesetéről? - kérdeztem. Megrázta a fejét.

Fél 3-ig a galérián álltunk, és vártuk, hátha jön valami hír. Pár pletyka keringett, de ezeknek soha nem hittem.

- Vissza kell mennem dolgozni. - megsimogattam Sebastian vállát és lefelé indultam.

- Megyek veled. - lejött velem a szerelőgödörbe, és felült az egyik elválasztó falra, ami derék magasságba volt.

Lent a szerelőtársak mindenféléről beszéltek, csak Robertről nem. Néha lejött Gina, aki az egyik szerelőnknek volt a jegyese, hogy elmondja az aktuális híreket, de semmi több.

Sebastian egész nap ott volt velünk. Azt mondta, most nem tudna szimulátorozni. Edzeni pedig nem akar, mert akkor mindenről lemaradna.

Már az utolsó alkatrészeket pakoltuk össze mikor Gina jött és egy apró mosoly volt az arcán.

- Stabil - mosolygott. - Nem kellett amputálni semmijét. Egy évet ki kell hagynia, de rendben lesz. - Mindenki fellélegzett. Én is megnyugodtam, bár igazán nem voltam ideges, mert tudtam, hogy nem lesz baja. Ennyi imát csak meghallgatnak ott fent.

Felmentem átöltözni, elbúcsúztam és haza indultam.

Mire hazaértem, már náthásan szipogtam és a fejem is zsongott. Szinte egyből bedőltem az ágyba.

**

Borzalmas volt az ébredés. A mellkasom feszített, a fejem zsongott és forgott a szoba. Folyton köhögnöm kellett, amitől még jobban fájt a mellkasom és a torkom. Megpróbáltam felkelni, de alig volt erőm.

Oda nyúltam a telefonomért, és pötyögtem Bennek egy SMS-t.

„ Beteg vagyok. Nagyon rosszul érzem magam… Nem tudok bemenni. Barby”

Visszadőltem az ágyba és magamra húztam a takarómat. Egyből vissza is aludtam. Kicsivel később a csengőre ébredtem. Nagy nehézkesen kicsoszogtam és ajtót nyitottam a zargatónak. Ben aggódó arccal mért végig.

- Tényleg elég szarul lehetsz - jegyezte meg. - Hoztam levest, meg gyógyszert.

- Köszönöm - erőltettem az arcomra nehezen egy mosolyt. A hangom eltorzult a náthától, és a torkomat fojtogató köhögéstől. Ben még egy kicsit maradt, majd magamra hagyott, hogy pihenjek. Felmentett a munka alól egészen a tesztig. Magamba erőltettem a meleg levest és visszafeküdtem aludni.

**

Este folyamán valaki szinte rám akarta törni az ajtót, annyira ütötte. Morcosan és nagyon fáradtan sántikáltam ki, hogy leosszam.

- A te érdekedben remélem, hogy marhaság, amit hallottam, és voltál orvosnál! - Sebastian beviharzott mellettem és úgy nézett ki, mint egy dühödt ovis.

- Na ide figyelj Sebastian Vettel - kezdtem bele, de alig volt hangom. - Vegyél vissza a fenyegetőzésből, mert szájba talállak vágni! - iszonyú gyengének éreztem magam, de az, hogy csak így beviharzik, felnyomta bennem a pumpát.

- Menj orvoshoz! - Akaratoskodott.

- Holnapra kutya bajom se lesz! - vetettem oda és kinyitottam a hűtőt, hogy igyak pár korty tejet.

- A hangod gyenge és rekedt. - oda lépett hozzám és a homlokomra nyomta a kezét. - A lázad tuti magas. Gyerünk, öltözz, viszlek orvoshoz.

- Még mit nem! - morogtam halkan. Többre nem futotta hangaszín terén. - Hagyj békén. Pár nap pihenés és a tesztre már nem lesz bajom.

- Szó sem lehet róla! - nem kiabált, de nagyon nyomatékosan próbált beszélni. - Itthon maradsz és pihensz! Most pedig megyünk orvoshoz! - az agyvizem fél perc alatt forrt fel teljesen.

- Nem vagy se az apám, se senkim, hogy megmondd, mit csinálhatok és mit nem! - ordítottam volna, ha tudok. Egyet elértem, a hangom szinte teljesen elment.

- A barátod vagyok - nézett rám.

- Te a csapat pilótája vagy - sziszegtem. - Én pedig egy nyamvadt szerelő. Te vagy a sztár, mindenki neked akar jót! Ha neked jó és megy, akkor nekünk is jó, mert akkor versenyeket nyersz. - Iszonyú dühös voltam. Részben ezért költöztem el otthonról. Utáltam, ha megparancsolják, mit csináljak. A munkában ez persze más volt, de ott sem parancsoltak.

- Szóval a jó pofizás csak annak szólt, hogy pilóta vagyok. - A hangja megtört volt. Az agyam még mindig 120 fokon forrt.

- Nem vagyok egy elcseszett kurva, hogy mindenkivel kikezdjek! - akartam ordítani, de csak suttogásra futotta.

- Ilyet nem mondtam - rázta a fejét döbbenten.

- Senki rongya nem vagyok, hogy parancsolgasson nekem - folytattam. - Senkié! Még a nagy Sebastian Vettelé sem!

- De én.. - dadogott, de én már túlságosan belelovaltam magam.

- Velem soha többé nem játszik senki sem! Nem vagyok egy bábú! - éreztem, ahogy a könnyek lecsordulnak az arcomon. Sebastian közelebb lépett, de ellöktem. Magához akart vonni, de kikerültem. - Menj innen - suttogtam neki. Nem mozdult. - Tűnj már innen! - ordítottam, ahogy csak tudtam. Döbbenten hátrált el az ajtóig.

- Mi lesz már!? - a könnyeim már patakként folytak az arcomon. Azt hiszem most lett sok. - Menj! - intettem az ajtó felé. Kinyitotta és egy utolsó fájdalmas pillantás után kilépett és becsukta maga mögött.

Zokogva rogytam a padlóra. A tüdőm majd kiszakadt a köhögéstől, a torkom és a fejem iszonyúan fájt. Hisztérikusan zokogtam. Nem bírtam tovább kontrollálni.

Fogalmam sem volt, meddig ültem összetörve a padlón, de egyszer csak nyílt az ajtó és valaki bejött. Nem érdekelt. Semmi nem érdekelt. A könny függönyön át láttam, hogy letérdel elém.

- Barbara - szólított meg óvatosan Max. Még keservesebben szakadt fel a mellkasomból a zokogás. Ő hívott mindig így. Imádta mondogatni. Enyhe spanyol akcentussal egzotikusnak hatott az egyszerű nevem.

- Nem kapok levegőt - ziháltam. Tényleg légszomjjal küzdöttem.

- Próbálj megnyugodni - kérlelt. - Pánikrohamod van. Barby, próbálj megnyugodni. - Az ölébe vont és ringatni kezdett, simogatta a hátam. Egyetlen egyszer volt eddig pánikrohamom. Csak egyvalaki tudott akkor megnyugtatni, de ő már nem volt velem. Már más kezét fogja és másnak suttogja a szeretleket.

Éreztem, hogy így szép lassan meg fogok fulladni. Nem érdekelt. Soha nem voltam öngyilkos hajlamokkal rendelkező, de most nem érdekelt, ha megfulladok.

Imádkoztam az eszméletvesztésért, de nem jött. Hallottam, hogy Max beszél hozzám, de nem értettem a szavakat.

A mosolya, a szemei, a hangja, az illata. Fizikai fájdalom volt már a hiánya. Csak az ordított a fejemben, hogy már nem szeret. Soha sem szeretett. Soha.

Az időérzékem elhagyott. Elfogytak a könnyeim. Hangom már régóta nem volt, hogy kiáltsak, így csak némán ziháltam. Max vállába kapaszkodtam még mindig görcsösen. A pólója tiszta víz volt. Szédültem a kimerültségtől.

- Vége van - suttogta Max megkönnyebbülten. - Már jól lesz. - Volt valaki rajtunk kívül a szobában. Felnéztem és próbáltam fókuszálni. Sebastian Max mögött ült. Velem szemben. Az arca fáradságot és fájdalmat tükrözött. Olyan volt, mint egy nyitott könyv.

Elhúzódtam Maxtól és próbáltam megtörölni rendesen az arcom. Mindkét karom véres volt. Döbbenten néztem végig magamon.

- A saját kezed marcangoltad. - magyarázta Sebastian. A sebek húzódására még meg se rándult az arcom. Mintha üres lennék. Nagyon fáradt voltam.

- Sajnálom, hogy ezt az egészet elindítottam. - hajtotta le a fejét a német pilóta.

- Saját magának generálta. - nézett rá Max. - Fél szeretni. - Nem szóltam közbe. Csak ültem a földön és a padlót néztem. - Nem mer szeretni senkit sem. Fél, hogy megint jön az önelvesztés, a fulladás. - Láttam a szemem sarkából, hogy Max felém néz. - És ő sem szeretett, csak kívánt téged. Mohón. Önzőn. Nem tudtatok egymással mit kezdeni. - ránéztem a szavai hallatán. Tudtam, hogy igaza van. Mégis fájt. - Persze nem is csoda... Tele vagy sok évszázados, gyógyulatlan sebekkel. Túl fájdalmas lenne neked az igazi odaadás. Túl veszélyes. Életveszélyes.
- Már nem ilyen vagyok - suttogtam. Tényleg nem maradt semmi hangom.
- De igen! Sajnos igen. Tele vagy drótakadállyal. Véded magad, szögesdrótokkal. - Dühösen megrázta a fejét. - Nálad még egy futó szeretkezés sem szimpla örömtörténet, hanem élet-halál kaland. Pokoljárás... - remegve néztem rá. Ismert. Túl jól kiismert, túl mélyen. - Jéggé fagyott tűz lángol benned.

- Ki tört így össze? - kérdezte halkan Sebastian, engem nézve. - És miért? Mikor? Hogyan? - a hangja védelmező volt.

- Tavaly - suttogtam. - Egy röpke kalandnak indult. De nagyon hasonló egyéniségek vagyunk. Nem bírtuk egymás elnyomni. Nem bírtunk betelni egymással. Három hónapig voltunk együtt - tettem hozzá fájdalmasan. - A szenvedély kötött össze minket. Én beleszerettem, ő pedig továbbállt.

- Ki volt az? - a hangja dühös volt. Nem rám. Hanem arra, aki ezt tette velem.

- Egy spanyol. - lenéztem a padlóra. - Egy híres spanyol.

- De ki? - akaratoskodott.

- Miért olyan fontos az a név? - Tártam szét a kezem.

- Ha nem akarod, nem kell elmondanod - rázta a fejét. - Érdekel, ki képes így elbánni veled. - a kék szemekbe néztem. Bíztatás és düh volt bennük. Mély levegőt vettem, próbáltam elszánni magam, hogy kimondtam a nevét. Úgy tűnt nehezebb, mint hittem. Hiszen mindig azokban csalódunk a legnagyobbat, akiket a legjobban szeretünk! Mert naivul azt hisszük, hogy ők is így éreznek irántunk.