Monaco- Kanada 1

 Előre is elnézést kérek az esetleges helyesírási hibák miatt. Mondtam Gooffnak, hogy újítson be egy normál bétát,mert a régi kicsit meglazult a viszontagságos időjárás miatt,de nem teszi,mert lüke és ragaszkodó. Pedig  "Ez nem jó hozzállás. Sok jó csapat ment már tönkre úgy,hogy csak a régi arcokat vagy a barátokat játszatta." (ha már Harry Potter :D). De mivel Gooff stílusa mindenféle hibák ellenére is döngöl, ezért szeretettel küldi nektek a frisst,és jó olvasást kíván. Még valami: próbáljátok meg nem a bulvár- Crist látni a történetben! Higgyétek el,sokkal szimpatikusabb lesz akkor. :) Üdv: a konfliktusos

Fáradtan becsoszogtam a napsütötte villa kapuján, és a bőröndöm húztam magam után. Ahogy beléptem a hatalmas házba, elengedtem a gurulós bőrönd fülét, és belestem a nappaliba. Cris éppen TV-t nézett.

- Hahó! – indultam meg fel. Hátranézett a válla fölött, majd bámulta tovább a TV-t.

- Sikerült elszakadnod attól a német kölyöktől? – kérdezte epésen. Mögé léptem és meg akartam simogatni a vállát, de nem hagyta.

- Miről beszélsz? – kérdeztem vissza. Nem viccelt. Felkelt és az arcán két dolog keveredett: düh és fájdalom. – Mi a baj?

- Az a bajom, hogy az én barátnőm vagy, mégis futsz egy 23 éves kölyök után! – emelte meg egyből a hangját.

- Azért vagy ideges, mert nem jöttem haza, mikor megcsípte a kezem az a rohadt méhecske? – találgattam. Nem akartam belemenni a sebastianos témába.

- Olyan nehezedre esett volna legalább hívni? – ordibált. Nagyon utáltam, ha ordítanak velem.

- Ne ordibálj – figyelmeztettem. Próbáltam nyugodt maradni.

- Ez az én házam, akkor ordibálok, amikor csak jól esik! – kelt ki még jobban magából. – Veled egyszerűen még kompromisszumot se lehet kötni! Mész a fejed után, és arra nem gondolsz, hogy az, aki melletted van, mit el nem tűr és el nem szenved!

- Mégis mi a bajod konkrétan? – kérdeztem vissza. Legszívesebben ordítottam volna én is.

- Az, hogy egy számító dög az összes nő, és a hátam mögött teszed te is a szépet másoknak ugyanúgy, mint a többi! – Már centikről ordibált az arcomba. Elborult az agyam.

- Nem teszem senkinek sem a szépet a hátad mögött, és ne hasonlítgass a kurváidhoz! – köptem a szavakat az arcába.

- Épp olyan vagy, mint ők! – dühöngött.

- Te meg egy idegbeteg hülye vagy, ha nem jöttél még rá, hogy velük ellentétben én nem a nevedre és a pénzedre hajtok! – ordítottam már én is, ahogy tudtam.

- Igazad van, te arra hajtasz, hogy kikészüljek idegileg! – vágott vissza. – Sikerült! – dühöngve trappolt el mellettem és pár pillanat múlva bevágta maga mögött a bejárati ajtót. A garázsba felhúzott az egyik kocsi motorja, és mire kiértem a ház elé, már ráfordult az útra, és már nem is láttam.

Dühöngve mentem vissza a házba a cuccaimért. Csak akkor hallottam meg a keserves sírást a villa hátsó részéből.

Odasiettem a gyerekszobához ahol a kiságyban állt Cris baba, és bömbölt, ahogy csak tudott. Kivettem gyorsan.

- Semmi baj – simogattam a hátát. – Apád nem normális, de majd estére hazaér, és nagyon fogja bánni – bíztattam inkább magam, mint szegény kisgyereket.

Ahogy nekem sikerült lenyugodnom nagyjából, úgy a vállamba görcsösen kapaszkodó kisfiú is kezdett csitulni.

A nagy barna szemei körül piros volt a sírástól, és még maszatos volt az arca a könnyektől.

- Nem egy jó dolog, mikor apu kiabál, igaz? – kérdeztem sóhajtva. – Tudom milyen érzés.

- Senki más nincs itthon rajtunk kívül?- tettem fel a költői kérdést a Törpének, akivel végig jártam már a teljes villát.

Leültem a trófeaterem padlójára és hagytam, hogy nagy szemekkel nézze a csillogó kupákat és díjakat. 

Mikor az ajtó felé kezdett totyogni lassan utána sétáltam, nehogy baja legyen, aztán még azért is én legyek okolva.

Kifele menet próbáltam Crist hívni, de nem vette fel.

- Próbálj minimális koszt összeszedni – szóltam rá a kisfiúra, mikor mentünk az udvarra. Akira boldogan játszott a kiskölyökkel, míg én leültem egy kicsit. Hullafáradt voltam.

Arról nem is beszélve, hogy a húgom még el-el pesztrálom, vele legalább egy nyelvet beszélünk és nagyobb is már.

De Cris fia szinte meg se szólal, amit mond, azt meg nem értem. Nem voltam az a nagy „anya típus”. Tudtam, hogy rázogatni kell, ha sír, meg beszélni hozzájuk. Túl sokat nem tudtam a gyerekekről.

- Hol a francba lehet Cris? – morogtam, miközben a kiskölyköt figyeltem. Láthatóan imádták egymást Akirával.

Már sötétedett, mikor a kissrác oda- négykézlábazott hozzám és a combomba kapaszkodva felállt, hogy felkéretőzzön az ölembe.

- Remélem nagyon álmos vagy már, vagy apád perceken belül megérkezik, mert nem vagyok jó altatásban – magyaráztam. Felkeltem a kisfiúval a kezembe, és egyből a vállamra hajtotta a fejét.

Bevittem a fürdőszobába, engedtem vizet és leszedtem róla a ruháit.

- Sikíts, ha forró – figyelmeztettem. – Úgyse érted mit magyarázok. Mindegy – ráztam meg a fejem. Ahogy beleérintettem a lábát a vízbe, nevetve kezdte el rugdalózni. Tiszta víz lettem fél perc alatt.

- Ennyi víz nem is volt abban a kádban! – nevettem el magam. Hagytam kicsit játszani valami számomra nem ismert mesefigurával, majd jól megtöröltem, hogy sehol ne maradjon vizes.

- Elpáholjuk apádat azért, mert annyi apai érzés se szorult belé, hogy te is itt vagy, és estére legalább haza kéne találnia – magyaráztam mosolyogva a kisfiúnak. Közben ráadtam egy pizsamának tűnő, rugdalózószerű valamit, és bele akartam rakni a kiságyba, de ahogy leraktam, sírni kezdett.

- Jaj, mi van már? – fakadtam ki. – Aludj, kérlek! Fáradt vagyok! – hisztiztem picit. Hulla fáradt voltam, hiszen a futam után egyből mentem Angliába, mert Max megkért, hogy álljak be helyette kipakolni a kamionokból. Két napja nem igazán aludtam, elég morcos voltam.

Felvettem a kiságyból, és egyből a könyvespolc felé nyújtózkodott. Odavittem, és a kis ügyetlen kezeivel próbált kiszedni egyet. Kihúztam a többi közül és megnéztem a címlapját.

- Te szórakozol velem – néztem az édesen mosolygó kölyökre. Egy spanyol vagy portugál nyelvű mesekönyvet akart velem felolvastatni. Még mindig nem tudtam a két nyelvet megkülönböztetni, nemhogy olvasni.

- Én ezt nem tudom felolvasni neked- tettem vissza. Egyből lefelé görbült a szája. Leültem a hintaszékbe, és lökni kezdtem magunkat. Mindenfélét dúdoltam, csak aludjon el. Eleinte nézelődött, meg a számat és a torkom tapizta, meg valamit magyarázott baba nyelven, végül lassan leragadtak a szemei.

Óvatosan felkeltem és beleraktam a kiságyba. Ráterítettem a takaróját, és bekapcsoltam a babafigyelőt a kis éjjeliszekrényen. A másik felét pedig zsebre vágtam.

Hallottam, hogy valami dübörögve közeledik az utcában, így kimentem a kapuhoz, de nem Cris volt. Ramos fordult be a háza elé, csak mikor meglátott, akkor fékezett le, és egyből kiszállt.

- Hát te? – kérdezte meglepve.

- Nem tudod hol van Ronaldo? – kérdeztem vissza.

- Tegnap láttam utoljára – rázta a fejét. – Miért?

- Nem fontos – vontam vállat. A babafigyelőből eltorzulva, de gyereksírás hallatszódott, illetve engem szólogatott a kisfiú. – Mennem kell.

- Nincs itthon Cris? – kérdezte gyorsan Ramos.

- Nincs, már délben elhúzott – válaszoltam gyorsan.

- Szólj át nyugodtan, ha kell segítség – mosolygott rám.

- Talán elbírok mindennel – biccentettem azért hálásan. Intettem neki és besiettem.

A Törpi a kiságyban állt a rácsba kapaszkodva, és kétségbeesetten kiabált utánam, és gondolom Cris után.

- Itt vagyok,, Manó – vettem ki egyből. – Gyere aludj velem, ebben a nagy házban én is félek egyedül.

Átvittem a hálóba, és leraktam a hatalmas ágyra.

Szomorúan nézett körbe, és valamit próbált nekem elmondani. Nem tudtam mit szeretne.

Próbaképpen találomra odaadtam neki Cris egyik pulcsiját az ágy végében lévő kanapéról. Magához ölelte és hanyatt dőlt. Hiányzott neki az apukája. Szomorúan másztam oda mellé, és megint dúdolni kezdtem, és a haját simogattam. Cris gyorsan elalszik így, és szerencsére ezt a fia is örökölte.

Elmentem gyorsan tusolni, majd odafeküdtem a kisfiú mellé. Álmában odabújt hozzám, és megkapaszkodott a pólómban.

**

Azt hittem, és reméltem is, hogy reggelre Cris megérkezik, de nem így volt. Csak délután állt meg a királykék Audi az udvarban, de akkor már az anyukájával együtt érkezett.

Egyből megölelt és a fülembe suttogott.

- Ne haragudj, hogy azokat mondtam és azért se, hogy eltűntem. Muszáj volt lehiggadnom. Mindent elmesélek, ígérem! – hadarta el. Adott egy puszit, és elvette a fiát tőlem, hogy a kissrácnak is lenyomjon egy nagy puszit.

Úgy tűnt nagyon nem akarja, hogy az anyukája megtudja, hogy csak simán lelépett.

Mint kiderült, Cris csatlakozik a portugál válogatotthoz, így hazautazik jó időre. Végül is meggyőzött, hogy menjek én is velük. Nem voltam még kiengesztelve a hisztije miatt, de annyi mindent el kellett nekem néznie egy időben, hogy most próbáltam túllépni ezen.

Legalább menekülhettem Spanyolországból. Nem akartam Danin gondolkodni, se azon, amit mondott, mikor találkoztam vele.

**

Ahogy közelebb értünk a kijárathoz, már látszott mennyi fotós és újságíró van kint. Úgy tűnik megkapták az infót, hogy ezzel a géppel jövünk.

Cris odajött mellém, és kivette a kezemből a fiát.

- Menj, ülj be a kocsiba – mosolygott rám. – Ha kérdeznek, inkább ne is válaszolj.

- Nem fogok, hidd el – adtam neki egy puszit, odamentem Dolores mellé.

- Menjek előre? – kérdeztem tőle. Azért nekem már van tapasztalatom a tömeggel. Hálásan mosolygott rám. Felvettem a napszemüvegem, mély levegőt vettem és kiléptem a biztonságot nyújtó épületből.

Gépek százai kattogtak, és ha nincs rajtam a napszemüveg, biztos, hogy megvakulok. Rengetegen ott voltak. Fotósok, Cris rajongói. Mindenki ordibált, kérdéseket hallottam és sikítozást. Kinyitottam a ránk váró kocsi ajtaját,beültem és egyből a másik oldalra csúsztam át. Dolores előre ült be egyből.

A kocsiból láttam, ahogy Cris a fiát magához ölelve jön át a tömegen. Nem okozott neki jókedvet ez a sok ember. A rajongókkal még nem lett volna baja, ebben biztos voltam. A kisfiát a kezembe adta és beült mellém a kocsiba. 

- Gyere, bújjunk el – mondtam a kisfiúnak, és a pulcsim, amit eddig a kezembe szorongattam a gyerekre terítettem.

Csak nagyon lassan tudtunk elindulni, mivel nem nagyon akartak elhúzni a kocsi elől. A sofőr dudálni kezdett a kisfiú a kezemben pedig megijedt és nekiállt sírni.

- Hééé – simogattam a hátát. – Törpi, vigyázunk rád! Ne sírj – Ringatni kezdtem és reméltem, hogy megnyugszik. Cris megfogta az apró kezét és a kézfejét simogatta. Hatott a nyugtatás, mert elcsendesedett és az apja után kezdett szipogni.

Még mindig nem tudtam, hogy érti-e, amit angolul mondok neki, vagy csak maga a beszéd nyugtatja sokszor meg, mivel ha megszólal apró könnyű szavakkal, akkor az portugál. De már tudtam legalább, mikor kit hív.

Cris nem vette át tőlem, csak adott az arcára egy puszit és a saját fejére is ráhúzta a pulcsit. Hallottam, ahogy portugálul beszél, de nem értettem. Valami vicceset mondhatott vagy csinálhatott, mert kacagni kezdett a Törpe a kezemben.

Mikor kiértünk a  reptér közeléből, lehúztam a két fiúról a pulcsim és láttam, ahogy Cris a fia arcát simogatja a mutatóujjával és közben vágja neki az arcokat. Ezen nevetett a fia.

- Bolond – nevettem el én is magam. Dolores hátrafordult és ő is mosolygott rajtuk egy sort.

- Babiiii! – nézett rám a nagy barna szemeivel a kicsi és belekapaszkodott a hajamba. – Cuuuppp!  - tartotta az arcát, hogy adjak neki puszit. Mosolyogva nyomtam egy nagy puszit a puha pofijára.

- Tudod te már most is, hogy mitől döglik a légy – nevettem. Cris mellettem elvigyorodott. 

**

Aggódtam, hogy nem fogom jól érezni magam Madeirán, de kellemesen csalódtam. Crist mindenhol istenként tisztelték, és felnéztek rá, de nem zaklatták.

Érkezés utáni nap elvitt abba a faluba, ahol felnőtt, és furcsán jó volt látni az arcát, és hallgatni a sztorikat, amiket mesélt.

A nap végén pedig az apukája sírjához is kivitt.

Nem akartam elrontani a jókedvét, de nagyon kíváncsi voltam, és hagytam, hogy járjon a szám.

- Emlékszel mit mondott neked utoljára és te mit mondtál neki? – kérdeztem.

- Sok szerencsét kívánt a válogatott meccshez. Én pedig azt mondtam, hogy ha hazaérek, megünnepeljük a győzelmet egy grillezéssel. – Picit elmosolyodott, de a vonásaiban látszott, mennyire rossz neki ennyi év után is, hogy már nincs vele.

- Én nem emlékszem mit mondtam utoljára a nagybátyámnak, vagy ő mit mondott – sóhajtottam. – Talán anya miatt veszekedtünk. Már nem tudom. De én nem láttam, mikor már beteg volt. Nem is tudtam róla. Talán ő maga sem tudta, mennyire komoly dolgot hord magában. Aztán megtörtént. Ott voltál. Hallottad, mikor hívtak.

- Én láttam, ahogy egyre betegebb – mondta szomorúan. – De rengeteget nevetett.Emlékszem mennyire dühös voltam, hogy nem tudok rajta segíteni. Volt pénzem, de semmit nem ért.

Nem mondtam semmit sem. Erre nem lehet mit mondani. Jó pár percig hagytam, hogy a sírt nézve teljesen máshol járjon, majd elengedtem a kezét, és adtam egy puszit a vállára.

- A kocsiban megvárlak. Törpe már biztos felébredt – magyaráztam. A kisfiára Hugo vigyázott, míg bejöttünk. Cris nem szerette volna, ha a fia temetőkbe mászkál. A papáját ismerte képekről, videókról, és sok-sok meséből.

Beültem a gyerekülés mellé, és óvatosan adtam neki egy puszit. Még aludt, nagyon elfáradt a sétálásban.

- Menj nyugodtan be, Hugo – néztem a férfira, aki a temetőt nézte. – Már itt vagyok, vigyázok rá.

Bólintott és kiszállt a kocsiból. Az ajtó csukódására nyitotta ki a szemét a fiatalabb Ronaldo.

- Babi – mosolygott rám. Valamit portugálul beszélt, de a minimális szóismertem nem volt elég hozzá, hogy értsem, pláne hogy még nagyon baba nyelven beszélt.  Azért mosolyogtam rá, és bólogattam. Nagyon komolyan magyarázott valamit.

Ugrottam egyet, mikor nyílt a kocsiajtó, és Cris bedobta magát a fia másik oldalára.

- Mi van Törpe? – kérdezte a fiától. Jobb kedve volt, ahogy a fia a közelébe került. Ez valami nagyon szülős dolog lehet.

Szombatig velük voltam Madeirán, de utána vissza kellett már repülnöm Angliába, mert a héten Max helyett is dolgoznom kellett.

Szombaton és vasárnap kora reggeltől késő estig melóztam, és az a 6 óra, amiket tudtam aludni sem volt elég a kipihenésre. Hétfőn reggel pedig már repültünk Kanadába. Végigaludtam az egész utat, ami nem meglepő dupla műszakos hétvége után.

Egészen addig még Madeirán voltak a gondolataim, míg meg nem érkeztünk a pályára kedden reggel. Onnantól kezdve csak a Forma 1 és a következő győzelem reménye volt előttem.