Kanada 1

*dobpergés* Ééés íme a friss! Bocsi a várakozásért, és remélem élvezni fogjátok! Én imádtam,mert aahh...*.* (a konfliktusos)

*???*

Egész megbeszélés alatt a német pilótát figyeltem. Valami baja volt.

Amint többen is távoztak a szobából, odamentem hozzá.

- Mi baja a regnáló Bajnoknak? – kérdeztem tőle mosolyogva.

- A nők – morogta. Felkelt és ott akart hagyni.

- A barátnőd? – mentem utána.

- Hagyj békén, Lia – intett le.

- Nem hagylak! – vágtam rá. – Jövőre a versenymérnököd leszek, lehet, hogy még azelőtt. Ne zárkózz el előlem.

- Te is csak kelted itt a feszültséget! – vágta a fejemhez. Ideges volt. – Míg Barby nem fogad el, a szerelők nem fognak rád hallgatni. És Barby egyenesen utál.

- Nem érdekel, hogy ki utál és ki nem – álltam meg az összekötő folyosón. – Nem azon múlik a munkavégzés, hogy szeretnek-e. Tiszteljenek és kész.

- A tiszteletet errefelé ki kell érdemelni – magyarázta. – Még én se tisztellek, hogy bíznám rád az életem?

- Kötelességed a versenymérnökre hallgatni! – emeltem fel a fejem.

- Nem – vágta rá. – Nem vagyok kötelezve arra, hogy azt tegyem amit mondasz. Te vagy értem, nem pedig én teérted!

Döbbenten néztem utána. Nem így ismertem meg a médiából Sebastian Vettelt.

- Ne álmodj tiszteletről, ha még Sebastian is így beszél veled – hallottam egy kárörvendő hangot magam mögött. Sebastian sajtósa sétált el mellettem.

- Egy senki vagy a szerelők és a pilóta támogatása nélkül – magyarázta. – Hiába tisztelnek a mérnökök. Mindennek a pilóta és a szerelői a mozgatórugója. Higgy nekem, be kell vágódni az egyszem nőnél köztük. Ő lenne az első, aki nem szép szájat és nagy melleket lát csak benned, meg azt, hogyan dönthet meg.

- Tehát pajtikoljak egy olyan emberrel, aki megismerni sem akar, csak azért, hogy mások végig hallgassanak? – kérdeztem vissza.

- Nem kell pajtikolni – fordult vissza. – Nem barátkozni járunk a futamokra. Elég, ha eléred, hogy a szerelők ne utáljanak és tartsanak többre, mint egy ágybetétet.

- És mégis ezt hogy csináljam? – akadtam ki.

- Te vagy a versenymérnök. Ennél nagyobb dologból is ki kell tudnod mászni – vont vállat és otthagyott.

Átmentem én is a boxba. Seb és Barby a pultnak dőlve beszélgettek. Messziről ki lehetett szúrni, hogy a nő többet érez a pilóta iránt, mint barátság.

**

A héten próbáltam a mérnökökkel szólt érteni, de az lett mindig belőle, hogy bevágtam a mérnöki részleg ajtaját, és dühöngve sétáltam egy kört a pályán, vagy bezárkóztam.

Egyszerűen nem értettük meg egymást.

Pénteken éppen idegesen siettem át a boxon, mikor láttam, hogy Sebastian a pulton üldögél.

- Én leszek a versenymérnököd, és elvárom tőled, hogy 100% felett teljesíts, ahogy én is teszem – trappoltam oda elé. – Nem kívánságműsor ez, hanem Forma 1. Érthető voltam?

- Gondolom – vont vállat. Nem volt vitázós kedvében. Meglepve biccentettem egyet és fordultam meg. Guill ott állt mögöttem.

- Ha dacol, akkor olyan, mint a szerelői. Ezt átvette tőlük – mosolygott a versenymérnök. –Ilyenkor hagyni kell őket.

- Én megvívok minden a csatát, ha kell – morogtam oda és átmentem Hornerhez.

Az ebédszünet alatt is ott maradtam a pitwallon, és néztem ahogy a szerelők dolgoznak. Meg akartam magamnak nyerni minden ott dolgozó bizalmát. Még nem tudtam, hogy sikerülhetne. Horner csak sok sikert kívánt nekem, de ötleteket nem igazán adott. Azt mondogatja folyamatosan mindenki, hogy ha nem tudom őket az oldalamra állítani, akkor nem jó helyen vagyok.

Az ebédszünet vége felé átsétáltam a boxba és leültem a plexi elé, ahol talán nem leszek útban.

- Mit csinálsz itt? – kérdezett rá Ben. Elmosolyodtam, és próbáltam nem nevetni. Olajos volt a füle.

- Keresed a hibát a munkánkban? – vágta oda Mike. Ő volt az egyik, aki Barbyval fúj nagyon egy követ.

- Nem értek a munkátokhoz – néztem rá. – Nem tudnám egyikőtök munkáját sem megcsinálni. Csak ide ültem.

- És miért üldögélsz itt? – kérdezte Max felpillantva.

- Hol máshol legyek? – kérdeztem vissza. Próbáltam úgy forgatni mindent, hogy én nyerjek. Gyűlöltem veszteni, nem is nagyon ment.

- Mondjuk az ebédlőben – vágta rá Joe.

- Ha ti itt vagytok, és nem esztek, akkor én sem – vontam vállat.

- Jó húzás – jegyezte meg Barby. – Éhezem, mert ti is éheztek. Ez rohadt nagy hülyeség.

- Nem éhezem – mosolyogtam rá. – Figyellek titeket, hogy mennyire egy csapatként mozogtok már. Nekem is meg kell bennetek bízni, nem csak nektek bennem. Annyi a különbség, hogy én adok nektek esélyt, hogy megszerezzétek a bizalmam.

Faarcot vágtam, pedig szívesen vigyorogtam volna. Nyertem. Láttam Barbara arcán, hogy erre nem tud mit mondani. Tényleg nem adott esélyt.

- Menj enni – intett az ajtó felé. – Hozhatsz nekünk is – tette hozzá halkan, már a kocsira figyelve. Átmentem a motorhome- ba, és bent a belső étkezőben már ott volt 5-6 tálca, tele szendviccsel.

- Hát ez? – néztem a felszolgálónőre, aki éppen az egyik asztalt törölte le.

- Azokat a szerelőbrigádnak csináltuk – mosolygott. – De nem jöttek- vont vállat. Közben megszólalt a csengő, ami a második szabadedzést jelezte. Felemeltem az egyik tálcát, de a csaj kivette a kezemből.

- Nem lesz idejük enni már. Ne húzd vele az agyukat, hogy kirakod oda. Az FIA egyébként sem díjazná – rázta a fejét.

- Mennyi müzliszeletet pakoltatok be? – kérdeztem. Tudtam, hogy van jó pár, mert én azt eszem csak a futamhéten, és Horner már hozatott ide ki is nekem.

- 3-4 dobozzal van még – válaszolta.

- Kihoznál kérlek 2-3 dobozzal? – néztem rá kérlelően. Bólintott és már el is tűnt a raktárajtó mögött.

Kivittem a szerelőkben a dobozokat.

- Ez jó pár óráig éhség ellen – tettem le a 3 dobozt. – Gyorsan meg tudjátok enni, de teltségérzetet ad, bár nem igazán táplál – magyaráztam.

- Az FIA nem díjazná – mondta Max rám pillantva.

- Az FIA szabályzatban van az is, hogy minden csapat köteles háromszori étkezést biztosítani minden dolgozójának – válaszoltam. Elismerően nézett rám. Már biztos voltam, hogy a szerelőket megnyertem magamnak.

Este, mikor a hálórészek felé indultam, Barby jött velem szembe. Éppen telefonált. Simán elengedhette volna a tusoló lengőajtaját, hogy arcon csapjon, de lábbal kitámasztotta és beljebb húzódott, hogy elférjek én is.

Mosolyogva bólintottam neki. Visszabiccentett, és fél kézzel vetkőzni kezdett, míg hallgatta, ahogy valaki magyaráz neki a telefonba. Néha közbeszúrt egy-egy szót, amivel jelezte, hogy figyel, bár a lábára bambult.

Beálltam a zuhany alá, és már a hajam mostam, mikor valaki elrántotta a zuhanyfüggönyt.

- Nem leszünk legjobb barinők, és álmodni se merj róla, hogy elmegyek veled vásárolni – hadarta nekem Barbara. – Ugyanúgy utállak és piszkálni is foglak.

- Nem szeretek vásárolni, és nem is vártam, hogy ne piszkálj. Szeretem a kicsinyes csatározásokat – vigyorogtam rá.

- Utállak – rántotta vissza a függönyt, de vigyorgott – És hízz meg! Hordj zsák ruhákat. A srácok nagyon rád kattantak.

- Menyasszony vagyok – kiabáltam vissza neki. – Nyugodtan híreszteld el –tettem hozzá.

- El is fogom. Meg azt is, hogy nem is vagy tökéletes – vágott vissza.

- Mire gondolsz? – néztem végig magamon.

- Műmelleid vannak – nevetett gonoszan.

- Én is voltam tini – vontam vállat. Tényleg nem voltak a melleim igaziak. Szinte teljesen lapos voltam a műtét előtt. Az első fizetésemből csináltattam meg őket.

- Kivel beszéltél telefonon? Nem úgy tűnt, mintha nagyon érdekelne mit mond – jegyeztem meg.

- Semmi közöd hozzá – válaszolta idegesen.

- A pilótánkra viszont úgy nézel, mint aki mindjárt lerángatja róla a ruhát – cukkoltam tovább.

- Csöndben létezz!– kiabált vissza.

- Tudja a pasid, hogy be vagy indulva Sebastianra? – ütöttem tovább a vasat.

- Kussolj – reagált vissza hevesen. Szóval nem.

- És Sebastian tudja? – vigyorogtam.

- Kuss! – ordította.

- Az a baj, hogy így válaszolsz a kérdéseimre – jegyeztem meg. Olyan néma csendben lett egyből, hogy nem bírtam tovább nevetés nélkül.

**

Egész éjjel kint voltam az irodában, amin most Guillel osztoztam. Átnéztem a papírjait, hogy képben legyek. Otthon úgysincs semmi időm dolgozni.

Reggel még a pultos is épp csak a kávéját itta, mikor kiültem mellé.

- Én is kaphatok belőle? – böktem a bögrére. Álmosan rám nézett és bólintott. – Ha megmondod hol van, kiszolgálom magam.

- Bemész a pult mögé, és van még lefőzve - bökött arrafelé. Felkeltem és kiöntöttem a fél liter kávét magamnak egy papírpohárba, és visszaültem.

Csak három kortyot ittam, mikor rezegni kezdett a zsebemben a telefonom.

- Hogy-hogy fent vagy? – vettem fel a telefont Alexnek.

- Lina nem hajlandó aludni ebéd után– panaszolta el és némi zörgés után egyből egy vékony álmos hangot hallottam.

- Anya, mikor jössz már haza? – kérdezte szomorúan.

- Még kettőt alszol, és otthon leszek – indultam el kifelé. – Viszek neked majd valami meglepetést.

- Meglepetééés! – sikította egyből boldogan. – Hiányzol, anyu – hüppögte. A szívem szomorúan összerándult, és enyhe bűntudatom lett, hogy nem vagyok ott.

- Sietek haza, ígérem – válaszoltam szomorúan.

- Szeretlek – súgta a telefonnak.

- Én is szeretlek, Kicsim – mosolyodtam el. – Menj aludni, rendben? Hallgass Alex bácsira.

- Muszáj? – kérdezett vissza.

- Muszáj – mondtam szigorúan.

- Jóóóó – sóhajtott.

- Jó éjt, Kicsim – mondtam neki, mikor beleásított a telefonba.

- Jó éjt, Anyu – és ki is nyomta a telefont.

Sóhajtva mentem vissza a büfébe. Rossz volt otthon hagyni felvigyázóra a lányom, de nem akartam, hogy száguldás és Forma 1- függő legyen, mint én, és azt sem akartam, hogy bárki is megtudja. Szerettem volna megvédeni minden ilyesmitől.

Az időmérőn nem volt semmi gond, így miénk lett az első rajtkocka. Már nagyon vártam, hogy érdem munkát végezhessek. Egyelőre még csak tanultam a dolgok menetét.

Vasárnap zuhogott az eső reggel, és mindenki arca elég nyomott volt.

- Sebastian jó esőmenő – hallottam többfelől is délelőtt. Mindenki magát és egymást biztatta.

- Álljon már el az eső! – morogta Guill mellettem, mikor már vagy 10 perce álltunk a rajtrácson a piros zászló miatt.

- Essen csak még 10-15 percet – nézett az ég felé Ben.

- Nem kéne – szólt közbe Seb.

- De, mert elvesztem a fogadást – vigyorgott Ben. Értetlenkedve néztem rá.

- Fogadást kötöttünk, hogy meddig áll még a mezőny – magyarázta meg.

- Mi volt a leghosszabb tipp? – érdeklődtem.

- Egy óra – válaszolta egy lapot nézve.

- Az sok – nyögte Seb.

- Mi van, amint egy kis koncentrációs kihívás van, megfutamodsz? – cukkolta Barby, aki éppen előtte ért oda hozzánk.

- Csak lenne jobb dolgom is, mint itt üldögélni – morogta duzzogva a pilóta.

- Barbykának itt is tudod csapni a szelet – vigyorgott Ben. Barby egyből tarkón vágta, míg Rockyval összenéztünk.

- Ben, neked nem lenne valami sürgős dolgod? – kérdezte Seb morcosan.

- De van, rád vigyázni! – kacsintott a pilótára, aki nagyot sóhajtott. Rocky megbökte a kezem és a boksz felé sétált. Készségesen mentem utána.

- Sebastiannak lassan tényleg gondot fog okozni, hogy fejben ne essen szét. Folyamatosan a futam pörgése alatt kéne tartani – magyarázta, ahogy beértünk a boxba.

- Mint például? – kérdeztem vissza.

- Lehetőségeket átbeszélni vele, hogy könnyítsük a helyzetét. Telemetriát előszedni, ha kell. Minden lehetséges stratégiát átgondolni vele – mondta, és közben átértünk a mérnökökhöz.

- Kezdem én, ha egy 5-10 percen belül semmi hírünk nem lesz az új rajtról – mondta. – Válassz, hogy stratégia vagy telemetria.

- Leülök vele én, te foglalkozz a csapattal – néztem el a pilóta felé, akit már jó pár szerelő szórakoztatott és Tommi, az edzője.

- Akár órákig is állhat a futam – figyelmeztetett. – Mindenképpen újra akarják indítani.

- Szeretem a kihívásokat – vontam vállat.

- Nyomtass nekem körről-körre telemetriát – szóltam a belső vezető mérnöknek. Úgy nézett rám, mint egy rongyra.

- Telemetriát – erősítette meg Rocky. – Még nem igazán hallgatnak rád – jegyezte meg.

- Majd fognak – morogtam. Átmentem a bokszba a tavalyi és az azelőtti telemetriáért, és Webber idei grafikonjait is rácsíptettem a mappámra.

- Rocky, valakitől tudnál nekem egy overállt szerezni? – kérdeztem rá a rádióban.

- Intézkedem – válaszolta. Átlapoztam gyorsan a lapokat, míg vártam, hogy valaki beérjen. Szinte meg se lepődtem mikor Barby jött oda.

- Felsőbb utasítás, gyere, adok overállt – sétált el mellettem. – Nem értem miért nem vagy képes magadnak hozni egyet a gyárból.

- Mert nem számítottam rá, hogy ronggyá ázom, és muszáj lesz overállt felvennem – válaszoltam vissza. Bevezetett egy szobába és odadobott nekem egy tiszta overállt.

- Köszönöm – böktem oda.

- Van mit – vigyorodott el.

Míg átöltöztem, ő a telefonját nyomkodta, és elég szomorú és dühös arcot vágott.

- Akarsz beszélgetni? – kérdeztem, mintha egy terapeuta lennék.

- Nem – vágta rá. – Egy a méretünk – jegyezte meg. – Vigyázz rá – bökött az overállra.

- Nem szoktam más cuccait tönkretenni – morogtam ezúttal én oda neki.

Kint így már könnyebb volt mozognom. Az overáll egy ideig vízálló volt.

Leültem a pitwallon Sebastian mellé, és megkezdődött a maratoni telemetria és stratégiai megbeszélés.

Csak néha hallgattunk el mindketten, mikor a csapatrádióban valaki beszélt, főleg mikor az időjárás jelentést kaptuk.

Az újraindítás után pedig már a szerelők között ültem, és velük együtt néztem csalódottan és idegesen, mikor Sebastian lecsúszott, és odalett az első hely.

- A tabellát így is mi vezetjük – mondta Ben biztatásképpen.

- De nem nyertünk, a tabella per pillanat nem izgat senkit – motyogta csalódottan Mike.

Meglepő volt látni mindenki letörtségét, viszont a pilótájuk előtt és a többi csapatnak már vidámabbik oldalukat mutatták.

Szabályosan ők biztatták Sebet, mikor visszaért a sajtós elfoglaltságából.

Én mégis örültem, hiszen nekem megvolt már egy fél győzelem. Felszegett fejjel sétáltam el a Ferrari boxa előtt.

Egy kék szempár villant rám.

- Legyőzlek. Te felettem többet nem győzedelmeskedsz – tátogtam oda neki.

- Engem te soha nem győzöl le – tátogta vissza.

- Az én csapatom egy bajnok csapat lesz – mondtam már hangosan. – Nézz körül a saját házad táján, és utána vigyorogj fölényesen!

- Már rég győztem – indult meg felém.

- Nem. Csatákat lehet nyertél, de háborút még nem – mondtam fölényesen.

- Gyerünk Lia, próbálj csak meggyőzni – szólt még utánam.

Már 3 órája vége volt a versenynek, én pedig a pályán sétálgattam az újra zuhogó esőben. Csontig fagytam, és pontosan addig vizes is voltam. Most nem zavart. Azt reméltem, hogy mindent lemos rólam az eső. Sok mindent képes tenni egy igazán nagy zuhé. Eltakar a szemek elől, felfrissít, újraéled tőle a föld, de a múltat nem mossa el, és sebeket sem tisztítja ki, hogy beforrhassanak nyom nélkül.