Reflektálás egy korjelenségre

 Alul ott a friss! Az a fontos, tessék kommentelni! :)

Hello mindenki! :)
Nem hiszem,hogy igazából jogom van még ehhez az oldalhoz nyúlni egyáltalán,pláne nem úgymond kisajátítva, bejegyzést írva rá. Goof, ha úgy érzed,azonnal töröld le, oké? Habozás nélkül.

De.

Chatben nem akartam elkezdeni írni a dolgokat,ugyanis ha egyszer kirobban valami belőlem,akkor eléggé szószátyár vagyok, és muszáj folyamatosan pötyögnöm ahhoz,hogy normálisan ki tudjam magamból adni a dolgokat. A chat pedig ennek a közvetítésére genetikailag képtelen.

Körülbelül (atyaisten) két hete nem jártam itt, sőt, semmilyen fiction oldalnak még csak a közelében sem. Először azért,mert rohangáltam össze-vissza, aztán azért,mert szét voltam esve, majd a napokban már féltem.
Nagyon.
Pontosan ettől,hogy most, amikor eldöntöttem,hogy rendezem az életem, és feljövök ide Csillogóra, szembenézni a hanyagságommal, akkor azt fogom látni,amit most látok.
Hogy bántjátok miattam Gooffy-t. Hogy támadások érik miattam. Elpártolások, veszekedés, anyázás. Bántás.
Elég volt!
Szandra és blee!
Csak EGYETLEN EGY kérdésem van hozzátok: írtatok-é valaha neten publikált,bármilyen történetet? Fluffot, AU-t, skiccet, fanfictiont, egypercest, SLASH-t... bármit.
Igen?
Nem?
Hm.
És írtatok-é már valaha úgy neten publikált történetet, hogy közben épp elütötte a legjobb barátotokat egy villamos, hogy megfenyegetett titeket egy bérgyilkos az utcán, vagy úgy,hogy a depressziós barátotokat kell épp kirángatni az öngyilkosságból két fejezet között?Vagy csak sima, állandó fejfájással, rosszkedvűen? Egyszerűbben szólva: problémákkal telezsúfotlan?
Nem tudom,hogy ti milyen burokban éltek, de az életben nem minden úgy megy,ahogy eltervezzük. Az egyik pillanatban még teljesen biztosra ígérünk valamit, és meg se fordul a fejünkben az a lehetőség, hogy ezt nem tudjuk megcsinálni. Hotlbiztosak vagyunk a dolog elvégzésében.
Aztán egyszer csak BUMM.
Értitek,hogy mire akarok célozni ezzel? Mindig is nevetségesnek és idegesítőnek tartottam az ilyetén sértődéseket és követeléseket. MILYEN JOGON kéritek ki magatoknak, hogy nincs időben friss? MIYLEN JOGON képzelitek azt,hogy az író egyetlen és legfőbb dolga az,hogy nektek időben, tálcán kínálva átnyújtsa az új fejezetet? Persze tökéletesen olyan formában,ahogy azt ti gondoltátok.
Az író a saját gyönyörűségére ír, tudjátok. Legalábbis az igaziak. Hogy kiírják magukból a dolgokat,hogy elmeneküljenek egy saját világba, hogy teremtsenek valami számukra ideálisat. Nem azért,hogy szeressék. Nem. Az egy plusz örömforrás. Nagyon meghatározó,és nagyon jóleső,ha szeretik azt, amit alkotsz. De nem azért van az író,hogy ugorjon, amikor az olvasó füttyent.
Ezen egy kicsit gondolkozzatok el, légyszíves. :)
blee!
Téged ezzel nem megbántani akarlak. Tudom,ha olvasod, úgy fogod ezt olvasni,hogy "de hát én pont,hogy védtem Gooffot!".
Hidd el, bennem is ez volt az erősebb benyomás,hogy megvédted Gooffot,és ezzel nem főleg neked akartam "beszólni".  De te is belevetted,hogy ebben az ígérgetés dologban egyetértesz Szandival, és ezért kellett,hogy belevegyelek a megszólításba téged is. Ne haragudj. :) De már ki kellett,hogy mondjam ezt a csőrbökős dolgot.

Szandra!
Egyetlen tündérbögyörős mákvirágos cuncusom! Nem akarod ezt tovább olvasni? Hát ne tedd! Igen,lehet,hogy néhol vontatott. Lehet,hogy úgy tűnik,hogy kínok között van megírva.
Tudod,hogy ennek mi az egyik legfőbb oka?
AZ,HOGY NYOMÁST HELYEZEL AZ ÍRÓRA, BASZD MEG!
Az írónak szabadon kell írnia,mindenféle ráhatás nélkül. Ha meg mindenki elkezdi verni a tamtamot,hogy "hol a friss?", akkor stresszeli az írót,aki inkább gyorsan le akarja tudni a fejezet megírását,hogy felrakhassa Nektek. Értetek összecsapottabb a fejezet, tudod?  Legjobb példa erre korunk egyik legismertebb írónője: J.K. Rowlings. Olvastad a hetedik részt? Valami borzalmas. És lefogadom,hogy nem az írói tehetsége lett kisebb. Egyszerűen csak egy világ nyomta le a vállát.
Plusz már nem megyek bele megint az "írói is egy ember,akinek gondjai vannak,meg élete" dologba. Már milliószor elmondtam.
Szandra! Édesem!
Írj egy tökéletes kis történetet,a tökéletes kis perfekt világodról,ahol minden úgy van,ahogy te azt elképzeled és akarod,és ahol a szereplők tökéletesen a tenyeredbe simulnak. Voilá, apuci majd nyilván támogatja is,és megad neked mindent,amit csak akarsz. Azonnal!

De ha méég egyszer ilyeneket írogatsz ide,hogy "ami nem megy,azt nem kell erőltetni", ilyen lenéző,lesajnáló szöveget ha MÉG EGYSZER ideírsz... fogalmazzunk úgy,hogy tanultam egypár dolgot az infóorientált Goofftól. Sőt, a vad Goofftól is. Kombináld össze fejben a kettőt!
Vagy vágj ide nekem egy extrahiper-brutálszuper, publikált könyvet vagy egy magnum opust, és akkor csendben lehajtom a fejem,hogy "ő ehhez tényleg jobban ért".
De addig egy MUKKANÁST SE kéne megejtened szerintem. Tanultam egy(több :D) eltés rigmust, mintha neked találták volna ki. Kicsit ordenáré,de felcseszted az agyam.

"Csitt, babám, csendesen, szopjál rendesen!"

Nem vesztegetek rád több karaktert. Vagy magadba szállsz,vagy nem,nem érdekel. De nagyon nincs szüksége most Gooffnak még a te hülyeségeidre is.

Viszont mondtál valamit.

Sőt,már többen is mondtátok. 

Sőt, én az elejétől kezdve mondom, csak nem hangosan.

Réka, a béta.

Felvetődött Csillu,a Miss Norton bétájának a neve. Ugye ő volt az elődöm, Gooff legeslegelső lektora. Azt hiszem,nincs jogom elmondani, hogy hogyan ért véget az ő fanfictionös munkakapcsolatuk, nem is tartozik ránk. Történetünk szempontjából ez most nem is nagyon fontos. Amikor ő már nem volt, akkor Gica bétázgatott,amikor ráért. :)

De egyszercsak Gooffnak szüksége lett egy új bétára.

Sosem akartam béta lenni. Mindig is úgy gondoltam, hogy az túl nagy felelősség, hogy bár tök jó,hogy belelát az ember a dolgokba, de ez el is rontja a meglepetés örömét, a várakozás örömét egy ficnél. Nem szerettem volna, ha az én véleményemre támaszkodik az író, mert én elég furán gondolkodom, elég beteg egy ember vagyok,és nem viselném el azt,ha az én hülye véleményem miatt félresiklana a történet. Egyszóval én azt mondtam, hogy előbb fogom Mark Webber arcélét nyalogatni, minthogy én valaki bétája legyek. Gooff volt az első,akinél ezt megtettem volna,akinél szívesen bétáztam volna. Még a Csillogó Cirkusz alatt. :) De megelőztek a felajánlással,és én akkor megint esküdtem Webber arcélére, hogy soha.

Hümm.

Hogy hogy lettem mégis béta,ugye.

Aki nem beszélt élőben Gooffal,az ezt nem tudja, de Gooff akár még a bugyit is ledumálja rólad a város legnagyobb terének kellős közepén ( nem,nem megtörtént példa! xD) . Hihetetlen meggyőzőképessége van, nyugodtan kijelenthetem, hogy ő az élő, lélegző Miss Norton.

Röviden: beadtam a derekam.

És életemnek egy nagyon varázslatos, sokat röhögős korszaka kezdődött el. Sok- sok átüvöltött focimeccsel, naagy szócsatákkal, oltogatással és ötleteléssel.  Összetartással. Imádtam benne lenni,és egy kicsit a sajátomnak is éreztem Gooff írásait. Igazi netes-nagytávolságos jóban- rosszban lett belőle,azt hiszem. Tehát nem bántam meg.

Viszont nem tudtam nem észrevenni,hogy velem valahogy nem megy olyan jól ez az egész.

Az apró változásokon kívül Gooff írói életében én voltam a legnagyobb változás a Miss Norton óta. Csilluval minden olyan jól ment! Ők ketten szárnyaltak. Én,mint béta, láthatóan csak bukdácsolok.

A Csillogó Árnyéknak az eleje a legjobb. Amikor én még nem vagyok béta. Az első kb tíz (?) fejezet,azt hiszem. Teli volt Gooffal. Érezhető volt a stílusa, az egyénisége, a sziporkája. Imádnivaló volt!

Talán változtattam kicsit Gooffon? Én nem tudom, komolyan nem tudom,hogy mit rontottam el! De valahogy már nem tud akkora kedvvel írni,mint Norton alatt, és nagyon meg vagyok ijedve, hogy bekövetkezett az, amitől mindig is féltem: hogy nem adok jó tanácsokat, hogy nem jól ellensúlyozok, hogy nem vagyok jó ötletfelvető, avagy cáfoló. És hogy ezáltal rosszat teszek.

Lehet,hogy jobb lett volna egyszerű kommentelőnek megmaradni. Elfogulatlan hozzászólónak.

Mert nem elég,hogy valószínűleg szarul csinálom,amit csinálok, de még pontos se vagyok. 

Sok mulasztás történt az én hibámból. A tali is miattam lett olyan kis létszámú,amilyen. Mert megint nem figyeltem másokra, csak befelé,magamba zárkóztam.

És most féltem feljönni ide, mert féltem Goofftól is. Attól,hogy ő is rájön erre az egészre. Hogy haragszik rám, hogy csalódott bennem, mind bétaként,mind barátként.

És ma írtam neki, és nem baszott le, meg semmi.

És ekkor rémültem meg csak igazán.

Sokkal mélyebben haragszik rám,mint gondoltam.

 Ha üvöltözik, vagy lebasz, akkor az nála nem olyan súlyos dolog, mint amikor nem mondja a dolgokat. Amikor nem szól, az a legsúlyosabb. Amit nem mond ki. Csendesen szemlélődik,és várja, hogy mikor jön rá a delikvens, hogy mekkora galibát csinált nála.

Mindegy, ezt vele fogom megbeszélni. Már kiröppentek a tök jó, ideillő megfogalmazások, amiket ebbe a bejegyzésbe akartam írni. Ezt utálom. xD

A lényeg: ne pártoljatok el Gooftól azért, mert hülye a bétája! Ő még mindig egy zseniális író. Túl fog jutni a dolgokon, és megint végig fogunk bőgni/nevetni vele egy évadot, vagy egy kitalált világot. Megint apró-cseprő dolgaink meghatározója lesz. Megint izgulunk majd kedvenceink életéért. :D

És köszönöm azoknak, akik megvédték! Imádom őket, egytől- egyig. Szar érzés volt olvasni a védőbeszédeket amúgy, és itt is rájöttem, hogy mennyire önző voltam megint, és hogy mennyire nem foglalkoztam a CsÁ-val. Ugyanis mindig én voltam az egyik első ember, aki leoltotta az unintelligensen pofázókat, vagy visszaírt a negatív, a CsÁ-t rosszul érintő kritikákra. Mindig én vettem észre a balhét,és elsőként vetettem bele magam. Most meg...

Még valamit már régen el akartam mondani: nekem személy szerint vannak kedvenc kommentelőim, akiknek a nevét most felfedném. Úgy érzem, itt az ideje. :) Persze a legeslegelső kedvencem a Mia Hred Buhl Chiquitám, de az más. Az nem kommentelői szint. :)

Az első Dina. Te, én amikor még csak kommenteltem, téged úúgy utáltalak! xD Gyűlöltem, ha valaki előttem írt kritikát,mert féltem,hogy megfogalmazza azt,amit én akarok. És te sokszor nemcsak előttem írtál,de tényleg meg is fogalmaztad, amit én szerettem volna. Fuj! xD De persze ezzel egy időben mindig úgy gondoltam, hogy jóarc vagy, és intelligens, belelátós kommentelő. Szóval imádlak. :D

Aztán jön Jess, Schumik és Szabus. Így, egy helyen. Schumik, szeretem a hozzáállásodat Liához és Massához. :D Jess, te elragadóan bájos vagy és hihetetlenül hűséges olvasó.:) Szabus, neked meg nagy a pofád, és sok nevetőgörcsöt okoztál nekem. xD Köszönöm nektek :)

Nem tudom,miért mondtam ezt el, mert ez nem búcsú. Most még biztos nem, előbb Virággal kell beszélnem. De gondoltam, ezt leírom nektek, minden rendszeres kommentelőnek.  Mert reménykedek benne,hogy egyszer még megbocsátotok nekem, hogy elcsesztem. Mert reménykedek abban, hogy kicsit én is része lehettem az életeteknek, annyira,mint ti az enyémnek. 

Mindent sajnálok! Tényleg.

Tök gáz vagyok. Tiszta nyálas! xD

Gooff, töröld le. Nagyon szeretlek. :)

A konfliktusos.

Ui: Most láttam csak, hogy az alullévő friss kommentjéhez miket írt Dina és Timcsy. Elsírtam magam, pedig én olyat egy évben egyszer sem teszek. "Szeretünk!" Engem nem igazán szoktak szeretni, főleg nem leírva. Annyira fasz vagyok! Köszönöm.

Belga- Olasz 1

 Itt a fejezet, de bétát nem látott. Valószínűleg sok vessző, és elírás lesz benne, előre is elnézést, nem húzom tovább. =) A friss a jövőhét közepéig jön, megeshet ugyan ilyen nyersen (nem bétázva)

Felültem az ágyban, és az elmúlt napok jutottak eszembe. A szobában viszont semmi nem utalt rá, hogy tényleg valóság volt. Nem volt ott a bőröndje, nem volt egy cucca sem az enyémek mellett. 

Lerúgtam a takaróm, és kifelé indultam. Belestem a fürdőbe ami üres volt.

A konyhába találtam rá, ahogy rántottát csinál és közben a híreket nézi a TV-ben.

- Miért nem alszol? – bújtam az oldalának. Az illatával telt meg az orrom, az agyam, minden sejtem.

- Fél óra múlva indul a gépem – mosolygott. – Te kiléptél, de attól még futamok vannak – simogatta hátra a hajam.

- Vége is a nyári szünetnek? – szomorodtam el.

- Igen – bólintott és kipakolta egy tányérra a tojást. – Kérsz?

- Nem reggelizem – ráztam a fejem.

- Azért megpróbáltam – vigyorgott. Leült a kanapéra, és rám nézett várakozóan, hogy vajon hisztizek-e.

- Győzni mész – ültem le mellé.

- Mint mindig – vigyorgott.

- Nem – ráztam a fejem. – Vagyis de – zavarodtam össze, amin nevetni kezdett. – Na, azt akarom kibökni, hogy idén nagyon sok energiával versenyzel, és az elmúlt pár futamon úgy tűnt, hogy ebből vesztettél. A balszerencse is megtalált.

- Elégedett voltam az életemmel – bólogatott. – Most is az vagyok – tömött vigyorogva egy újabb falatot a szájába.

- Elmenjek veled a futamra? – kérdeztem mosolyogva. Megrázta a fejét.

- Miattam ne gyere oda – magyarázta a kérdő tekintetemre. – Ha visszajössz dolgozni az más.  

- Szóval barátnő titulusban még véletlen se menjek a pálya közelébe? – vontam össze a szemöldököm.

- Igen – bólintott.

- Mert? – fontam össze a kezem a mellem előtt.

- Hannah sem parádézott ott. Nekem az ott a munkahelyem. Szerencsém van, mert a hobbim a munkám, de akkor sem értek egyet azzal, hogy a barátnőmnek ott kéne parádéznia – magyarázta.

- Azt hittem kifejezetten Hannáht nem viselted volna el magad mellett – csóváltam a fejem. – És ha visszamegyek dolgozni miben lesz más a dolog?

- Őszintén, mennyi időd lesz amit rám tudsz fordítani? – nézett rám mosolyogva.

- Nem sok – bólintottam, hogy értem mire gondol.

- Gyere vissza dolgozni – nyomott egy puszit a számra, és az üres tányért a mosogatóba tette.

- Dehogy megyek – morogtam.

Ránéztem a kezemre, amin most épp nem volt kötés. Ahonnan lejött a bőr már rózsaszín volt, kontrasztot alkotva a lebarnult bőrömmel. Az a pár körmöm ami megmaradt már fekete volt, és láthatóan nőtt alatta az új. Ahol pedig nem volt köröm, ott már szépen alakult az új, friss köröm.

- A kezed miatt nem jössz vissza? – kérdezte.

- Nem okozott már örömöt a munkám – motyogtam. – Nem voltam lelkes, már inkább volt munka, mint hobbi.

- Most is így érzel? – kérdezte a pulton támaszkodva.

- Nem tudom hogy érzek – válaszoltam őszintén.

- Nekem mennem kell – szomorodott el. – De majd találkozunk – jött oda hozzám.

- Figyelni foglak, vigyázz - böktem a TV felé.

- Rendben – nevetett. Megölelt és megcsókolt. Szorosan a mellkasához bújtam, és annyira nem akartam elengedni.

- Nyerj mindenkit el a pályán – léptem el tőle.

- Ez csak természetes – nevetett. Megfogta a bőröndjét és ott hagyott.

Hetek óta maradtam először magamra több órán át.

Mikor Sebastian mellettem volt, nem éreztem, hogy bármi hiányozna az életemből. Olyan kerek egész volt.

Nem az a típusú kapcsolat, mint Cristiano mellett. Minden félét megbeszéltünk.

akarva akaratlanul hasonlítgattam a két pasit, pedig ég és föld volt a kettő. Cristiano a tökéletes női ideál, már-már kényelmetlenül kidolgozott testel, de elég nagy szívvel. Sebastian ezzel szemben egy kölyök volt még mindig. Finom vonásai voltak, nem olyan darabos és kontrasztos, mint Cristianonak. A szíve és a szeretete pedig határtalan volt. Kevés ember nem fér bele a szeretetébe.

Délutánig elvoltam. Pakoltam, kutyáztam, zenét hallgattam. Estére már magányosnak éreztem magam. Valami hiányzott.

Felhívtam Sebastiant, és arra a pár percre rendbe is lettem.

Egész éjjel a plafont néztem, és elmélkedtem. Nem tudtam aludni.

Másnap egész nap szenvedtem. Az unalomtól estére már a falat kapartam.

Hívott majdnem az egész szerelő gárda, hogy hogyan vagyok, és igaz-e a hír, hogy kiléptem. Egyikőjük sem lepődött meg, hogy összejöttünk Sebastiannal. Mike inkább visszakérdezett, hogy eddig nem voltunk együtt? 

A szabadedzésekből és az időmérőből is csak a Red Bull boxmunkája maradt meg a fejemben.

Vasárnap bementem a gyárba, és az ott maradt ügyeletes szerelőkkel néztem a futamot. Sokkal jobban éreztem utána magam, bár fele futamot nem láttam, mert beszélgettünk.

A dolog akkor esett le mikor az Olasz Nagydíj hetében beszéltem Cristianoval.

- Unatkozom – nyöszörögtem már sokadszorra.

- Menj dolgozni – sóhajtotta.

- Keresni kéne valami melót – sóhajtottam. – Nem leszek így jóba a számlákkal sem.

- Milyen melót tudnál magadnak elképzelni? – faggatott.

- Nem tudom- nyöszörögtem.

 - Idegesítő ahogy szenvedsz – fújt egyet.

- De mi a francot csináljak!?

- Mássz szépen be a gyárba, és könyörögj a régi munkádért – nevetett.

- Futam hét van, már senki sincs a gyárban – morogtam.

- Akkor ülj gépre, és menj Monzába – sóhajtott. – Rosszabb vagy mint a fiam. Teljesen értetlen vagy.

- Nem vagyok értetlen! 

- Meghisztis – nevetett.

- Baszd meg Ronaldo! – morogtam.

- Megesett párszor – röhögött. Olyan Cristianosan. Idegesített, hogy rajtam nevet.

- Neked nem lesz valami meccsed, vagy nem kéne edzened, vagy ilyesmi? – morgolódtam.

- Este van ám itt is – jegyezte meg.

- Nem érdekel! Menj úszni, elhízol! – hiába minden erőfeszítésem, nevetett. Teli torokból. Iszonyú idegesítő volt. – Inkább felhívom az ultra cuki pasim, aki ultra kedves.

- És ultra tuti kis kocsit vezet– utánozta a hangom.

- Idegesítő vagy – sóhajtottam.

- Most mééér’ mondoood? – nyávogott, továbbra is engem utánozva.

- Ne nyávoooogj – hisztiztem.

- Te meg ne növeszd a segged otthon! – vágott vissza.

- Nekem fenekem van, nem seggem! Én úrihölgy vagyok! – és megint nevetett. Én pedig mérgemben kinyomtam a telefont. Játszon más idegeivel.

**

Másnap már Monzában voltam. Ben arca volt a legdühítőbb mikor meglátott.

- Nem bírsz elszakadni – súgta. – Imádsz minket! Betegesen imádsz itt lenni.

- Te vagy a beteges – válaszoltam és ledobtam magam a vele szemben lévő székbe. – Lehet veled beszélni, vagy menjek másik csapathoz tárgyalni?

- Rád mindig vevő vagyok – nevetett. Mi van a pasikkal? Nem tavasz jön, nehogy már megőrüljön mind!

Két óra múlva szabadultam Bentől, bár közel sem azt értem el amit szerettem volna. Szinte biztos voltam benne, hogy ezzel a melóval büntet kicsit. Ugyanis papírmunkát kaptam. Lia mellett.

Ha nincs bennem egy kis felnőttel tartás sikítva toporzékoltam volna.

De legalább kint lehetek a futamon. Szerettem Monzát.

Bekopogtam Liához, és előadtam neki a dolgot.

- Tökéletes – vigyorgott. – Remélem tudod, hogy nekem csak 100% felett lehet megfelelni.

- Akar neked a franc megfelelni! – morogtam.

- Ha én elégedett vagyok veled gyorsan átjutsz rajtam – vigyorgott. Próbáltam nem pofákat vágni.

- Menj vissza a gyárba, és ott William Smith majd mindent elmagyaráz mi is lesz a pontos dolgod – közölte.

Dünnyögve hagytam ott Liát. De büszke voltam magamra, hogy nem vertem be az orrát, és nem vágtam valamit hozzá. 

Gyorsan a munkaközepében találtam magam a gyárban. Kiderült, hogy teljes jegyzőkönyvet kell leadnom minden futam után a szerelők munkájáról, így azt jelentette, hogy végig velük lehetek. Jelentést pedig nem egyszer adtam már le, mikor ügyeletes voltam. Az első kezdő évemben is körülbelül ezt kellett csinálnom, hogy szokjam a csapatot.

**

Szingapúr előtti hétvégén szokásosan nekem kellett a bepakolást figyelni, és legnagyobb örömömre Sebastian is korán kiszeretett volna utazni, így még egyedül sem kellett mennem.

- Nagyon furcsa vagy ebben a cuccban – jegyezte meg, mikor szerdán kosztümben látott. – De tetszik – vigyorgott.

- Hát még nekem milyen furcsa – morogtam. Még nem nagyon szoktam hozzá, bár a Red Bullos ing nagyon tetszett és a melleim is jobban érezték magukat ebben a cuccban, mint az overállban.

De azért az mégis kényelmesebb volt.

Főleg, hogy napvégére már legszívesebben sírtam volna a sportcipőm után, de nem szóltam egy szót sem. Ha Lia simán bírja akkor én is simán bírni fogom. Nem hagyom magam lepipálni.  

Nyári szünet 1

 Nem tudok mit hozzáfűzni. Csak hogy tudjátok: én elleneztem! xD De ti élvezzétek, mert a maga nemében iiilyen istenkirály. Kéretik a végén a háromszoros hippi Gooffnak! :D (a konfliktusos)

*Sebastian szemszög*

Csak egy csók volt.

Még annak sem nevezném. Egyszerűen a puha, tökéletesre festett vörös ajkait az enyémekhez nyomta, zaklatottan rám nézett és ott hagyott.

Megérintettem a számat. Az ujjaim vörösek voltak a rúzsától. Körbenéztem, hátha meglátom a tömegben az alakját, de sehol sem volt. Kifelé indultam, hátha az udvarra menekült, de ott sem találtam meg. Megpróbáltam hívni, de foglalt volt. Nem adtam fel.

Átverekedtem magam a tömegen és a kinti rajongókon is. Beültem a kocsimba és a hotelbe mentem. Egész héten ott aludt, mivel a doki nem hagyta, hogy dolgozzon. Nagyon rondán elbánt a kezével.

A hotel előtt is volt még mindig pár rajongó, kiosztottam néhány autogramot, és célba vettem a recepcióst.

- Barbara Németh nem tudja, hogy megérkezett-e már? – faggattam a megszeppent nőt.

- Sajnálom, nem adhatok ki információkat – rázta meg a fejét.

- Kérem – néztem rá könyörgően.

- Sajnálom – rázta a fejét. Felsóhajtottam. Odatrappoltam a lifthez, és felmentem a harmadikra, ahol a szobája volt.

A hétvégén annyiszor álltam az ajtaja előtt, hogy pontosan tudtam az összes hajszálrepedést rajta. Erőt vettem magamon, és bekopogtam. Vártam, majd ismét kopogtam. A végén már ütöttem az ajtót.

- Mitől vagy tiszta rúzs? – megfordultam és Mike fülig érő szájjal vigyorgott. – Csak nem smaciztál egy vörösre kent démonnal?

- Nem tudod,hogy hol van Barby? – hagytam figyelmen kívül a kérdését.

- Mivel arra kért, hogy szedjem össze a maradék cuccát, mert majd bejön érte a gyárba, és hívott taxit, úgy sejtem, valahova elrepült – vigyorgott. – Talán nem csókolsz elég jól.

- Hagyj már – morogtam oda.

- Vagy megbántottad? – villant fel féltés a szemében.

- Időt se hagyott semmire! – csörtettem végig a folyosón és átmentem a saját szobámba. Bevágtam az ajtóm, és ledobtam magam a kanapéra.

Megcsókolt és elmenekült. Ennek mi az értelme?    

**

Másnap indultunk vissza Tommival a gyárba, de nekem még mindig a csókon járt az eszem. Mert csókként akartam számon tartani, nem egy apró pusziként.

Pár napot a gyárban voltunk, minden nap a galériában voltam, amikor éppen nem tárgyalás vagy megbeszélés fárasztotta az agyam.

De Barby nem jött be egész héten. A szerelők pedig mélyen hallgattak.

Az utolsó napon felmentem Benhez, gondoltam ő csak tud valamit.

- Barbarának nem kellett volna bejönnie dolgozni a héten? – ültem le vele szemben az irodában. Menni készült, mert mindene össze volt már pakolva.

- Nem, a keze miatt betegszabin van – magyarázta. Majdnem fejbe vágtam saját magam.

Vártam, pedig gondolhattam volna a kezére. – Nem tudom, hogy merre van. A telefonja ki van kapcsolva, így gondolom valahol nyaral.

- Vagy valami baja van – morogtam.

- Arról tudna a csapat – rázta a fejét. – Az irataiban szerepel a csapat neve, és a kórházaknak, rendőrségeknek kötelességük jelenteni, ha valahol meglátják a csapatlogót.

Nem lettem sokkal okosabb, így inkább hazamentem Svájcba.

A ház nagyon üres volt, Hannah cuccai már nem voltak ott. Betartotta, amit kértem.

Végigdőltem a kanapén, és lehunytam a szemem.

Barby a Magyar Nagydíj alatt végig ingerlékeny volt, és jó messzire elkerült inkább engem. Én legalábbis így éreztem. Azt hittem, hogy ezzel jelzi, mennyire nem volt ínyére az együtt alvás. Pedig kellemes volt úgy aludni, hogy hozzám simult.

A kanapén nyomott el az álom.

**

Egész nap magányosan mászkáltam a lakásba és edzettem. Tommi Finnországban volt, Kimi a dolgait intézte. Úgy éreztem, hogy az élet cserben hagyott, és erre lettem ítélve. Edzés egész nap, és semmi közélet, a rendes párkapcsolatra meg ne is gondoljak.

- Még egy kutyára se lenne időm – morogtam.

Este egyedül dőltem végig az ágyamban, és hiányzott a munka. Legalább lefoglaltam magam.

Napokon át nem szólt másról a szünetem, hogy edzettem, és esténként elalvásig tévéztem.

Csak az mozdított ki a napokba való belesüppedéstől, hogy Ben felhívott.

- Hello, Sebastian, még a gyárban kerested Barby-t – mondta egyből. – Madridban van, ha érdekel, de három nap múlva jön Angliába, mert valamit meg akar velem beszélni.

- Köszi az infót – próbáltam úgy válaszolni, hogy ne legyen egyértelmű a keserűség a hangomban. Madrid. Tehát Ronaldóval mulatja az időt.

Még aznap este hazafelé vettem az irányt Németországba. Anya kifejezetten örült nekem. Fabiannal jól elmulattuk az időt, így már majdnem sajnáltam is, hogy három nap múlva gépre kellett ülnöm, és Anglia felé vettem az irányt.

Beszélni szerettem volna Barbyval. Miértet akartam kapni a csókra.

 Egyenesen hozzá mentem, és legnagyobb meglepetésemre éppen a motorjára akart felszállni az udvaron, mikor oda értem.

- Sebastian – mosolyodott el. – Neked nem süttetni kéne magad valahol?

- Beszélni szerettem volna veled – viszonoztam a mosolyt. Jobb kedve volt, mint legutóbb. Ronaldo tudhat valamit. 

 - Benhez megyek éppen, ha belefér pár percbe, szívesen meghallgatlak, ha nem, akkor halasztanunk kell – magyarázta, és a válaszomat meg sem várva beindította a motort. Talán menekülni szeretne?

- Egy kérdésem van, amire választ szeretnék – léptem közelebb hozzá, hogy meghallja a motor zaja mellett. – Milyen indokkal adtad azt a csókot?

- Az csak egy puszi volt – vágta rá egyből. – És magam sem tudom. Ne feszegesd, Sebastian, fölösleges. Most megyek felmondani. Túl sok lett a munkámból.

- Felmondasz? – döbbentem le.

- Igen, új terveim vannak – mondta magabiztosan.

Rosszul esett, hogy otthagyja a Forma 1-et. Úgy éreztem, én vagyok a hibás. De nem minden rólam szól.

Utolsó próbálkozásként odaléptem hozzá, és gondolkodás nélkül az ajkára nyomtam az enyém egy pillanatra.

- Becsületes ember nem tartja meg magának a lopott csókot, hanem visszaadja – súgtam még oda neki. Minden porcikám vágyott rá, hogy visszahúzzon, vagy megkérjen, hogy maradjak, de nem szólt semmit, mikor a kocsihoz mentem és beültem. Még egy pillanatig vártam, de nem szólt utánam. Rám nézett, fejébe húzta a bukósisakot, és még előttem elhajtott.

- Hülyét csináltam magamból – morogtam, ahogy én is kifordultam az útra.

Felmond. Lehet, hogy most láttam utoljára.

Megálltam a pirosnál, és próbáltam visszaemlékezni, mikor láttam először.

Talán 2008 év végén a boxban, vagy mikor olajasan vigyorogva próbálta a szeméből kiszedni a belehullott port. Nem tudtam volna már megmondani. Mióta ott voltam a Red Bullnál, ő is ott volt, bár azt tudtam, hogy ő sem sokkal előbb kezdett.

Ki fogja helyre tenni Liát? Ki lesz az, aki becsatol majd minden  alkalommal?

Heves dudálás térített magamhoz, hogy már zöld a lámpa.   

**

Inkább visszamentem Heppenheimbe. Próbáltam nem arra gondolni, mekkora hülyét csináltam magamból.

Már-már beteges volt, ahogy a netet bújtam minden este, hogy van-e valami hír vagy kép Barbyról és a focistáról.

Volt pár kép, amik Madridban készültek a napokban Ronaldóról, de Barby nem volt vele, vagy nem ismerték meg.

Szinte már marta a szívem a féltékenység.

Mekkora hülyeség, hogy lemond az ember arról, akit nagyon a szívébe zárt, hogy a másik boldog legyen. Ennél minden ember önzőbb. Sokkal inkább azért teszik, hogy mégis csak az ő karjaiban kössön ki az álmai párja.

Már elemi iskolás koromban is tudtam, hogy a reménytelen vágyódásnál nincs rosszabb. Még az se, ha totál hülyét csinálsz magadból.

Rengetegszer kerestem ki a telefonomban Barby számát, hogy felhívom. De mégis mit mondok neki? Akartam sms-t írni, de mégis mit írjak?

Végül inkább felhívtam Kimit, hogy menjünk el valamerre. Jó messze a gondolataimtól.

- Azt hiszed, hogy tudok olyan helyet, ahol már elkerülnek a gondolatok, főleg a nőkről? - kérdezett vissza a telefonba. – Már rég odaköltöztem volna! – nevette el magát.

- Kimi, csak menjünk – sóhajtottam fel.

- Sebas, mit szólsz Madridhoz? – Felnevettem. Azt hittem, viccel, de a hangja komoly maradt.

- Nem akarok megint hülyét csinálni magamból – szögeztem le.

- Ne aggódj, megy az neked nők nélkül is – nevetett ki.

- Jó barát vagy, mit ne mondjak – morogtam.

- Legyen. Hajózzunk ki – sóhajtott fel. – Nők nélkül?

- Igen – vágtam rá.

- Ne hívjam mégis csak el Barbarát? – faggatott.

- Ne szervezkedj mögöttem, rendben? – morogtam. Ezúttal ő sóhajtott fel.

- Épp annyira vagy bonyolult, mint a nők – nevetett.

Mérgesen nyomtam ki a telefont. Nem volt idegem még Kimihez sem.

Fogtam magam és inkább kimentem futni.

**

Reggel a futócuccomban ébredtem, az ágyon keresztbe fekve. Először nem tudtam, mi ébresztett fel, de aztán a telefonom tovább csipogott kitartón.

- Igen? – vettem fel. Meg se néztem, ki az. Elemeltem a telefont a fülemtől, és megnéztem a hívót. – Barby, reggel 6 van – jegyeztem meg.

- Igeeen? – nyújtotta el. A hangján érződött a tömény alkohol.

- Te részeg vagy? – kérdeztem rá.

- Nem – vágta rá akadozva. – Kicsit – vallotta végül be.

- Miért hívtál? – élénkültem fel. – Hol vagy egyáltalán?

- Ibizán sétálgatok – mondta egy kis gondolkodás után. – El akartam mondani, hogy felmondtam.

- Miért mondtál fel? – kérdeztem kíváncsian.

- Sok volt – csuklott egyet, és a hangokból ítélve majdnem elesett, utána pedig jól kinevette saját magát. – Nem bírtam tovább melletted dolgozni.

- Miért? – a szívem dobbant egy nagyot.

- Mert – zárta le.

- Kiábrándító vagy részegen – piszkáltam. – Nem mondasz el még így se dolgokat.

- Mert akarlak, kívánlak – fakadt ki. – És nem hagyhatom, hogy szerelmes legyek.

- Miért? – kérdeztem.

- Ez a kedvenc szavad? – morgott. – Mert megint meg fognak bántani és összetörik a szívem.

- Ezt nézed ki belőlem? – szomorodtam el. – Nem az a fajta vagyok.

- Azt bárki mondhatja, Drága – nevetett.

- De én nem vagyok bárki – vágtam rá.

- Én pedig nem vagyok az a lány, aki részegen bármire rávehető – vágta a fejemhez. Elhallgattam. Erre nem tudtam semmit sem mondani, cáfolni pedig nem lett volna úriemberhez méltó. – Francba, mégis az a fajta lány vagyok. Kapsz egy esélyt, de ne is álmodj róla, hogy kimondom AZT a szót, míg nem érzem. És nem fogom érezni! – úgy éreztem, ezt saját magának mondja inkább, mint nekem.

- Holnap tudunk találkozni? – kérdeztem. Ha már saját maga kínálta fel a lehetőséget, akkor miért ne próbáljak meg vele élni?

- Megyek Angliába – válaszolta. – Délután három fele már otthon leszek.

- Te most Ronaldóval bulizgatsz és kavarsz? – tettem fel azt a kérdést, ami nagyon érdekelt.

- Bulizgatok – válaszolta. – Tán zavar?

- Kicsit- vallottam be.

- Az én életem – kérte ki magának.

- Te kérdezted – védekeztem.

- Én most hisztisen ki fogom nyomni – figyelmeztetett.

- Dehogy fogod! – nevettem el magam. Nevetett, és kinyomta. Végigdőltem az ágyamon, bár arra sem emlékeztem, mikor ültem fel.

Pár pillanat múlva újra csörgött a telefonom.

- Kinyomtam – mondta büszkén, mikor felvettem.

- És vissza is hívtál – jegyeztem meg.

- Francba – nevetett. – Most nem foglak! – és megint letette. Nevetve rúgtam le a cipőm, és mentem el tusolni.

Délben anya keltett, hogy menjek enni.

Nem örült neki otthon senki sem, mikor bejelentettem, hogy Angliába kell mennem.

 Egész végig aggódtam, hogy mit is fogok mondani. Részeg volt! Most már józanul biztos megbánta a dolgot, és talán nem is gondolta felét se komolyan.

Londonban szálltam le a gépről, ahol a várt rám a szünet elején ott hagyott Infinitim.

Mire Milton Keynes-be értem, egyre rosszabb ötletnek tűnt ide jönni, legutóbb is csak magamat égettem be.

Gondolkodás nélkül nyomtam meg a csengőt. Szinte egyből be is engedett az alsó ajtón. Felsiettem a lépcsőkön, és kopogtam a bejárati ajtón.

Egy farmer volt rajta és egy kislányos, szivecskés póló.

- Részeg voltam, oké? – köszöntött. – Nem tudom, miket mondhattam, de részeg voltam! Nem ér felhasználni!

Bólintottam. Próbáltam nem gondolkodni, hátha saját magam tántorítom el. Közelebb léptem, elkaptam a derekát és magamhoz húztam. Egyből a vállam felé fordította az arcát, hogy nehogy megcsókoljam.

- És mi van Ms.Cukival? –kérdezte.

- Barbara, nézz rám – mosolyodtam el. Rám pillantott, és utána már nem bírta elfordítani a tekintetét. Talán észre se vette, de teljesen felém fordult. Szorosabban fogtam a derekát, el ne tudjon lépni, és megcsókoltam.

Az ajkai még mindig leheletfinomak voltak, és édesek.

Éreztem, ahogy a nadrágom szűkebb lett. Legszívesebben felnevettem volna. Egy csóktól! Tininek éreztem magam.

Közelebb bújt hozzám, így már ő is megérezhette, mivel belemosolygott a csókba, és elmélyítette. Beszívta kicsit az alsó ajkam, nekem pedig el kellett fojtanom egy sóhajt.

- Mi van Hannah Babával? – húzódott el. Lustán elmosolyodtam. Ahogy törte a fejét, az nagyon vicces volt.

- Szakítottunk – válaszoltam a nyakát kóstolgatva. Annyira finom volt a bőre. Selymes, jó ízű, és finom illatú. Nem bírtam megállni.

- Szingli vagy? – ütötte tovább a vasat, de hagyta, hogy kényeztessem, míg a vállamba kapaszkodott egyre erősebben.

- Remélem már nem – válaszoltam. Még közelebb préselte magát a mellkasomhoz, és épphogy nem dorombolt. Olyan volt, mint egy macska, ahogy a kezeim közé simult.

Megint megcsókolt, de most olyan hévvel, hogy elvesztettem a fejem. Nekilökött az ajtónak és csókolt, harapott iszonyatosan érzékien, ahol csak ért.

Lerángatta rólam a pólóm és a háló felé kezdett húzni.

Rémlett valami ezzel kapcsolatban, de nem bírtam gondolkodni. Túl sok volt, túl intenzív és mégis túl keveset kaptam belőle. Még.

Rálökött az ágyára és egyből a csípőmre is ült.

Felgyűrtem a pólóját a mellei fölé és felültem. Óvatosan beleharaptam az egyik mellébe, mire felnyögött, és a csípőjét előrébb lökte, erre a mozdulatra viszont már nem tudtam visszafojtani egy sóhajt.

Beletúrt a hajamba, és elhúzta a fejem a mellétől, hogy megcsókoljon. Csak egy pillanat volt, mikor kitisztult a fejem, de elkaptam a csípőjét és lepakoltam az ágyra magam mellé.

- Nem akarlak megkapni már az első pillanatban. Vágyakozni akarok rád – magyaráztam az értetlen pillantására. 

Naa, nagy az öröm? :D