Belga- Olasz 1

 Itt a fejezet, de bétát nem látott. Valószínűleg sok vessző, és elírás lesz benne, előre is elnézést, nem húzom tovább. =) A friss a jövőhét közepéig jön, megeshet ugyan ilyen nyersen (nem bétázva)

Felültem az ágyban, és az elmúlt napok jutottak eszembe. A szobában viszont semmi nem utalt rá, hogy tényleg valóság volt. Nem volt ott a bőröndje, nem volt egy cucca sem az enyémek mellett. 

Lerúgtam a takaróm, és kifelé indultam. Belestem a fürdőbe ami üres volt.

A konyhába találtam rá, ahogy rántottát csinál és közben a híreket nézi a TV-ben.

- Miért nem alszol? – bújtam az oldalának. Az illatával telt meg az orrom, az agyam, minden sejtem.

- Fél óra múlva indul a gépem – mosolygott. – Te kiléptél, de attól még futamok vannak – simogatta hátra a hajam.

- Vége is a nyári szünetnek? – szomorodtam el.

- Igen – bólintott és kipakolta egy tányérra a tojást. – Kérsz?

- Nem reggelizem – ráztam a fejem.

- Azért megpróbáltam – vigyorgott. Leült a kanapéra, és rám nézett várakozóan, hogy vajon hisztizek-e.

- Győzni mész – ültem le mellé.

- Mint mindig – vigyorgott.

- Nem – ráztam a fejem. – Vagyis de – zavarodtam össze, amin nevetni kezdett. – Na, azt akarom kibökni, hogy idén nagyon sok energiával versenyzel, és az elmúlt pár futamon úgy tűnt, hogy ebből vesztettél. A balszerencse is megtalált.

- Elégedett voltam az életemmel – bólogatott. – Most is az vagyok – tömött vigyorogva egy újabb falatot a szájába.

- Elmenjek veled a futamra? – kérdeztem mosolyogva. Megrázta a fejét.

- Miattam ne gyere oda – magyarázta a kérdő tekintetemre. – Ha visszajössz dolgozni az más.  

- Szóval barátnő titulusban még véletlen se menjek a pálya közelébe? – vontam össze a szemöldököm.

- Igen – bólintott.

- Mert? – fontam össze a kezem a mellem előtt.

- Hannah sem parádézott ott. Nekem az ott a munkahelyem. Szerencsém van, mert a hobbim a munkám, de akkor sem értek egyet azzal, hogy a barátnőmnek ott kéne parádéznia – magyarázta.

- Azt hittem kifejezetten Hannáht nem viselted volna el magad mellett – csóváltam a fejem. – És ha visszamegyek dolgozni miben lesz más a dolog?

- Őszintén, mennyi időd lesz amit rám tudsz fordítani? – nézett rám mosolyogva.

- Nem sok – bólintottam, hogy értem mire gondol.

- Gyere vissza dolgozni – nyomott egy puszit a számra, és az üres tányért a mosogatóba tette.

- Dehogy megyek – morogtam.

Ránéztem a kezemre, amin most épp nem volt kötés. Ahonnan lejött a bőr már rózsaszín volt, kontrasztot alkotva a lebarnult bőrömmel. Az a pár körmöm ami megmaradt már fekete volt, és láthatóan nőtt alatta az új. Ahol pedig nem volt köröm, ott már szépen alakult az új, friss köröm.

- A kezed miatt nem jössz vissza? – kérdezte.

- Nem okozott már örömöt a munkám – motyogtam. – Nem voltam lelkes, már inkább volt munka, mint hobbi.

- Most is így érzel? – kérdezte a pulton támaszkodva.

- Nem tudom hogy érzek – válaszoltam őszintén.

- Nekem mennem kell – szomorodott el. – De majd találkozunk – jött oda hozzám.

- Figyelni foglak, vigyázz - böktem a TV felé.

- Rendben – nevetett. Megölelt és megcsókolt. Szorosan a mellkasához bújtam, és annyira nem akartam elengedni.

- Nyerj mindenkit el a pályán – léptem el tőle.

- Ez csak természetes – nevetett. Megfogta a bőröndjét és ott hagyott.

Hetek óta maradtam először magamra több órán át.

Mikor Sebastian mellettem volt, nem éreztem, hogy bármi hiányozna az életemből. Olyan kerek egész volt.

Nem az a típusú kapcsolat, mint Cristiano mellett. Minden félét megbeszéltünk.

akarva akaratlanul hasonlítgattam a két pasit, pedig ég és föld volt a kettő. Cristiano a tökéletes női ideál, már-már kényelmetlenül kidolgozott testel, de elég nagy szívvel. Sebastian ezzel szemben egy kölyök volt még mindig. Finom vonásai voltak, nem olyan darabos és kontrasztos, mint Cristianonak. A szíve és a szeretete pedig határtalan volt. Kevés ember nem fér bele a szeretetébe.

Délutánig elvoltam. Pakoltam, kutyáztam, zenét hallgattam. Estére már magányosnak éreztem magam. Valami hiányzott.

Felhívtam Sebastiant, és arra a pár percre rendbe is lettem.

Egész éjjel a plafont néztem, és elmélkedtem. Nem tudtam aludni.

Másnap egész nap szenvedtem. Az unalomtól estére már a falat kapartam.

Hívott majdnem az egész szerelő gárda, hogy hogyan vagyok, és igaz-e a hír, hogy kiléptem. Egyikőjük sem lepődött meg, hogy összejöttünk Sebastiannal. Mike inkább visszakérdezett, hogy eddig nem voltunk együtt? 

A szabadedzésekből és az időmérőből is csak a Red Bull boxmunkája maradt meg a fejemben.

Vasárnap bementem a gyárba, és az ott maradt ügyeletes szerelőkkel néztem a futamot. Sokkal jobban éreztem utána magam, bár fele futamot nem láttam, mert beszélgettünk.

A dolog akkor esett le mikor az Olasz Nagydíj hetében beszéltem Cristianoval.

- Unatkozom – nyöszörögtem már sokadszorra.

- Menj dolgozni – sóhajtotta.

- Keresni kéne valami melót – sóhajtottam. – Nem leszek így jóba a számlákkal sem.

- Milyen melót tudnál magadnak elképzelni? – faggatott.

- Nem tudom- nyöszörögtem.

 - Idegesítő ahogy szenvedsz – fújt egyet.

- De mi a francot csináljak!?

- Mássz szépen be a gyárba, és könyörögj a régi munkádért – nevetett.

- Futam hét van, már senki sincs a gyárban – morogtam.

- Akkor ülj gépre, és menj Monzába – sóhajtott. – Rosszabb vagy mint a fiam. Teljesen értetlen vagy.

- Nem vagyok értetlen! 

- Meghisztis – nevetett.

- Baszd meg Ronaldo! – morogtam.

- Megesett párszor – röhögött. Olyan Cristianosan. Idegesített, hogy rajtam nevet.

- Neked nem lesz valami meccsed, vagy nem kéne edzened, vagy ilyesmi? – morgolódtam.

- Este van ám itt is – jegyezte meg.

- Nem érdekel! Menj úszni, elhízol! – hiába minden erőfeszítésem, nevetett. Teli torokból. Iszonyú idegesítő volt. – Inkább felhívom az ultra cuki pasim, aki ultra kedves.

- És ultra tuti kis kocsit vezet– utánozta a hangom.

- Idegesítő vagy – sóhajtottam.

- Most mééér’ mondoood? – nyávogott, továbbra is engem utánozva.

- Ne nyávoooogj – hisztiztem.

- Te meg ne növeszd a segged otthon! – vágott vissza.

- Nekem fenekem van, nem seggem! Én úrihölgy vagyok! – és megint nevetett. Én pedig mérgemben kinyomtam a telefont. Játszon más idegeivel.

**

Másnap már Monzában voltam. Ben arca volt a legdühítőbb mikor meglátott.

- Nem bírsz elszakadni – súgta. – Imádsz minket! Betegesen imádsz itt lenni.

- Te vagy a beteges – válaszoltam és ledobtam magam a vele szemben lévő székbe. – Lehet veled beszélni, vagy menjek másik csapathoz tárgyalni?

- Rád mindig vevő vagyok – nevetett. Mi van a pasikkal? Nem tavasz jön, nehogy már megőrüljön mind!

Két óra múlva szabadultam Bentől, bár közel sem azt értem el amit szerettem volna. Szinte biztos voltam benne, hogy ezzel a melóval büntet kicsit. Ugyanis papírmunkát kaptam. Lia mellett.

Ha nincs bennem egy kis felnőttel tartás sikítva toporzékoltam volna.

De legalább kint lehetek a futamon. Szerettem Monzát.

Bekopogtam Liához, és előadtam neki a dolgot.

- Tökéletes – vigyorgott. – Remélem tudod, hogy nekem csak 100% felett lehet megfelelni.

- Akar neked a franc megfelelni! – morogtam.

- Ha én elégedett vagyok veled gyorsan átjutsz rajtam – vigyorgott. Próbáltam nem pofákat vágni.

- Menj vissza a gyárba, és ott William Smith majd mindent elmagyaráz mi is lesz a pontos dolgod – közölte.

Dünnyögve hagytam ott Liát. De büszke voltam magamra, hogy nem vertem be az orrát, és nem vágtam valamit hozzá. 

Gyorsan a munkaközepében találtam magam a gyárban. Kiderült, hogy teljes jegyzőkönyvet kell leadnom minden futam után a szerelők munkájáról, így azt jelentette, hogy végig velük lehetek. Jelentést pedig nem egyszer adtam már le, mikor ügyeletes voltam. Az első kezdő évemben is körülbelül ezt kellett csinálnom, hogy szokjam a csapatot.

**

Szingapúr előtti hétvégén szokásosan nekem kellett a bepakolást figyelni, és legnagyobb örömömre Sebastian is korán kiszeretett volna utazni, így még egyedül sem kellett mennem.

- Nagyon furcsa vagy ebben a cuccban – jegyezte meg, mikor szerdán kosztümben látott. – De tetszik – vigyorgott.

- Hát még nekem milyen furcsa – morogtam. Még nem nagyon szoktam hozzá, bár a Red Bullos ing nagyon tetszett és a melleim is jobban érezték magukat ebben a cuccban, mint az overállban.

De azért az mégis kényelmesebb volt.

Főleg, hogy napvégére már legszívesebben sírtam volna a sportcipőm után, de nem szóltam egy szót sem. Ha Lia simán bírja akkor én is simán bírni fogom. Nem hagyom magam lepipálni.