Nyári szünet 1

 Nem tudok mit hozzáfűzni. Csak hogy tudjátok: én elleneztem! xD De ti élvezzétek, mert a maga nemében iiilyen istenkirály. Kéretik a végén a háromszoros hippi Gooffnak! :D (a konfliktusos)

*Sebastian szemszög*

Csak egy csók volt.

Még annak sem nevezném. Egyszerűen a puha, tökéletesre festett vörös ajkait az enyémekhez nyomta, zaklatottan rám nézett és ott hagyott.

Megérintettem a számat. Az ujjaim vörösek voltak a rúzsától. Körbenéztem, hátha meglátom a tömegben az alakját, de sehol sem volt. Kifelé indultam, hátha az udvarra menekült, de ott sem találtam meg. Megpróbáltam hívni, de foglalt volt. Nem adtam fel.

Átverekedtem magam a tömegen és a kinti rajongókon is. Beültem a kocsimba és a hotelbe mentem. Egész héten ott aludt, mivel a doki nem hagyta, hogy dolgozzon. Nagyon rondán elbánt a kezével.

A hotel előtt is volt még mindig pár rajongó, kiosztottam néhány autogramot, és célba vettem a recepcióst.

- Barbara Németh nem tudja, hogy megérkezett-e már? – faggattam a megszeppent nőt.

- Sajnálom, nem adhatok ki információkat – rázta meg a fejét.

- Kérem – néztem rá könyörgően.

- Sajnálom – rázta a fejét. Felsóhajtottam. Odatrappoltam a lifthez, és felmentem a harmadikra, ahol a szobája volt.

A hétvégén annyiszor álltam az ajtaja előtt, hogy pontosan tudtam az összes hajszálrepedést rajta. Erőt vettem magamon, és bekopogtam. Vártam, majd ismét kopogtam. A végén már ütöttem az ajtót.

- Mitől vagy tiszta rúzs? – megfordultam és Mike fülig érő szájjal vigyorgott. – Csak nem smaciztál egy vörösre kent démonnal?

- Nem tudod,hogy hol van Barby? – hagytam figyelmen kívül a kérdését.

- Mivel arra kért, hogy szedjem össze a maradék cuccát, mert majd bejön érte a gyárba, és hívott taxit, úgy sejtem, valahova elrepült – vigyorgott. – Talán nem csókolsz elég jól.

- Hagyj már – morogtam oda.

- Vagy megbántottad? – villant fel féltés a szemében.

- Időt se hagyott semmire! – csörtettem végig a folyosón és átmentem a saját szobámba. Bevágtam az ajtóm, és ledobtam magam a kanapéra.

Megcsókolt és elmenekült. Ennek mi az értelme?    

**

Másnap indultunk vissza Tommival a gyárba, de nekem még mindig a csókon járt az eszem. Mert csókként akartam számon tartani, nem egy apró pusziként.

Pár napot a gyárban voltunk, minden nap a galériában voltam, amikor éppen nem tárgyalás vagy megbeszélés fárasztotta az agyam.

De Barby nem jött be egész héten. A szerelők pedig mélyen hallgattak.

Az utolsó napon felmentem Benhez, gondoltam ő csak tud valamit.

- Barbarának nem kellett volna bejönnie dolgozni a héten? – ültem le vele szemben az irodában. Menni készült, mert mindene össze volt már pakolva.

- Nem, a keze miatt betegszabin van – magyarázta. Majdnem fejbe vágtam saját magam.

Vártam, pedig gondolhattam volna a kezére. – Nem tudom, hogy merre van. A telefonja ki van kapcsolva, így gondolom valahol nyaral.

- Vagy valami baja van – morogtam.

- Arról tudna a csapat – rázta a fejét. – Az irataiban szerepel a csapat neve, és a kórházaknak, rendőrségeknek kötelességük jelenteni, ha valahol meglátják a csapatlogót.

Nem lettem sokkal okosabb, így inkább hazamentem Svájcba.

A ház nagyon üres volt, Hannah cuccai már nem voltak ott. Betartotta, amit kértem.

Végigdőltem a kanapén, és lehunytam a szemem.

Barby a Magyar Nagydíj alatt végig ingerlékeny volt, és jó messzire elkerült inkább engem. Én legalábbis így éreztem. Azt hittem, hogy ezzel jelzi, mennyire nem volt ínyére az együtt alvás. Pedig kellemes volt úgy aludni, hogy hozzám simult.

A kanapén nyomott el az álom.

**

Egész nap magányosan mászkáltam a lakásba és edzettem. Tommi Finnországban volt, Kimi a dolgait intézte. Úgy éreztem, hogy az élet cserben hagyott, és erre lettem ítélve. Edzés egész nap, és semmi közélet, a rendes párkapcsolatra meg ne is gondoljak.

- Még egy kutyára se lenne időm – morogtam.

Este egyedül dőltem végig az ágyamban, és hiányzott a munka. Legalább lefoglaltam magam.

Napokon át nem szólt másról a szünetem, hogy edzettem, és esténként elalvásig tévéztem.

Csak az mozdított ki a napokba való belesüppedéstől, hogy Ben felhívott.

- Hello, Sebastian, még a gyárban kerested Barby-t – mondta egyből. – Madridban van, ha érdekel, de három nap múlva jön Angliába, mert valamit meg akar velem beszélni.

- Köszi az infót – próbáltam úgy válaszolni, hogy ne legyen egyértelmű a keserűség a hangomban. Madrid. Tehát Ronaldóval mulatja az időt.

Még aznap este hazafelé vettem az irányt Németországba. Anya kifejezetten örült nekem. Fabiannal jól elmulattuk az időt, így már majdnem sajnáltam is, hogy három nap múlva gépre kellett ülnöm, és Anglia felé vettem az irányt.

Beszélni szerettem volna Barbyval. Miértet akartam kapni a csókra.

 Egyenesen hozzá mentem, és legnagyobb meglepetésemre éppen a motorjára akart felszállni az udvaron, mikor oda értem.

- Sebastian – mosolyodott el. – Neked nem süttetni kéne magad valahol?

- Beszélni szerettem volna veled – viszonoztam a mosolyt. Jobb kedve volt, mint legutóbb. Ronaldo tudhat valamit. 

 - Benhez megyek éppen, ha belefér pár percbe, szívesen meghallgatlak, ha nem, akkor halasztanunk kell – magyarázta, és a válaszomat meg sem várva beindította a motort. Talán menekülni szeretne?

- Egy kérdésem van, amire választ szeretnék – léptem közelebb hozzá, hogy meghallja a motor zaja mellett. – Milyen indokkal adtad azt a csókot?

- Az csak egy puszi volt – vágta rá egyből. – És magam sem tudom. Ne feszegesd, Sebastian, fölösleges. Most megyek felmondani. Túl sok lett a munkámból.

- Felmondasz? – döbbentem le.

- Igen, új terveim vannak – mondta magabiztosan.

Rosszul esett, hogy otthagyja a Forma 1-et. Úgy éreztem, én vagyok a hibás. De nem minden rólam szól.

Utolsó próbálkozásként odaléptem hozzá, és gondolkodás nélkül az ajkára nyomtam az enyém egy pillanatra.

- Becsületes ember nem tartja meg magának a lopott csókot, hanem visszaadja – súgtam még oda neki. Minden porcikám vágyott rá, hogy visszahúzzon, vagy megkérjen, hogy maradjak, de nem szólt semmit, mikor a kocsihoz mentem és beültem. Még egy pillanatig vártam, de nem szólt utánam. Rám nézett, fejébe húzta a bukósisakot, és még előttem elhajtott.

- Hülyét csináltam magamból – morogtam, ahogy én is kifordultam az útra.

Felmond. Lehet, hogy most láttam utoljára.

Megálltam a pirosnál, és próbáltam visszaemlékezni, mikor láttam először.

Talán 2008 év végén a boxban, vagy mikor olajasan vigyorogva próbálta a szeméből kiszedni a belehullott port. Nem tudtam volna már megmondani. Mióta ott voltam a Red Bullnál, ő is ott volt, bár azt tudtam, hogy ő sem sokkal előbb kezdett.

Ki fogja helyre tenni Liát? Ki lesz az, aki becsatol majd minden  alkalommal?

Heves dudálás térített magamhoz, hogy már zöld a lámpa.   

**

Inkább visszamentem Heppenheimbe. Próbáltam nem arra gondolni, mekkora hülyét csináltam magamból.

Már-már beteges volt, ahogy a netet bújtam minden este, hogy van-e valami hír vagy kép Barbyról és a focistáról.

Volt pár kép, amik Madridban készültek a napokban Ronaldóról, de Barby nem volt vele, vagy nem ismerték meg.

Szinte már marta a szívem a féltékenység.

Mekkora hülyeség, hogy lemond az ember arról, akit nagyon a szívébe zárt, hogy a másik boldog legyen. Ennél minden ember önzőbb. Sokkal inkább azért teszik, hogy mégis csak az ő karjaiban kössön ki az álmai párja.

Már elemi iskolás koromban is tudtam, hogy a reménytelen vágyódásnál nincs rosszabb. Még az se, ha totál hülyét csinálsz magadból.

Rengetegszer kerestem ki a telefonomban Barby számát, hogy felhívom. De mégis mit mondok neki? Akartam sms-t írni, de mégis mit írjak?

Végül inkább felhívtam Kimit, hogy menjünk el valamerre. Jó messze a gondolataimtól.

- Azt hiszed, hogy tudok olyan helyet, ahol már elkerülnek a gondolatok, főleg a nőkről? - kérdezett vissza a telefonba. – Már rég odaköltöztem volna! – nevette el magát.

- Kimi, csak menjünk – sóhajtottam fel.

- Sebas, mit szólsz Madridhoz? – Felnevettem. Azt hittem, viccel, de a hangja komoly maradt.

- Nem akarok megint hülyét csinálni magamból – szögeztem le.

- Ne aggódj, megy az neked nők nélkül is – nevetett ki.

- Jó barát vagy, mit ne mondjak – morogtam.

- Legyen. Hajózzunk ki – sóhajtott fel. – Nők nélkül?

- Igen – vágtam rá.

- Ne hívjam mégis csak el Barbarát? – faggatott.

- Ne szervezkedj mögöttem, rendben? – morogtam. Ezúttal ő sóhajtott fel.

- Épp annyira vagy bonyolult, mint a nők – nevetett.

Mérgesen nyomtam ki a telefont. Nem volt idegem még Kimihez sem.

Fogtam magam és inkább kimentem futni.

**

Reggel a futócuccomban ébredtem, az ágyon keresztbe fekve. Először nem tudtam, mi ébresztett fel, de aztán a telefonom tovább csipogott kitartón.

- Igen? – vettem fel. Meg se néztem, ki az. Elemeltem a telefont a fülemtől, és megnéztem a hívót. – Barby, reggel 6 van – jegyeztem meg.

- Igeeen? – nyújtotta el. A hangján érződött a tömény alkohol.

- Te részeg vagy? – kérdeztem rá.

- Nem – vágta rá akadozva. – Kicsit – vallotta végül be.

- Miért hívtál? – élénkültem fel. – Hol vagy egyáltalán?

- Ibizán sétálgatok – mondta egy kis gondolkodás után. – El akartam mondani, hogy felmondtam.

- Miért mondtál fel? – kérdeztem kíváncsian.

- Sok volt – csuklott egyet, és a hangokból ítélve majdnem elesett, utána pedig jól kinevette saját magát. – Nem bírtam tovább melletted dolgozni.

- Miért? – a szívem dobbant egy nagyot.

- Mert – zárta le.

- Kiábrándító vagy részegen – piszkáltam. – Nem mondasz el még így se dolgokat.

- Mert akarlak, kívánlak – fakadt ki. – És nem hagyhatom, hogy szerelmes legyek.

- Miért? – kérdeztem.

- Ez a kedvenc szavad? – morgott. – Mert megint meg fognak bántani és összetörik a szívem.

- Ezt nézed ki belőlem? – szomorodtam el. – Nem az a fajta vagyok.

- Azt bárki mondhatja, Drága – nevetett.

- De én nem vagyok bárki – vágtam rá.

- Én pedig nem vagyok az a lány, aki részegen bármire rávehető – vágta a fejemhez. Elhallgattam. Erre nem tudtam semmit sem mondani, cáfolni pedig nem lett volna úriemberhez méltó. – Francba, mégis az a fajta lány vagyok. Kapsz egy esélyt, de ne is álmodj róla, hogy kimondom AZT a szót, míg nem érzem. És nem fogom érezni! – úgy éreztem, ezt saját magának mondja inkább, mint nekem.

- Holnap tudunk találkozni? – kérdeztem. Ha már saját maga kínálta fel a lehetőséget, akkor miért ne próbáljak meg vele élni?

- Megyek Angliába – válaszolta. – Délután három fele már otthon leszek.

- Te most Ronaldóval bulizgatsz és kavarsz? – tettem fel azt a kérdést, ami nagyon érdekelt.

- Bulizgatok – válaszolta. – Tán zavar?

- Kicsit- vallottam be.

- Az én életem – kérte ki magának.

- Te kérdezted – védekeztem.

- Én most hisztisen ki fogom nyomni – figyelmeztetett.

- Dehogy fogod! – nevettem el magam. Nevetett, és kinyomta. Végigdőltem az ágyamon, bár arra sem emlékeztem, mikor ültem fel.

Pár pillanat múlva újra csörgött a telefonom.

- Kinyomtam – mondta büszkén, mikor felvettem.

- És vissza is hívtál – jegyeztem meg.

- Francba – nevetett. – Most nem foglak! – és megint letette. Nevetve rúgtam le a cipőm, és mentem el tusolni.

Délben anya keltett, hogy menjek enni.

Nem örült neki otthon senki sem, mikor bejelentettem, hogy Angliába kell mennem.

 Egész végig aggódtam, hogy mit is fogok mondani. Részeg volt! Most már józanul biztos megbánta a dolgot, és talán nem is gondolta felét se komolyan.

Londonban szálltam le a gépről, ahol a várt rám a szünet elején ott hagyott Infinitim.

Mire Milton Keynes-be értem, egyre rosszabb ötletnek tűnt ide jönni, legutóbb is csak magamat égettem be.

Gondolkodás nélkül nyomtam meg a csengőt. Szinte egyből be is engedett az alsó ajtón. Felsiettem a lépcsőkön, és kopogtam a bejárati ajtón.

Egy farmer volt rajta és egy kislányos, szivecskés póló.

- Részeg voltam, oké? – köszöntött. – Nem tudom, miket mondhattam, de részeg voltam! Nem ér felhasználni!

Bólintottam. Próbáltam nem gondolkodni, hátha saját magam tántorítom el. Közelebb léptem, elkaptam a derekát és magamhoz húztam. Egyből a vállam felé fordította az arcát, hogy nehogy megcsókoljam.

- És mi van Ms.Cukival? –kérdezte.

- Barbara, nézz rám – mosolyodtam el. Rám pillantott, és utána már nem bírta elfordítani a tekintetét. Talán észre se vette, de teljesen felém fordult. Szorosabban fogtam a derekát, el ne tudjon lépni, és megcsókoltam.

Az ajkai még mindig leheletfinomak voltak, és édesek.

Éreztem, ahogy a nadrágom szűkebb lett. Legszívesebben felnevettem volna. Egy csóktól! Tininek éreztem magam.

Közelebb bújt hozzám, így már ő is megérezhette, mivel belemosolygott a csókba, és elmélyítette. Beszívta kicsit az alsó ajkam, nekem pedig el kellett fojtanom egy sóhajt.

- Mi van Hannah Babával? – húzódott el. Lustán elmosolyodtam. Ahogy törte a fejét, az nagyon vicces volt.

- Szakítottunk – válaszoltam a nyakát kóstolgatva. Annyira finom volt a bőre. Selymes, jó ízű, és finom illatú. Nem bírtam megállni.

- Szingli vagy? – ütötte tovább a vasat, de hagyta, hogy kényeztessem, míg a vállamba kapaszkodott egyre erősebben.

- Remélem már nem – válaszoltam. Még közelebb préselte magát a mellkasomhoz, és épphogy nem dorombolt. Olyan volt, mint egy macska, ahogy a kezeim közé simult.

Megint megcsókolt, de most olyan hévvel, hogy elvesztettem a fejem. Nekilökött az ajtónak és csókolt, harapott iszonyatosan érzékien, ahol csak ért.

Lerángatta rólam a pólóm és a háló felé kezdett húzni.

Rémlett valami ezzel kapcsolatban, de nem bírtam gondolkodni. Túl sok volt, túl intenzív és mégis túl keveset kaptam belőle. Még.

Rálökött az ágyára és egyből a csípőmre is ült.

Felgyűrtem a pólóját a mellei fölé és felültem. Óvatosan beleharaptam az egyik mellébe, mire felnyögött, és a csípőjét előrébb lökte, erre a mozdulatra viszont már nem tudtam visszafojtani egy sóhajt.

Beletúrt a hajamba, és elhúzta a fejem a mellétől, hogy megcsókoljon. Csak egy pillanat volt, mikor kitisztult a fejem, de elkaptam a csípőjét és lepakoltam az ágyra magam mellé.

- Nem akarlak megkapni már az első pillanatban. Vágyakozni akarok rád – magyaráztam az értetlen pillantására. 

Naa, nagy az öröm? :D