Belga- Olasz 1

 Itt a fejezet, de bétát nem látott. Valószínűleg sok vessző, és elírás lesz benne, előre is elnézést, nem húzom tovább. =) A friss a jövőhét közepéig jön, megeshet ugyan ilyen nyersen (nem bétázva)

Felültem az ágyban, és az elmúlt napok jutottak eszembe. A szobában viszont semmi nem utalt rá, hogy tényleg valóság volt. Nem volt ott a bőröndje, nem volt egy cucca sem az enyémek mellett. 

Lerúgtam a takaróm, és kifelé indultam. Belestem a fürdőbe ami üres volt.

A konyhába találtam rá, ahogy rántottát csinál és közben a híreket nézi a TV-ben.

- Miért nem alszol? – bújtam az oldalának. Az illatával telt meg az orrom, az agyam, minden sejtem.

- Fél óra múlva indul a gépem – mosolygott. – Te kiléptél, de attól még futamok vannak – simogatta hátra a hajam.

- Vége is a nyári szünetnek? – szomorodtam el.

- Igen – bólintott és kipakolta egy tányérra a tojást. – Kérsz?

- Nem reggelizem – ráztam a fejem.

- Azért megpróbáltam – vigyorgott. Leült a kanapéra, és rám nézett várakozóan, hogy vajon hisztizek-e.

- Győzni mész – ültem le mellé.

- Mint mindig – vigyorgott.

- Nem – ráztam a fejem. – Vagyis de – zavarodtam össze, amin nevetni kezdett. – Na, azt akarom kibökni, hogy idén nagyon sok energiával versenyzel, és az elmúlt pár futamon úgy tűnt, hogy ebből vesztettél. A balszerencse is megtalált.

- Elégedett voltam az életemmel – bólogatott. – Most is az vagyok – tömött vigyorogva egy újabb falatot a szájába.

- Elmenjek veled a futamra? – kérdeztem mosolyogva. Megrázta a fejét.

- Miattam ne gyere oda – magyarázta a kérdő tekintetemre. – Ha visszajössz dolgozni az más.  

- Szóval barátnő titulusban még véletlen se menjek a pálya közelébe? – vontam össze a szemöldököm.

- Igen – bólintott.

- Mert? – fontam össze a kezem a mellem előtt.

- Hannah sem parádézott ott. Nekem az ott a munkahelyem. Szerencsém van, mert a hobbim a munkám, de akkor sem értek egyet azzal, hogy a barátnőmnek ott kéne parádéznia – magyarázta.

- Azt hittem kifejezetten Hannáht nem viselted volna el magad mellett – csóváltam a fejem. – És ha visszamegyek dolgozni miben lesz más a dolog?

- Őszintén, mennyi időd lesz amit rám tudsz fordítani? – nézett rám mosolyogva.

- Nem sok – bólintottam, hogy értem mire gondol.

- Gyere vissza dolgozni – nyomott egy puszit a számra, és az üres tányért a mosogatóba tette.

- Dehogy megyek – morogtam.

Ránéztem a kezemre, amin most épp nem volt kötés. Ahonnan lejött a bőr már rózsaszín volt, kontrasztot alkotva a lebarnult bőrömmel. Az a pár körmöm ami megmaradt már fekete volt, és láthatóan nőtt alatta az új. Ahol pedig nem volt köröm, ott már szépen alakult az új, friss köröm.

- A kezed miatt nem jössz vissza? – kérdezte.

- Nem okozott már örömöt a munkám – motyogtam. – Nem voltam lelkes, már inkább volt munka, mint hobbi.

- Most is így érzel? – kérdezte a pulton támaszkodva.

- Nem tudom hogy érzek – válaszoltam őszintén.

- Nekem mennem kell – szomorodott el. – De majd találkozunk – jött oda hozzám.

- Figyelni foglak, vigyázz - böktem a TV felé.

- Rendben – nevetett. Megölelt és megcsókolt. Szorosan a mellkasához bújtam, és annyira nem akartam elengedni.

- Nyerj mindenkit el a pályán – léptem el tőle.

- Ez csak természetes – nevetett. Megfogta a bőröndjét és ott hagyott.

Hetek óta maradtam először magamra több órán át.

Mikor Sebastian mellettem volt, nem éreztem, hogy bármi hiányozna az életemből. Olyan kerek egész volt.

Nem az a típusú kapcsolat, mint Cristiano mellett. Minden félét megbeszéltünk.

akarva akaratlanul hasonlítgattam a két pasit, pedig ég és föld volt a kettő. Cristiano a tökéletes női ideál, már-már kényelmetlenül kidolgozott testel, de elég nagy szívvel. Sebastian ezzel szemben egy kölyök volt még mindig. Finom vonásai voltak, nem olyan darabos és kontrasztos, mint Cristianonak. A szíve és a szeretete pedig határtalan volt. Kevés ember nem fér bele a szeretetébe.

Délutánig elvoltam. Pakoltam, kutyáztam, zenét hallgattam. Estére már magányosnak éreztem magam. Valami hiányzott.

Felhívtam Sebastiant, és arra a pár percre rendbe is lettem.

Egész éjjel a plafont néztem, és elmélkedtem. Nem tudtam aludni.

Másnap egész nap szenvedtem. Az unalomtól estére már a falat kapartam.

Hívott majdnem az egész szerelő gárda, hogy hogyan vagyok, és igaz-e a hír, hogy kiléptem. Egyikőjük sem lepődött meg, hogy összejöttünk Sebastiannal. Mike inkább visszakérdezett, hogy eddig nem voltunk együtt? 

A szabadedzésekből és az időmérőből is csak a Red Bull boxmunkája maradt meg a fejemben.

Vasárnap bementem a gyárba, és az ott maradt ügyeletes szerelőkkel néztem a futamot. Sokkal jobban éreztem utána magam, bár fele futamot nem láttam, mert beszélgettünk.

A dolog akkor esett le mikor az Olasz Nagydíj hetében beszéltem Cristianoval.

- Unatkozom – nyöszörögtem már sokadszorra.

- Menj dolgozni – sóhajtotta.

- Keresni kéne valami melót – sóhajtottam. – Nem leszek így jóba a számlákkal sem.

- Milyen melót tudnál magadnak elképzelni? – faggatott.

- Nem tudom- nyöszörögtem.

 - Idegesítő ahogy szenvedsz – fújt egyet.

- De mi a francot csináljak!?

- Mássz szépen be a gyárba, és könyörögj a régi munkádért – nevetett.

- Futam hét van, már senki sincs a gyárban – morogtam.

- Akkor ülj gépre, és menj Monzába – sóhajtott. – Rosszabb vagy mint a fiam. Teljesen értetlen vagy.

- Nem vagyok értetlen! 

- Meghisztis – nevetett.

- Baszd meg Ronaldo! – morogtam.

- Megesett párszor – röhögött. Olyan Cristianosan. Idegesített, hogy rajtam nevet.

- Neked nem lesz valami meccsed, vagy nem kéne edzened, vagy ilyesmi? – morgolódtam.

- Este van ám itt is – jegyezte meg.

- Nem érdekel! Menj úszni, elhízol! – hiába minden erőfeszítésem, nevetett. Teli torokból. Iszonyú idegesítő volt. – Inkább felhívom az ultra cuki pasim, aki ultra kedves.

- És ultra tuti kis kocsit vezet– utánozta a hangom.

- Idegesítő vagy – sóhajtottam.

- Most mééér’ mondoood? – nyávogott, továbbra is engem utánozva.

- Ne nyávoooogj – hisztiztem.

- Te meg ne növeszd a segged otthon! – vágott vissza.

- Nekem fenekem van, nem seggem! Én úrihölgy vagyok! – és megint nevetett. Én pedig mérgemben kinyomtam a telefont. Játszon más idegeivel.

**

Másnap már Monzában voltam. Ben arca volt a legdühítőbb mikor meglátott.

- Nem bírsz elszakadni – súgta. – Imádsz minket! Betegesen imádsz itt lenni.

- Te vagy a beteges – válaszoltam és ledobtam magam a vele szemben lévő székbe. – Lehet veled beszélni, vagy menjek másik csapathoz tárgyalni?

- Rád mindig vevő vagyok – nevetett. Mi van a pasikkal? Nem tavasz jön, nehogy már megőrüljön mind!

Két óra múlva szabadultam Bentől, bár közel sem azt értem el amit szerettem volna. Szinte biztos voltam benne, hogy ezzel a melóval büntet kicsit. Ugyanis papírmunkát kaptam. Lia mellett.

Ha nincs bennem egy kis felnőttel tartás sikítva toporzékoltam volna.

De legalább kint lehetek a futamon. Szerettem Monzát.

Bekopogtam Liához, és előadtam neki a dolgot.

- Tökéletes – vigyorgott. – Remélem tudod, hogy nekem csak 100% felett lehet megfelelni.

- Akar neked a franc megfelelni! – morogtam.

- Ha én elégedett vagyok veled gyorsan átjutsz rajtam – vigyorgott. Próbáltam nem pofákat vágni.

- Menj vissza a gyárba, és ott William Smith majd mindent elmagyaráz mi is lesz a pontos dolgod – közölte.

Dünnyögve hagytam ott Liát. De büszke voltam magamra, hogy nem vertem be az orrát, és nem vágtam valamit hozzá. 

Gyorsan a munkaközepében találtam magam a gyárban. Kiderült, hogy teljes jegyzőkönyvet kell leadnom minden futam után a szerelők munkájáról, így azt jelentette, hogy végig velük lehetek. Jelentést pedig nem egyszer adtam már le, mikor ügyeletes voltam. Az első kezdő évemben is körülbelül ezt kellett csinálnom, hogy szokjam a csapatot.

**

Szingapúr előtti hétvégén szokásosan nekem kellett a bepakolást figyelni, és legnagyobb örömömre Sebastian is korán kiszeretett volna utazni, így még egyedül sem kellett mennem.

- Nagyon furcsa vagy ebben a cuccban – jegyezte meg, mikor szerdán kosztümben látott. – De tetszik – vigyorgott.

- Hát még nekem milyen furcsa – morogtam. Még nem nagyon szoktam hozzá, bár a Red Bullos ing nagyon tetszett és a melleim is jobban érezték magukat ebben a cuccban, mint az overállban.

De azért az mégis kényelmesebb volt.

Főleg, hogy napvégére már legszívesebben sírtam volna a sportcipőm után, de nem szóltam egy szót sem. Ha Lia simán bírja akkor én is simán bírni fogom. Nem hagyom magam lepipálni.  

Nyári szünet 1

 Nem tudok mit hozzáfűzni. Csak hogy tudjátok: én elleneztem! xD De ti élvezzétek, mert a maga nemében iiilyen istenkirály. Kéretik a végén a háromszoros hippi Gooffnak! :D (a konfliktusos)

*Sebastian szemszög*

Csak egy csók volt.

Még annak sem nevezném. Egyszerűen a puha, tökéletesre festett vörös ajkait az enyémekhez nyomta, zaklatottan rám nézett és ott hagyott.

Megérintettem a számat. Az ujjaim vörösek voltak a rúzsától. Körbenéztem, hátha meglátom a tömegben az alakját, de sehol sem volt. Kifelé indultam, hátha az udvarra menekült, de ott sem találtam meg. Megpróbáltam hívni, de foglalt volt. Nem adtam fel.

Átverekedtem magam a tömegen és a kinti rajongókon is. Beültem a kocsimba és a hotelbe mentem. Egész héten ott aludt, mivel a doki nem hagyta, hogy dolgozzon. Nagyon rondán elbánt a kezével.

A hotel előtt is volt még mindig pár rajongó, kiosztottam néhány autogramot, és célba vettem a recepcióst.

- Barbara Németh nem tudja, hogy megérkezett-e már? – faggattam a megszeppent nőt.

- Sajnálom, nem adhatok ki információkat – rázta meg a fejét.

- Kérem – néztem rá könyörgően.

- Sajnálom – rázta a fejét. Felsóhajtottam. Odatrappoltam a lifthez, és felmentem a harmadikra, ahol a szobája volt.

A hétvégén annyiszor álltam az ajtaja előtt, hogy pontosan tudtam az összes hajszálrepedést rajta. Erőt vettem magamon, és bekopogtam. Vártam, majd ismét kopogtam. A végén már ütöttem az ajtót.

- Mitől vagy tiszta rúzs? – megfordultam és Mike fülig érő szájjal vigyorgott. – Csak nem smaciztál egy vörösre kent démonnal?

- Nem tudod,hogy hol van Barby? – hagytam figyelmen kívül a kérdését.

- Mivel arra kért, hogy szedjem össze a maradék cuccát, mert majd bejön érte a gyárba, és hívott taxit, úgy sejtem, valahova elrepült – vigyorgott. – Talán nem csókolsz elég jól.

- Hagyj már – morogtam oda.

- Vagy megbántottad? – villant fel féltés a szemében.

- Időt se hagyott semmire! – csörtettem végig a folyosón és átmentem a saját szobámba. Bevágtam az ajtóm, és ledobtam magam a kanapéra.

Megcsókolt és elmenekült. Ennek mi az értelme?    

**

Másnap indultunk vissza Tommival a gyárba, de nekem még mindig a csókon járt az eszem. Mert csókként akartam számon tartani, nem egy apró pusziként.

Pár napot a gyárban voltunk, minden nap a galériában voltam, amikor éppen nem tárgyalás vagy megbeszélés fárasztotta az agyam.

De Barby nem jött be egész héten. A szerelők pedig mélyen hallgattak.

Az utolsó napon felmentem Benhez, gondoltam ő csak tud valamit.

- Barbarának nem kellett volna bejönnie dolgozni a héten? – ültem le vele szemben az irodában. Menni készült, mert mindene össze volt már pakolva.

- Nem, a keze miatt betegszabin van – magyarázta. Majdnem fejbe vágtam saját magam.

Vártam, pedig gondolhattam volna a kezére. – Nem tudom, hogy merre van. A telefonja ki van kapcsolva, így gondolom valahol nyaral.

- Vagy valami baja van – morogtam.

- Arról tudna a csapat – rázta a fejét. – Az irataiban szerepel a csapat neve, és a kórházaknak, rendőrségeknek kötelességük jelenteni, ha valahol meglátják a csapatlogót.

Nem lettem sokkal okosabb, így inkább hazamentem Svájcba.

A ház nagyon üres volt, Hannah cuccai már nem voltak ott. Betartotta, amit kértem.

Végigdőltem a kanapén, és lehunytam a szemem.

Barby a Magyar Nagydíj alatt végig ingerlékeny volt, és jó messzire elkerült inkább engem. Én legalábbis így éreztem. Azt hittem, hogy ezzel jelzi, mennyire nem volt ínyére az együtt alvás. Pedig kellemes volt úgy aludni, hogy hozzám simult.

A kanapén nyomott el az álom.

**

Egész nap magányosan mászkáltam a lakásba és edzettem. Tommi Finnországban volt, Kimi a dolgait intézte. Úgy éreztem, hogy az élet cserben hagyott, és erre lettem ítélve. Edzés egész nap, és semmi közélet, a rendes párkapcsolatra meg ne is gondoljak.

- Még egy kutyára se lenne időm – morogtam.

Este egyedül dőltem végig az ágyamban, és hiányzott a munka. Legalább lefoglaltam magam.

Napokon át nem szólt másról a szünetem, hogy edzettem, és esténként elalvásig tévéztem.

Csak az mozdított ki a napokba való belesüppedéstől, hogy Ben felhívott.

- Hello, Sebastian, még a gyárban kerested Barby-t – mondta egyből. – Madridban van, ha érdekel, de három nap múlva jön Angliába, mert valamit meg akar velem beszélni.

- Köszi az infót – próbáltam úgy válaszolni, hogy ne legyen egyértelmű a keserűség a hangomban. Madrid. Tehát Ronaldóval mulatja az időt.

Még aznap este hazafelé vettem az irányt Németországba. Anya kifejezetten örült nekem. Fabiannal jól elmulattuk az időt, így már majdnem sajnáltam is, hogy három nap múlva gépre kellett ülnöm, és Anglia felé vettem az irányt.

Beszélni szerettem volna Barbyval. Miértet akartam kapni a csókra.

 Egyenesen hozzá mentem, és legnagyobb meglepetésemre éppen a motorjára akart felszállni az udvaron, mikor oda értem.

- Sebastian – mosolyodott el. – Neked nem süttetni kéne magad valahol?

- Beszélni szerettem volna veled – viszonoztam a mosolyt. Jobb kedve volt, mint legutóbb. Ronaldo tudhat valamit. 

 - Benhez megyek éppen, ha belefér pár percbe, szívesen meghallgatlak, ha nem, akkor halasztanunk kell – magyarázta, és a válaszomat meg sem várva beindította a motort. Talán menekülni szeretne?

- Egy kérdésem van, amire választ szeretnék – léptem közelebb hozzá, hogy meghallja a motor zaja mellett. – Milyen indokkal adtad azt a csókot?

- Az csak egy puszi volt – vágta rá egyből. – És magam sem tudom. Ne feszegesd, Sebastian, fölösleges. Most megyek felmondani. Túl sok lett a munkámból.

- Felmondasz? – döbbentem le.

- Igen, új terveim vannak – mondta magabiztosan.

Rosszul esett, hogy otthagyja a Forma 1-et. Úgy éreztem, én vagyok a hibás. De nem minden rólam szól.

Utolsó próbálkozásként odaléptem hozzá, és gondolkodás nélkül az ajkára nyomtam az enyém egy pillanatra.

- Becsületes ember nem tartja meg magának a lopott csókot, hanem visszaadja – súgtam még oda neki. Minden porcikám vágyott rá, hogy visszahúzzon, vagy megkérjen, hogy maradjak, de nem szólt semmit, mikor a kocsihoz mentem és beültem. Még egy pillanatig vártam, de nem szólt utánam. Rám nézett, fejébe húzta a bukósisakot, és még előttem elhajtott.

- Hülyét csináltam magamból – morogtam, ahogy én is kifordultam az útra.

Felmond. Lehet, hogy most láttam utoljára.

Megálltam a pirosnál, és próbáltam visszaemlékezni, mikor láttam először.

Talán 2008 év végén a boxban, vagy mikor olajasan vigyorogva próbálta a szeméből kiszedni a belehullott port. Nem tudtam volna már megmondani. Mióta ott voltam a Red Bullnál, ő is ott volt, bár azt tudtam, hogy ő sem sokkal előbb kezdett.

Ki fogja helyre tenni Liát? Ki lesz az, aki becsatol majd minden  alkalommal?

Heves dudálás térített magamhoz, hogy már zöld a lámpa.   

**

Inkább visszamentem Heppenheimbe. Próbáltam nem arra gondolni, mekkora hülyét csináltam magamból.

Már-már beteges volt, ahogy a netet bújtam minden este, hogy van-e valami hír vagy kép Barbyról és a focistáról.

Volt pár kép, amik Madridban készültek a napokban Ronaldóról, de Barby nem volt vele, vagy nem ismerték meg.

Szinte már marta a szívem a féltékenység.

Mekkora hülyeség, hogy lemond az ember arról, akit nagyon a szívébe zárt, hogy a másik boldog legyen. Ennél minden ember önzőbb. Sokkal inkább azért teszik, hogy mégis csak az ő karjaiban kössön ki az álmai párja.

Már elemi iskolás koromban is tudtam, hogy a reménytelen vágyódásnál nincs rosszabb. Még az se, ha totál hülyét csinálsz magadból.

Rengetegszer kerestem ki a telefonomban Barby számát, hogy felhívom. De mégis mit mondok neki? Akartam sms-t írni, de mégis mit írjak?

Végül inkább felhívtam Kimit, hogy menjünk el valamerre. Jó messze a gondolataimtól.

- Azt hiszed, hogy tudok olyan helyet, ahol már elkerülnek a gondolatok, főleg a nőkről? - kérdezett vissza a telefonba. – Már rég odaköltöztem volna! – nevette el magát.

- Kimi, csak menjünk – sóhajtottam fel.

- Sebas, mit szólsz Madridhoz? – Felnevettem. Azt hittem, viccel, de a hangja komoly maradt.

- Nem akarok megint hülyét csinálni magamból – szögeztem le.

- Ne aggódj, megy az neked nők nélkül is – nevetett ki.

- Jó barát vagy, mit ne mondjak – morogtam.

- Legyen. Hajózzunk ki – sóhajtott fel. – Nők nélkül?

- Igen – vágtam rá.

- Ne hívjam mégis csak el Barbarát? – faggatott.

- Ne szervezkedj mögöttem, rendben? – morogtam. Ezúttal ő sóhajtott fel.

- Épp annyira vagy bonyolult, mint a nők – nevetett.

Mérgesen nyomtam ki a telefont. Nem volt idegem még Kimihez sem.

Fogtam magam és inkább kimentem futni.

**

Reggel a futócuccomban ébredtem, az ágyon keresztbe fekve. Először nem tudtam, mi ébresztett fel, de aztán a telefonom tovább csipogott kitartón.

- Igen? – vettem fel. Meg se néztem, ki az. Elemeltem a telefont a fülemtől, és megnéztem a hívót. – Barby, reggel 6 van – jegyeztem meg.

- Igeeen? – nyújtotta el. A hangján érződött a tömény alkohol.

- Te részeg vagy? – kérdeztem rá.

- Nem – vágta rá akadozva. – Kicsit – vallotta végül be.

- Miért hívtál? – élénkültem fel. – Hol vagy egyáltalán?

- Ibizán sétálgatok – mondta egy kis gondolkodás után. – El akartam mondani, hogy felmondtam.

- Miért mondtál fel? – kérdeztem kíváncsian.

- Sok volt – csuklott egyet, és a hangokból ítélve majdnem elesett, utána pedig jól kinevette saját magát. – Nem bírtam tovább melletted dolgozni.

- Miért? – a szívem dobbant egy nagyot.

- Mert – zárta le.

- Kiábrándító vagy részegen – piszkáltam. – Nem mondasz el még így se dolgokat.

- Mert akarlak, kívánlak – fakadt ki. – És nem hagyhatom, hogy szerelmes legyek.

- Miért? – kérdeztem.

- Ez a kedvenc szavad? – morgott. – Mert megint meg fognak bántani és összetörik a szívem.

- Ezt nézed ki belőlem? – szomorodtam el. – Nem az a fajta vagyok.

- Azt bárki mondhatja, Drága – nevetett.

- De én nem vagyok bárki – vágtam rá.

- Én pedig nem vagyok az a lány, aki részegen bármire rávehető – vágta a fejemhez. Elhallgattam. Erre nem tudtam semmit sem mondani, cáfolni pedig nem lett volna úriemberhez méltó. – Francba, mégis az a fajta lány vagyok. Kapsz egy esélyt, de ne is álmodj róla, hogy kimondom AZT a szót, míg nem érzem. És nem fogom érezni! – úgy éreztem, ezt saját magának mondja inkább, mint nekem.

- Holnap tudunk találkozni? – kérdeztem. Ha már saját maga kínálta fel a lehetőséget, akkor miért ne próbáljak meg vele élni?

- Megyek Angliába – válaszolta. – Délután három fele már otthon leszek.

- Te most Ronaldóval bulizgatsz és kavarsz? – tettem fel azt a kérdést, ami nagyon érdekelt.

- Bulizgatok – válaszolta. – Tán zavar?

- Kicsit- vallottam be.

- Az én életem – kérte ki magának.

- Te kérdezted – védekeztem.

- Én most hisztisen ki fogom nyomni – figyelmeztetett.

- Dehogy fogod! – nevettem el magam. Nevetett, és kinyomta. Végigdőltem az ágyamon, bár arra sem emlékeztem, mikor ültem fel.

Pár pillanat múlva újra csörgött a telefonom.

- Kinyomtam – mondta büszkén, mikor felvettem.

- És vissza is hívtál – jegyeztem meg.

- Francba – nevetett. – Most nem foglak! – és megint letette. Nevetve rúgtam le a cipőm, és mentem el tusolni.

Délben anya keltett, hogy menjek enni.

Nem örült neki otthon senki sem, mikor bejelentettem, hogy Angliába kell mennem.

 Egész végig aggódtam, hogy mit is fogok mondani. Részeg volt! Most már józanul biztos megbánta a dolgot, és talán nem is gondolta felét se komolyan.

Londonban szálltam le a gépről, ahol a várt rám a szünet elején ott hagyott Infinitim.

Mire Milton Keynes-be értem, egyre rosszabb ötletnek tűnt ide jönni, legutóbb is csak magamat égettem be.

Gondolkodás nélkül nyomtam meg a csengőt. Szinte egyből be is engedett az alsó ajtón. Felsiettem a lépcsőkön, és kopogtam a bejárati ajtón.

Egy farmer volt rajta és egy kislányos, szivecskés póló.

- Részeg voltam, oké? – köszöntött. – Nem tudom, miket mondhattam, de részeg voltam! Nem ér felhasználni!

Bólintottam. Próbáltam nem gondolkodni, hátha saját magam tántorítom el. Közelebb léptem, elkaptam a derekát és magamhoz húztam. Egyből a vállam felé fordította az arcát, hogy nehogy megcsókoljam.

- És mi van Ms.Cukival? –kérdezte.

- Barbara, nézz rám – mosolyodtam el. Rám pillantott, és utána már nem bírta elfordítani a tekintetét. Talán észre se vette, de teljesen felém fordult. Szorosabban fogtam a derekát, el ne tudjon lépni, és megcsókoltam.

Az ajkai még mindig leheletfinomak voltak, és édesek.

Éreztem, ahogy a nadrágom szűkebb lett. Legszívesebben felnevettem volna. Egy csóktól! Tininek éreztem magam.

Közelebb bújt hozzám, így már ő is megérezhette, mivel belemosolygott a csókba, és elmélyítette. Beszívta kicsit az alsó ajkam, nekem pedig el kellett fojtanom egy sóhajt.

- Mi van Hannah Babával? – húzódott el. Lustán elmosolyodtam. Ahogy törte a fejét, az nagyon vicces volt.

- Szakítottunk – válaszoltam a nyakát kóstolgatva. Annyira finom volt a bőre. Selymes, jó ízű, és finom illatú. Nem bírtam megállni.

- Szingli vagy? – ütötte tovább a vasat, de hagyta, hogy kényeztessem, míg a vállamba kapaszkodott egyre erősebben.

- Remélem már nem – válaszoltam. Még közelebb préselte magát a mellkasomhoz, és épphogy nem dorombolt. Olyan volt, mint egy macska, ahogy a kezeim közé simult.

Megint megcsókolt, de most olyan hévvel, hogy elvesztettem a fejem. Nekilökött az ajtónak és csókolt, harapott iszonyatosan érzékien, ahol csak ért.

Lerángatta rólam a pólóm és a háló felé kezdett húzni.

Rémlett valami ezzel kapcsolatban, de nem bírtam gondolkodni. Túl sok volt, túl intenzív és mégis túl keveset kaptam belőle. Még.

Rálökött az ágyára és egyből a csípőmre is ült.

Felgyűrtem a pólóját a mellei fölé és felültem. Óvatosan beleharaptam az egyik mellébe, mire felnyögött, és a csípőjét előrébb lökte, erre a mozdulatra viszont már nem tudtam visszafojtani egy sóhajt.

Beletúrt a hajamba, és elhúzta a fejem a mellétől, hogy megcsókoljon. Csak egy pillanat volt, mikor kitisztult a fejem, de elkaptam a csípőjét és lepakoltam az ágyra magam mellé.

- Nem akarlak megkapni már az első pillanatban. Vágyakozni akarok rád – magyaráztam az értetlen pillantására. 

Naa, nagy az öröm? :D

Német és Magyar 1

Köszönöm mindenkinek a türelmet,és el szeretném mondani, hogy az előző két fejezetben az érdekesség az volt, hogy Réka ( Lucy) alkotásai voltak. =)
Itt a friss, és most már próbálom rendszeresíteni őket újra! =)

Megnyomtam a csengőt, és vártam, hogy valaki végre ajtót nyisson.

Már gondolkodtam, hogy ismét csengetek, mikor egy nő kitárta az ajtót. Konyhai kötény volt rajta.

- Jó napot, miben segíthetek? – kérdezte kevesen.

- Szép napot. Sebastiant keresem – magyaráztam.

- Az anyukája vagyok. Milyen ügyben keresi? – faggatott. Tudtam, hogy ki ő, én már láttam, ő viszont ezek szerint nem is figyel ránk. Újabb szomorú bizonyítéka, hogy a szerelőkre senki sem figyel igazán.

- A Red Bull Racing – Renault egyik szerelője vagyok – magyaráztam és kezet nyújtottam. – Barbara Németh. Munkaügyben keresem Sebastiant, és sajnos ki kell csábítanom a pályára.

- Szólok neki – engedett be. Átmentem a rostán, úgy tűnik.

Ahogy beléptem a házba, már értettem, miért szeret Sebastian haza járni. Barátságos, családias hangulatot sugároztak a falak.

Heike felkiabált az emeletre Sebastian után, aki szinte egyből rohant is lefelé a lépcsőn.

- Lassan, még a végén leesel, és a Főnök szétszed mérgében – vigyorogtam rá.

- Barby! – kapásból kaptam két puszit. Meglepve néztem rá. Az orrom egyből tele volt az illatával. – Mi járatban? Téged küldtek értem?

- Pontosan, szóval siess, lassan késésből indulunk – bólintottam. Sebastian bólintott és már sietett is vissza az emeletre.

- Figyelne rá? – jött vissza mellém az anyukája.

- Jaj, kérem ne! – ráztam meg a fejem. – Egész hétvégén dolgozok, nem tudok törődni Sebastian lelki világával, márpedig ha megkér, muszáj leszek.

- Ne izgulj – mosolyodott el. – Csak arra kérlek, hogy hagyd kibeszélni a baját, ha el szeretné mondani.

- Bármelyikünkhöz mehet, ezt tudja – vontam meg a vállam. Nem szerettem az ilyen beszélgetéseket.

- Nekem nem mond semmit, pedig látszik, hogy maga alatt van – magyarázta tovább.

- Én nem fogom faggatni – ráztam a fejem. – A versenymérnök és az edző dolga, hogy a versenyző a megfelelő mentális állapotban legyen.

- Csak munkatársa vagy a fiamnak? - kérdezte. – Vagy barátja is?

Hallgattam. Utáltam, ha a lelkemre akarnak hatni. És azt még jobban utáltam, hogy legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy inkább lennék a barátnője.

Heike végig engem nézett válaszért, de én makacsul a lépcsőt bámultam. Ciki vagy sem, de megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor a pilóta lefelé indult.

- Mehetünk – lépett az ajtóhoz. – Szia, anya! – visszasietett és nyomott egy puszit az anyukája arcára, és utána kitárta az ajtót és előre engedett.

- Anyukád úgy érzi, bajod van, és lelkileg megpiszkált, hogy én legyek a lelkiző partnered – meséltem el neki egyből, ahogy beültem a volán mögé. Rám nézett.

- Te fogsz vezetni? – kérdezte.

- Igen, szállj be – bólintottam.

- Nem vezethetnék inkább én? – húzta a száját.

- Sebastian, szállj be – néztem rá morcosan. Sóhajtva ült be. Elgondolkodtam, hogy nevessek, vagy megsértődjek, amikor egyből be is kapcsolta a biztonsági övet.

Végül úgy döntöttem, nem veszek róla tudomást.

Beindítottam a motort, és elindultam. A szemem sarkából láttam, hogy többször is mondani szeretett volna valamit, de az autópályáig hallgatott.

- Ha kicsivel később váltasz, jobban kipörög a motor, és nagyobb lesz a teljesítmény – hadarta el. Ránéztem. – Bocs.

- Vettel – morogtam. – Tudom, hogy mi és mi nem jó egy motornak.

- Bocsánat –sóhajtotta. – Vezetek én szívesen.

- Inkább szedd össze magad, mire a pályára érünk. Tényleg szarul nézel ki – jegyeztem meg.

- Kösz a bókot – morogta.

Tényleg látszott rajta, hogy valami baja van. Nem nagyon mosolygott, és a szeme alatt karikák voltak.

Csendben voltunk egészen a pályáig. Kiszálltam a kocsiból, és a saját cuccaimmal voltam elfoglalva, így furán néztem Sebastianra, mikor ki se szállt a kocsiból.

Megfordultam, és a parkoló tele volt a sajtóval. Nem vették észre, hogy Sebastian ül a lesötétített kocsiban, legalábbis nem úgy tűnt.

- Kameramentes övezetet szeretnél, igaz? – ültem vissza a kocsiba. Rám emelte a kék szemeit, és bólintott.

- Meg anya- menteset – tette hozzá.

- Nem akarod, hogy faggassanak – értettem meg. Megint bólintott.

- Gyere, mosolyogj, és nagyon gyorsan kameramentes helyre viszlek – mosolyogtam rá. Felsóhajtott. – Kell bármi cuccod a bőröndből?

- Nem hinném – mondta. Fáradtnak tűnt. Lelkileg és testileg is. Nem szerencsés.

- Akkor gyere. Majd később kijövök a cuccaimért - kiszálltam, és fél szemmel az újságírókat figyeltem. Páran rám nézek, de a többséget nem annyira érdekeltem.

Sebastian pár pillanat múlva szállt csak ki. A hátára vette a táskáját, és felém indult, megkerülve a kocsit.

Úgy éreztem magam, ahogy megindultam a kapu felé, mintha egy kisfiút védelmeznék a rossz emberektől. Felvettem a törtető testtartásom, és járásom. Elég kevesen vannak, akik így megállítanak.

Sebastian felzárkózott mellém. Legszívesebben megfogtam volna a kezét, hogy jól megszorítva tudassam vele: vigyázok rá.

Több kérdést is egyből neki szegeztek. Rásandítottam. Mosolygott, de a szemében továbbra is a fáradtság volt az úr.

Amint éreztem, hogy lassít, még közelebb léptem hozzá, és könyökkel megböktem. Rám nézett, én pedig előre szegeztem a tekintetem. Vette a lapot, és nem állt meg. Az én tempómban értük el az ellenőrző kapukat. Lehúztam a kártyám, és előre löktem a forgó akadályt.

Amint elértük a Red Bull home- ot, még gyorsabban szedtem a lábam, és csak akkor álltam meg, mikor már a fotocellás ajtó surrogva becsukódott mögöttünk.

- Add ide a táskád – nyújtottam a kezem. Levette a hátáról és a kezembe adta. – Menj megbeszélésre. A 7-es szobában vagyok a hétvégén. Ha vége van a megbeszélésnek, nézz be, kérlek – bólintott és már ment is az irodák felé. Fejcsóválva mentem át a pilóta szobákhoz. Tommi bent ült és éppen valamit öntögetett egy vizespalackba.

- Szia, Sebastian megbeszélésen van, és ha ott végez, elküldöm aludni, nagyon rosszul néz ki – szóltam a finnek.

- Elviszem majd a hotelbe – bólintott.

- Ne vidd ki innen – ráztam a fejem. - Valami baja van, és tele van a sajtóval a parkoló, meg az első rész.

- Akkor majd késő este viszem vissza – mosolyodott el.

- Rendben – viszonoztam a mosolyt. Odaadtam neki a kocsikulcsot, hogy majd ki tudják szedni Sebastian cuccait, és átmentem a szobába. Még csak Max ágyán voltak ott a holmik. Ő volt az egyik kísérő a héten. A többiek még a gyárban voltak. Én is csak azért voltam itt ilyen korán, mert Tommi megkért, hogy hozzam el Sebastiant.

Szépen bevetettem az ágyam, és kicsit leültem.

Annyira szívesen felhívtam volna Cristianót. Hiányzott az érvelése, a megnyugtatásai. Hiányzott a lénye.

Egy fél óráig nézegettem Cristiano telefonszámát, mikor kopogtak az ajtón, és Sebastian lépett be. Ha lehetséges, még zordabb volt az arca. Már a minimális életkedv is eltűnt róla.

- Pihenj kicsit le. Itt hozzád sem szól majd senki – keltem fel.

- Van valami dolgod? – kérdezte már az ágyon ülve. A cipőjét oda rendezte szépen az ágy mellé. A kezeit nézte, rám még véletlen sem nézett.

- Igazából semmi – válaszoltam. Reméltem, hogy maradásra bír. Látszott az arcán, hogy viaskodik magával.

- Nem akarok egyedül maradni – nézett végre rám. Leültem Max ágyára vele szemben, és az éjjeli szekrényről felemeltem az ágy tulajdonosa által olvasott regényt. Még én ajánlottam neki tavaly évközben.

Becsúsztam a falhoz, és a felhúzott lábaimra fektettem a könyvet.

- Én veled maradok – néztem bele a kék szemekbe. Válasz nélkül dőlt végig az ágyamon. Felsóhajtott és az oldalára fordulva engem kezdett nézni. Nem várakozóan, hogy mondjak bármit is, hanem elgondolkodva. Találomra nyitottam ki a regényt, és úgy tettem mintha olvasnék. Minden pillanatban megharcoltam a szívemmel, ami Sebastian mellé vágyott.

Csak akkor néztem rá, mikor lassú és egyenletes lett a szuszogása. Ráterítettem egy plédet, letettem a könyvet és átmentem a home- ba enni.

Egy óra múlva mentem vissza, de Sebastian ugyanabban a pózban aludt. Mike lábujjhegyen lépdelt a szobába, és a fürdéshez szükséges cuccait szedte össze.

- Gyere tusolni, mert reggel Max és George pakolnak – magyarázta. Bólintottam. Ha George felkel, arra mi is felkelünk.

Én is összeszedtem a holmimat és halkan kimentünk a szobából.

Direkt sokáig pepecseltem a fürdőben, hátha addigra felébred a pilóta, és le tudok feküdni aludni, de mikor visszamentem a szobába, a fal felé fordulva aludt ugyanúgy. George és Max is már valahol Álomföldön voltak. Mike még a fekhelyem fölötti ágyon laptopozott.

- Mellém fekszel, vagy odabújsz a szöszihez? – vigyorgott. – Megjegyzem, én rugdosok éjjel.

- Inkább akkor maradok a saját ágyamnál – forgattam meg a szemem. Valaki már betakarta a rendes takarómmal a pilótát. Viszont az ágyam mellett ott volt még egy rendes takaró. Max továbbra is úgy tűnik, hogy vigyáz rám.

Óvatosan ültem le az ágy szélére, és a pilóta mellé gyűrtem a takarót, ami rajta volt. Elfeküdtem és én is betakaróztam. Lenyomtam a kislámpát, és teljes lett a sötétség. Én is a fal felé fordultam, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy odabújok a hátához. De el is vetettem az ötletet. Hogy nézne ki reggel, ha összebújva ébrednénk?

Félelomban mégis engedtem a kísértésnek és hozzásimultam az izmos hátához. Megmoccant, és belesimult az ölelésembe.

**

Reggel arra ébredtem, hogy csipog az óra. George morcosan csapott oda, amitől az óra lefordult a kisasztalkáról. Max sóhajtva kelt fel. Nem nyitottam ki a szemem, harcoltam. Nem akartam még felkelni. Olyan jó meleg volt a párna alatt, és annyira nyugtató andalító illat.

Felpattantak a szemeim. Egy jó nagy adag szőke hajjal néztem farkas szemet.

Sebastian az éjjel megfordult, én pedig most a mellkasának bújva találtam magam, teljesen a nyakába bújva.

Óvatosan felemeltem a fejem. A szemei csukva voltak. Megpróbáltam lefejteni a kezeit a derekamról, de az éjjel összeragadt a bőrünk. Éreztem, ahogy mozgolódni kezd mellettem, így letettem a fejem a párnára, és lehunytam a szemem. Az ébredés pillanatában megfeszült, majd pár pillanat múlva kedvesen közelebb bújt hozzám. Egy két másodperc múlva pedig ismét aludt.

Nem szoktam tudni ilyenkor már visszaaludni, de most sikerült.

Csak a saját órám csipogása ébresztett fel. Kifordultam az öleléséből, és lenyomtam az órát. Mikor visszafordultam, már egy laposakat pislogó, kék szempár nézett vissza rám.

- Mennem kell készülődni és dolgozni – magyaráztam neki halkan.

- És miért magyarázkodsz? – mosolyodott el. – Én furakodtam be az ágyadba éjjelre.

- Nem tudom, hogy miért magyarázkodom – válaszoltam. Felültem az ágyban, és erősen beleütöttem a fölöttem lévő matracba, ami könnyedén megemelkedett. – Mike már kint van – konstatáltam. – Mennem kell – néztem az alvótársamra.

- Hát menj – mosolygott rám. Nem akartam felkelni. Nem akartam, hogy ki kelljen másznom mellőle. – Köszönöm, hogy befogadtál éjjelre. Jobban érzem magam. Sokkal.

- Jöhetsz, amikor csak szeretnél – vontam vállat. Felkeltem, és gyorsan kirángattam egy overált a cuccaim közül, meg fehérneműt és zoknit.

Átsiettem a fürdőbe, és gyorsan átöltöztem. Mire visszaértem, az ágyam már üres volt.

Kint leültem a pulthoz és a kávém kortyolgattam, mikor Lia leült mellém.

Ránéztem, de most nem volt kedvem vitázni.

- Mit tettem, hogy már hozzám se szólsz? – érdeklődött.

- Nem minden forog körülötted – sóhajtottam fel.

- Baj van Barbara? – nézett rám kicsit aggódva.

- Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy csacsogjak neked az életemről – morogtam oda.

- Pasi van a dologban? – faggatott.

- Szállj le rólam – indultam meg inkább a boksz felé.

Nem volt kedvem beszélgetni, vagy bármit is csinálni. Nem bírtam koncentrálni. Olyan nyugodt reggelem volt!

**

Estére egyre jobban magamba fordultam, mivel tudtam, hogy újra egyedül kell aludnom.

Így ment egészen péntekig, mikor reggel a kocsi átvételnél segítettem, és sikerült otthagyni a kezem, mikor Oliver visszapattintotta az oldallemezt. Három ujjamról letépődött a bőr, és egy körmöm ott is maradt.

A pályadoki lehordott, és munkatilalmat rendelt el nekem. Annyira dühös voltam addigra a világra és magamra, hogy még aznap este gépre ültem és Londonig morogtam mindenkivel, aki csak hozzám szólt.

Nem tudtam volna megfogalmazni, mi a bajom, de ideges voltam. Nagyon.

Bezárkóztam a lakásomba, és a következő hét szerdáig ki se dugtam az orrom.

Akkor is csak azért, mert valaki már ököllel ütötte az ajtómat.

Max nyugodt arcával találtam magam szemben, mikor kitártam dühöngve a lakásajtót.

- Tűnj pakolni, és jössz velem Magyarországra – utasított.

- Nem megyek - vágtam rá.

- Akkor búcsúzhatsz az állásodtól is – vont vállat. Igazából ki se pakoltam egyik bőröndömből sem, így csak összeszedtem magam, és morogva hagytam, hogy felpakoljon a Magyarországba tartó gépre.

Egész héten csak tébláboltam a home-ban és a boxban. Nem hiszem, hogy nem volt olyan ott dolgozó, akinek ne mentem volna az agyára.

Végül az angol és német futam után itt sem tudtunk győzni, így még idegesebb kezdtem lenni, a közhangulat miatt.

Vasárnap éjjel a buliban robbant ki belőlem a dühöm teljesen, de egyáltalán nem úgy, ahogy hittem.

Mit tett szerintetek Barby? =D