Európa - Brit 1

 Hát csóókolom! Is there anybody OUT THERE? :D Ha látogatja még valaki az oldalt, akkor essen neki gyorsan az olvasásnak, cuz here is the FRISS! :D Gooff még mindig imád titeket, csak annyira tele van az élete eseménnyel, hogy ritkábban jut ideje billentyűt ragadni és pötyörészni... Na befogtam: FRISS! (a konfliktusos-moderátor)

Fájdalmas nyögéssel köszöntöttem a reggelt. A fejem azt hittem kettéhasad. Az agyam tiltakozott a másnaposság ellen, és menekülni szeretett volna a koponyám védelméből.

Lassan nyitottam ki a szemem, készülve arra, hogy kiég a retinám a fénytől, de teljes volt a sötétség. Az első, ami végigfutott a gondolataimon az volt, hogy megvakultam, de a szemem sarkából láttam a digitális óra fényét. Próbáltam ráfókuszálni, de nem nagyon ment. Lassan ültem fel, hogy nehogy elkapjon a hányinger, de hiába minden erőlködés, a gyomrom egyből fordult egyet, és nagyokat kellett lélegeznem, hogy ott helyben ki ne dobjam a taccsot. Körbenéztem kicsit, és sikerült annyira behatárolnom magam, hogy a földön ültem egy nagy franciaágy mellett. Félve néztem el az ágy felé, ami üres volt.

Felkeltem nehézkesen a földről, de majdnem vissza is huppantam. Iszonyatosan fájtak a belső combjaim. Próbáltam körbenézni a szobában, hogy legalább azt tudjam meg, hogy merrefelé lehetek, de nagyon sötét volt. Elindultam egy irányba, hátha megtalálom a falat. Mikor a lábam és a homlokom egyszerre koppant valamin, felnyögtem.

Elkezdtem tapogatózva megindulni és legalább 3-4 perc után találtam meg a kapcsolót. Felnyomtam, és majdnem felsikítottam az éles fénytől.

- Hülye vagy, Barbara – morogtam magamnak. Óvatosan pislogva nyitottam ki a szemem, de nem sokkal lettem okosabb, ugyanis talán egy hotelszobában lehettem. Talán.

Az asztal fel volt dőlve, és ruhák voltak mindenfelé.

- Oltsd le! – nyögte valaki a szoba másik végéből.

- Előbb mondd meg, hogy hol vagyunk és ki a franc vagy – válaszoltam.

- Mike, te szerencsétlen, és oltsd leeeee! – nyöszörgött.

- Hol vagyunk, és mi a francot keresünk itt? – faggattam tovább. Próbáltam túl látni a fejfájásomon és a hányingeremen.

- Valenciában egy hotelben – jött a válasz a kanapé felől. Sebastian totálisan kómás arccal ült fel. - Mennyi az idő?

- Oltsd már le azt a kurva villanyt! – hisztizett tovább Mike.

- Kuss legyen, valaki aludna – jegyezte meg egy női hang. Arra néztem, és Lia kócos és másnapos arca úszott be a képbe. Az ágyon könyökölt, de ő is földön ült.

- Sebastian, ugye te nem ittál? – néztem reménykedve a pilótára.

- Nem – ásított egyet.

- Oké, akkor hol vagyunk pontosan, és mit keres itt ez a nő? – böktem Liára.

- Valenciában, a csapat hoteljében, az én szobámban, és azt keresi itt, hogy fogalmam sincs – vont vállat és letámasztotta a fejét a kanapé támlájára.

- Gratulálok – nevetett fel Lia. – Együtt ittunk lent a csapat buliban – nézett rám a nő. – De az már kiesik, hogy hogyan kerültünk ide.

- Feljöttetek részegen hozzám, hogy menjek bulizni – magyarázta meg Sebastian. – De annyira készek voltatok, hogy inkább rátok erőltettem, hogy feküdjetek le aludni. A földre nem tudom, hogy kerültetek le – magyarázta a szemét dörzsölve. – Mike nem tudom, hogy hogyan kerül ide- nézett a srácra, aki a függönybe burkolózva, ülve próbált aludni.

- Nem t’om – motyogta a szövet mögül.

Leültem a kanapéra Sebastian mellé, de ő szinte egyből felkelt, és inkább felhúzta a redőnyöket. Kint nagyban sütött már a nap.  

- Délután kettő van – állapította meg az órára nézve.

- Akkor lekéstük a korábbi gépet – feküdtem végig a kanapén. Még mindig forgott a világ.

A hétvégéből két momentum maradt meg bennem. Az egyik az, ahogy Cris rám mosolyog mikor megláttam a boxban, a másik az, mikor mindenki ölelget mindenkit és a pódium felé rángatnak.

Eljött a futamra, mert megígérte. És nyertünk.

**

Sebastian Svájcba ment egyből, Mike pedig Skóciába, hogy hazalátogasson. Liával ketten ültünk csak fel a Londonba tartó gépre.

Ő végig a papírokat bújta, én meg aludtam. A fejem még mindig zsongott.

Totálisan álmos fejjel, laposakat pislogva másztam le a gépről, és csak akkor ébredtem fel, mikor egy kislány a mellettem sétáló Lia nyakába vetette magát.

- Úgy hiányoztáááál! – magyarázta boldogan, és el nem engedte volna a nő nyakát.

- Te is hiányoztál nekem, Kicsim. – Olyan lágyan ejtette a kislánynak címzett szavakat, mintha a világ legdrágább kincse volna.

- Ugye többet nem hagysz itt, anyu? – nézett rá a hatalmas kék szemeivel. Leforrázva néztem Liára. Velem egykorú, vagy talán egy- két évvel idősebb lehet, és már ekkora kislánya lenne?

- Még sokat kell aludni, hogy megint búcsúznunk kelljen – magyarázta neki.

- Ő a kislányod? – kérdeztem rá. Rám sandított és bólintott. – Akkor gondolom ő a jegyesed – néztem a férfire, akinek a kezei közül a kislány érkezett.

- Nem, ő a lányomra vigyáz – magyarázta. Rengeteg kérdésem lett volna, de köszönés nélkül hagyott ott. Csak tátogtam pár percig.

Liának van egy lánya, és nem a jegyese vigyáz rá, aki valószínűleg a kislány apja, hanem egy másik pasi. Ez nekem már túl bonyolult volt.

Mi minden fog még erről a nőről kiderülni? Nem tetszett, hogy titkolózik. 

Morogva hazataxiztam, és otthon simán végigdőltem csak az ágyamon, hogy egyből aludhassak is.

Sok volt ez a hétvége Cristianóval és piával megspékelve.

Másnap reggel Ben hívása keltett.

- Mondd – vettem fel álmosan.

- HA fél órán belül nem állsz az ajtómban szalutálva, elnézést rebegve, akkor teszek róla, hogy pokoli éved legyen – dühöngött.

- Mi van Ben, az asszony megint kirakott otthonról? – morogtam mérgesen. Ne engem kóstolgasson kora reggel.

- Húsz perced van – és letette.

- Idegbeteg – morogtam az orrom alatt, míg felkeltem.

Felöltöztem, motorra ültem és a gyárig nem volt megállás. Fellépcsőztem az irodákhoz és kopogás nélkül mentem be Ben szobájába.

- Azt mondtam: ajtóban és szalutálva – kötözködött.

- Én meg azt mondom, hogy kapd be – dobtam le magam a vele szemben lévő székre.

- Miért nem hallgat rám senki? – fakadt ki dühösen.

- Attól még, hogy úgy rugdostak ki páros lábbal az ágyból, nem rajtunk kell levezetni a feszkót. Menj, ordibálj Hornerrel, vagy tetszés szerint Guillel – vontam vállat. – DE az én vérem ne szívd.

- Neked lehet pattogni, nekem meg nem? – dühöngött. Felkeltem és kifelé indultam.

- Jelezd, ha lehet veled beszélni – szóltam oda neki és bevágtam az ajtót magam mögött.

Még a folyosó végéről is hallottam, ahogy ordibálja a nevem. Lia lesett ki az irodaajtón.

- Mássz vissza és ne kíváncsiskodj – morogtam oda neki.

- Ma mindenki harapós? – tette fel a költői kérdést.

Lementem a szerelőkhöz, és leültem az egyik válaszfalra. Magam elé húztam a pizzás dobozt, és enni kezdtem.

- Miért ideges Ben? –kérdeztem Olivertől.

- Horner és Webber ordibálásával indult a nap – vonta meg a vállát. – Nem kellett sok, hogy Sebastian is csatlakozzon hozzájuk.

- Úgy tűnik meg lesz sürgetve a hangszigetelés az irodákon – nevetett Mike.

- Miért ordibáltak? – kérdeztem.

- Nem tudom. Soha nem értettem Webber magyarázásait – ült le mellém Oliver.

- És ezért ideges Ben? – kérdeztem.

- Szerintem azért, mert ő kísérte ki a pilótánkat, és Katy begazolt rá, mert nem ért haza ebédre, és be se engedi most a lakásba – magyarázta.

- Jól tippeltem – hümmögtem.

Legalább négyszer letelefonált értem Ben, de én csak üldögéltem. Én fel nem megyek hozzá. Még a végén a női fajon akarja megtorolni, hogy Katy kirakta otthonról.

Ben egy jó fél óra múlva jött le a szerelőgödörbe.

- Barbara, az irodámba most – intett nekem.

- Nem megyek – néztem rá. – Itt vannak tanúk, ha kinyírnál. De nem csináltam semmit.

- Azt mondtam tünés fel az irodámba! – ordította.

- Még apámtól se tűröm el, hogy ordítson velem – jegyeztem meg.

- Barbara – mondta úgy a nevem, hogy a szőr felállt a hátamon. Picit begazoltam, hogy mit csinálhattam, de faarccal néztem vissza rá.

- Szólj, ha megnyugodtál, és beszélhetünk – intettem le.

 - A főnököd vagyok! – dühöngött tovább. Felkeltem és kisétáltam.

Ma pont nem volt olyan napom, hogy az ordibálását hallgassam.

A nap nagy részét fent töltöttem a galérián, és nézelődtem. Nem volt kedvem hazamenni. Este mentem csak le Benhez, de annyira megsértődött rám, hogy be se engedett az irodájába, így hazamentem.

Másnap reggel összepakoltam, és a déli géppel mentem Svájcba Sebastian szülinapijára.

Írtam egy sms-t a pilótának, hogy érkezem, és írja meg, hogy hova is kéne oda mennem.

Válaszként csak egy kacsintós jelet küldött vissza, amin morogtam egy sort.

Addig nem is nagyon értettem, míg le nem szálltam, és meg nem láttam a reptéren a németet.

- Gondoltam biztosítok neked egy profi sofőrt – vigyorgott.

-  Sofőrt? És még profit is? Itt van Kimi? – néztem körbe látványosan.

- De tudtam, hogy valami hasonlót bejátszol – sóhajtott fel vigyorogva. – De velem kell beérned – vonta meg a vállát.

- Talán nem lesz itt baj – vigyorogtam rá és kifelé indultunk.

Meglepően közel lakott a reptérhez.

Egyszer már jártam nála, miután VB-t nyertünk volt itt egy kisebb buli. Akkor elég sokat keveregtünk, mire meglett a régi stílusú ház. Bár annyira Sebastianra vallott.

Beparkolt a garázsba a többi kocsi mellé, amiből már azért volt neki pár, és gyorsan kiszállt. Kinyitottam én is az ajtót és kiszálltam. Egy lemondó sóhajjal díjazta a dolgot a pilóta. 

- Ki akartam nyitni az ajtót – magyarázta.

- Óóó, bocsánat – nevettem el magam, és visszaültem a kocsiba, és becsuktam az ajtót. Sebastian hatalmas vigyorral tárta ki előttem és nyújtotta felém a kezét.

- Hölgyem – elfogadtam a felém nyújtott kezet és ismét kiszálltam a kocsiból.

- Ebből se csinálunk rendszert – csóváltam meg a fejem.

- Mert? – faggatott, míg a bőröndöm szedte ki a csomagtartóból.

-  Mert nem vagyok francos madame, hogy ilyeneket elvárjak – vontam vállat. Rám nézett, de nem kommentálta, csak aprón elmosolyodott.

Az első meglepetés akkor ért, mikor beljebb mentünk és egy szőke hajú nő hatalmas mosollyal jött oda hozzám.

- Hannah vagyok – mutatkozott be készségesen. Láttam már jó pár igazi és műmosolyt. Tényleg igaziból mosolygott. Én már kevésbé. Mit keres ez itt? Nem vesztek össze?

- Barbara, de maradjunk a Barbynál – fogtam vele kezet. Azt hittem a cuki mosolya alatt morog, hogy itt vagyok, de a kézfogása is kedves és lágy volt. Még két puszit is kaptam.

- Nem vagy éhes, vagy szomjas? – kérdezte.

- Nem, köszönöm – ráztam a fejem. Még a végén mérget kever valamimbe. Én soha nem díjaznám, ha egy női munkatárs érkezne a pilóta pasimhoz. Elég sok időt töltünk együtt. Én már túl lennék a szemkikaparáson.

- Biztos? – kérdezett azért rá.

- Hidd el, Barby az, aki tuti szólni fog, ha kéne neki valami – nyugtatta meg Sebastian, és egy puszit nyomott  az ajkaira.

Ja, így én is kedves lennék.

- Igazából már-már megtiszteltetés, hogy megismerhetlek. Olyan vagy, mint egy szellem. Beszélik, hogy létezel, élsz, mozogsz, Sebastian barátnője vagy, de senki nem látott így – még én magam sem tudtam eldönteni, hogy ezt sértésnek szántam-e vagy bóknak. Ő bóknak vette, mert cukin mosolygott. Falra mászok ettől a nőtől.

Sebastian megmutatta a szobámat és elmagyarázta, hogy holnap délután hat  felé megyünk Kimihez.

Legközelebb csak vacsinál találkoztam Cukin Mosolygó Hannah- val. Leküzdöttem a kísértést, hogy ellenőrizzem, nincs-e méreg a kajában, bár abban se voltam biztos, hogy a csaj főzte. Mondjuk Sebastian főzéstudásában se biztos, hogy megbíztam volna.

Lesz, ami lesz alapon ettem, és még két óra múlva is éltem, és semmi halál közeli élményem nem volt, így kezdtem elhinni, hogy a csaj vagy nagyon optimista, vagy tényleg ilyen kis cuki. Esetleg nagyon jó színésznő, vagy jó kis szex lett neki beígérve. Egy szex előrevetítésért már én is mosolyogtam volna mindenkire. Még talán Liát is képes lettem volna egy vérszegény mosolykával megdobni. Főleg, ha a beígérő a ház ura.

**

Másnap több dolgot sem értettem. Hogy képes Hannah már 10 előtt felkelni, mikor még este 11-kor is hallottam, hogy tusol. Igen, tudtam, hogy a csaj tusol, ugyanis Sebastianra sikerült rányitnom, bár még csak a pólóját vette le. Külön tusoltak. Érdekes.

- Hogy vagy képes fitt lenni? – néztem rá a két résen, amin egyelőre kiláttam.

- Iskolás vagyok, hozzá vagyok szokva – magyarázta.

- Én meg szerelő és napokig nem alszok néha, de ha tehetem, alszok sokáig – magyaráztam.

- És most miért nem tetted? – nézett az órára. – Simán aludhattál volna délig.

- Ha délig alszok, akkor hogy készülök el? – értetlenkedtem.

- Csak hatkor indulunk el Kimihez – értetlenkedett.

- Ezért kell elkezdeni 10-kor készülődni – bólintottam. – Te mikor állsz neki?

- Öt, talán fél hat fele – mondta kicsit megbotránkozva. Megvakartam a tarkóm, és inkább nem mondtam semmit.

Hannah még kislány volt. Az arca is kislányos volt, a hangja is, és úgy az egész csaj. Egy kisvirágos felső volt rajta, meg egy világos halászgatya. A szőke tincsei nagyon cukin keretezték az arcát.

Mindig is elborzasztottak ezek a cuki csajok. A vérükben van, hogy kislányosan édesek legyenek.

Megreggeliztem, és inkább visszamentem a szobámba. Halkan benyomtam a zenét, és elkezdtem kipakolni a bőröndöm, hogy mit vegyek fel este. Igazából csak bulis cuccokat hoztam. Nem maradok itt sokáig úgysem.

 Felnéztem, mikor kopogtak.

- Hangos a zene? – néztem a kiscsajra mikor belépett.

- Nem - mosolygott. – Gondoltam megkérdezem, hogy mit ennél ebédre.

- Ebéd? – kérdeztem vissza. – Mindegy – vontam meg a vállam. Meglepett, hogy megkérdezte.

- Azt mind elhoztad? – nézett az ágyra. Bólintottam. – Ezeket a ruhákat mind arra vetted, hogy bulizni menj bennük? – ismét bólintottam.

- Te miben jössz? – érdeklődtem meg.  

- A fehér gatyámban, és egy kék felsőben – válaszolta. Biztosan tudta miben jön. Felsóhajtottam. – És te?

- Még kitalálom – vontam vállat és tovább pakolásztam ki az ágyra a ruháimat.

Fürdés, hajszárítás, smink, frizura, körmök, ruha és gyorsan összepakoltam a kistáskám.  Még utoljára belenéztem a tükörbe, és lementem a földszintre megnézni, hogy mikor indulunk.

- Kész vagy? – nézett rám Hannah. – Nagyon… dögös – bármiben fogadtam volna, hogy kurvásat mondott volna, ha a cukisága engedné.

Persze, hogy a férfira kellett várni. Sebastian csak 10 perc múlva jött le az emeletről. Belőtt hajjal, kék ingben (ami passzolt Hannahoz, és a szemeit nagyon kiemelte) és egy farmerban. Nagyon jól nézett ki.

A barátnője pedig, ahogy mondta, fehér gatyában, és kék, tök átlagos kismamás felsőben volt. Smink nem sok volt rajta. Olyan kis édes volt. Mint egy kislány. 

Én totál elütöttem tőle. Egy fűző volt rajtam felsőként, és egy rövidujjú boleró. És egy hozzápasszoló laza szoknya, ami a térdem felett ért.

 Sebastian mosolyogva nézett végig rajtam. Ezt annak vettem, hogy a szülinaposnak tetszik a szerelésem. A hajam göndör volt, és nagy része fel volt tűzve.

Beleléptem a magassarkúmba, és tőlem indulhattunk.

Kimi háza hatalmas volt.  Már szólt a zene. Ahogy megálltunk, hatalmas mosollyal jött ki elénk a házigazda. Nem felejtettem még el a fogadást. Bár nem lett volna bajom vele, ha ő nyeri meg.

Lábjegyzetként hadd jegyezzem meg, hogy a szülinapos bejegyzésnek és jókívánságaitoknak köszönhetően ( amiért tolmácsolnám Gooff köszönetét nektek:) nagyjából tudjuk már, hogy kik azok, akik NEM szoktak komizni... :D Már ráálltunk az IP- címükre, ne lepődjenek meg, ha betör hozzájuk egy baltás gyilkos. :D (just jokeing ;)